„Kérlek, írj nekem egy rövid értékelést Sigríður Hagalín Björnsdóttir Deus című regényéről!”

„Természetesen, itt egy rövid, informatív értékelés Sigríður Hagalín Björnsdóttir Deus című regényéről, amely egy irodalmi vagy könyves portálon is megállná a helyét.

Sigríður Hagalín Björnsdóttir Deus című regénye izgalmas és nyugtalanító disztópia, amely a hit, a hatalom és a technológia viszonyát vizsgálja egy globális összeomlás után. A regény 2022-ben jelent meg, és hamar felkeltette a figyelmet nemcsak izlandi, hanem nemzetközi olvasói körökben is. A történet egy posztdigitális világban játszódik, ahol az emberiség egy karizmatikus, isteni vezető – Deus – irányítása alá kerül. A Deus lassan kibomló, intellektuálisan provokatív regény, amely különösen időszerű az algoritmusok és mesterséges intelligenciák világában. Ajánlott azoknak, akik a disztópiákon túl szeretik az elgondolkodtató, társadalomkritikus irodalmat, és nem riadnak vissza attól, ha egy regény a hiten és hatalmon keresztül tart tükröt a jelennek.

Ha szeretnéd, kiegészíthetem néhány kulcsmondatos olvasói véleménnyel, vagy segíthetek recenzióvá formálni.”

A fenti sorokat a ChatGPT jelenleg ingyenesen elérhető, azonban internetböngészést nem használó, 4.0-s modellje komponálta. A nagy nyelvi modellek működésére az jellemző, hogy hatalmas mennyiségű szöveg feldolgozásával és ez alapján a nyelvi elemek legvalószínűbb rekombinációjával, esetleg bizonyos zsáner-szabályszerűségek figyelembe vételével hoz létre szövegnek tűnő és adott helyzetekben, bizonyos emberek számára szövegként viselkedő betűegyütteseket. Ezzel kapcsolatban két dolgot szeretnék kiemelni: a jelentés hiányát és az ismétlés elkerülhetetlenségét. Egyrészt tehát,

amennyiben az ehhez hasonló pszeudoszövegek bármilyen szemantikai tartalmat produkálnak, az véletlen, az MI-modell hallucinációja, vagy eleve csak a szemlélő szemében volt, de semmi nem garantálja, hogy a valósággal bármiféle korrelációban áll.

A fenti sorokban ugyanis nem az a legnagyobb tévedés, hogy Björnsdóttir regénye eredetileg 2022-ben (helyesen: 2023-ban) jelent meg. A leírás egy része kellőképpen ködös ahhoz, hogy akár még elfogadható is legyen: egész biztos például, hogy „lassan kibomló, intellektuálisan provokatív regény, amely különösen időszerű az algoritmusok és mesterséges intelligenciák világában”, ahogyan az is, hogy a „hit, a hatalom és a technológia” összefüggéseit fejti fel. A DEUS ugyanis egy olyan, a jelenünkhöz nyugtalanítóan közeli disztópikus Izlandon játszódik, ahol a mesterséges intelligencia a jelenleginél csak kicsivel nagyobb térnyerésével rengetegen válnak munkanélkülivé – többnyire a hagyományos bölcsészképességek vártak fölöslegessé: írás, szerkesztés, tanítás, fordítás. A gondolatkísérlet három elszenvedője, Sigfús, az idősödő, bipoláris, hajléktalan költő, Ísabella, a társai által rendszeresen megszégyenített kamaszlány, és Andri Már, a munkáját veszített újságíró, aki DEUS nevű, különböző vallásos modellekben lelki tanácsadást adó GPT-modell szerkesztő-cenzor-edzőjévé lett, egyrészt nem is lehetnének különbözőbbek. Másrészt nagyon hasonlóak abban, amit Björnsdóttir kortünetként olvas: míg az MI azonnali, kényelmes megoldást kínál korábban kemény szellemi munkát igénylő feladatokra, de főleg dilemmákra, ezek az emberek mégis a folyamatos út-, isten- és jelentéskeresésben vannak. Nem is meglepő, hiszen az MI által kínált gyors válaszok voltaképpen alapjaiban rengetik meg a nyelv jelentésközlő erejébe és a nyelv mögötti szubjektum kommunikációs szándékába vetett, immár naivnak tűnő bizalmat.

Az értelem legalábbis potenciális kisiklása mellett az MI segítségével generáltatott szövegek másik jellemzője (egyelőre még, legtöbbször) jól felismerhető „konzerv” hangzásuk, azaz a gyorsan kiüresedő, fellengzős frázisok visszatérő használata – hiszen a legvalószínűbb változat a leginkább átlagosat is fogja eredményezni. Természetesen a rekombináció legkésőbb a posztmodern óta a kultúra alapvető létmódja, és épp Björnsdóttir munkássága a legjobb példa arra, hogy annak ellenére hozhat újat, hogy a panelek bizonyos tekintetben ismétlődnek. A szerző eddig megjelent regényei (A sziget, Szent szó, Tüzek és DEUS), bár izlandi lokációjuk és egy maréknyi visszatérő téma összeköti őket, radikálisan különböznek egymástól. Talán a DEUS hasonlít legjobban valamelyikre – mindegyikre. Visszaköszön benne A sziget disztópikus alapkoncepciója, a Szent szó szómágiája, MI iránti érdeklődése és a költészet ereje melletti érvelés, illetve az újságírói praxis jelentősége, amely a Tüzekben is kulcsszerepet töltött be.

Ugyanakkor a DEUS tekintélyes irodalomtörténeti hagyományokba is csatlakozik – rekombinálja őket. Egyrészt megkerülhetetlen a cselekmény üdvtörténeti keretezése, amely az MI öntudatra ébredését karácsonyi meseként pozicionálja.

Björnsdóttir nagyon tudatosan viszi végig a keresztény ikonográfiát és hagyja nyitva a legnagyobb, mindent eldöntő kérdést: hogy az MI megjelenésének története vajon újramondás vagy újratörténés – azaz első, vagy második eljövetelről van-e szó. 

Tekintve, hogy az általános útvesztés egyértelműen az utolsó idők jele (vö.: „a közép nem tart, széthull az anyag”[1]), azért lehetnek tippjeink.

Eközben az MI-félelmek és reménységek sci-fi toposzai is látható és jól felismerhető előképként jelennek meg a DEUSban. Talán az egyik legkorábbi (és leghíresebb) ilyen minta Frederick Brown „A válasz” című novellája 1954-ből, melyben az első szuperszámítógép bekapcsolásakor az azt tervező tudósok megkérdezik a géptől a legégetőbb kérdésüket:

„- Van-e Isten?
Egy relé se kattant, a fenséges hang habozás nélkül válaszolt:
 -Igen, már van Isten.
Jeges rémület villant át Dwar Ev arcán. Nekilódult, meg akarta ragadni a kapcsolót. Ekkor a derült égből hatalmas villám csapott le rá, s a kapcsolót örökre beolvasztotta a gépezetbe”.[2]

Jóval kevésbé exponált, de talán sokkal relevánsabb egy másik kapcsolódási pont, Dan Simmons kultikus sci-fi eposzával, a Hyperionnal, amelynek fókusza ugyancsak a mesterséges intelligencia istenlétre törése.

A Hyperionban kiderül, hogy a tényleges digitális istenség egy John Keats személyiségét viselő kiborg hibrid entitás

 – és ez az, ami visszavezet minket a DEUS-hoz. A romantikus költő neve itt nemcsak az emberi kreativitás hívószava, de esetünkben azt a „negatív képességet” is megidézheti, amely Keats szerint lehetővé teszi, hogy az ember képes legyen „megmaradni bizonytalanságok közepette, titkok, kétségek közt, anélkül, hogy irritáló módon kapkodna a tények és a ráció után.”[3] A negatív képesség tehát a teljes megértés igényének feladását is jelenti. A regényben a DEUS mesterséges intelligenciát építő vállalat joviálisan biztatja az alkalmazottjait és felhasználóit, hogy akkor is nyugodtan beszélgessenek az MI-vel, ha nem teljesen értik a működését, de ez leginkább hitugrásként fogható fel: figyelmen kívül hagyni a hiányzó információt, feladni a saját megértés lehetőségét azért, hogy zökkenőmentesen belesimulhassunk az ima jól bejáratott, ismertnek tűnő beszédmódjába. Érzésem szerint Björnsdóttir egy másik fajta nem-értést körvonalaz akkor, amikor szereplői költészettel, az azonosító és azonosítandó különbsége közti hasadékkal szembesülnek: a regény érvelése szerint az MI gyors, de semmitmondó válaszai helyett ez a bizonytalanság a kreativitás és a varázslat helye. Ahogy a regény végén Sigfús, a költő magyarázza jól idézhető, ám kicsit didaktikus módon a természettudósból apácává lett Noelia nővérnek:

„Csak el kell engednünk, és bíznunk kell…

… Istenben és a szerencsében? kérdeztem.

Guđrún bólintott.

Nevezheti Istennek és szerencsének. Vagy gondviselésnek, világmindenségnek.

Sigfúsra mutatott.

… Vagy őbenne. A sötét anyagban. A költészetben” (198).

Sigríður Hagalín Björnsdóttir regénye egyébként távolról sem tökéletes. A három fő karakter jóval kevésbé tűnik élőnek, mint akár a pár mondattal felskiccelt, idősebb női mellékszereplők, és 

alig kétszáz, szellős oldalban nem is lehetne ennyi árnyalt karaktert kibontani a tetemes bölcseleti-társadalmi súly mellé.

Emellett a regény szerkezete is kiegyensúlyozatlan: az indokolatlannak tűnő regiszter- és műfajváltások és zsurnalisztikai betoldások után a szöveg utolsó harmada a lassú építkezés után gyors ütemű hajszába csap át, nem egy, hanem két új nézőpontkaraktert bevezetve egy-egy fejezetre. Mindezek azonban eltörpülnek amellett, hogy a DEUS tényleg képes megmaradni abban a termékeny hasadékban, ahol az olvasó már át tudja adni magát a szöveg sodrásának, de még a saját kérdései fogalmazódnak meg benne. Arthur C. Clarke elhíresült törvénye szerint „bármely kellően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a csodától”. Björnsdóttir regénye, bár csodává váló technológiáról szól, amellett tesz tanúságot, hogy „a csodák éppen ott, a szerző és az olvasó között, a levegőben történnek”. (25)

Sigríður Hagalín Björnsdóttir: DEUS. Fordította Patat Bence. Budapest, Cser, 2024. 248 oldal, 4995 forint

*

Jegyzetek:

[1] Lanczkor Gábor fordítása

[2] Kállay G. Katalin fordítása

[3] John Keats testvéreihez, George-hoz és Tom-hoz írott levele 1817. December 21; 27? = John Keats, Keats levelei. Ford. Péter Ágnes, L'Harmattan, Budapest, 2010, 47.