Duológiája második kötetében a kínai-ausztrál Shelley Parker-Chan pontot tesz történelmi fantasybe oltott queer eposzának végére. A sötétségbe fojtott világ A nappá vált lány ambiciózus, polifón igényű, nagy ívű folytatása. A folytatás az első kötet gender- és identitásválságaival küzdő hőseinek univerzálissá dagasztott, sokfelé ágazó cselekményének következményeit bontja ki. 

A vérben fürdő, lélektani megértés szándékával fellépő regény pedig semmit nem akar megúszni, és szerencsésen leüti a saját magának feldobott labdákat.

A közel hatszáz oldalas kötet fókuszában elsősorban továbbra is a bátyja nevén hatalomra törő nő, Csu Csungpa, illetve ellentétpárja, a legyőzhetetlen eunuch tábornok, Oujang bosszúhadjárata áll. Előbbi a túlélése érdekében előre menekülve a nagykáni, azaz császári címre hajt, míg a korrumpált lelkű, skizoid harcos családja és atyja haláláért a nagykán halálát tűzi ki célul. Azonban a trónra érdemeseknek az ég áldal kiosztott „mandátummal” nem csak Csu rendelkezik. Az egykori lázadó vezér, Csen Juliang, a kereskedő mogulok árnyékában terveket szövögető Csang asszony, és az örökbefogadott, majd kiutált, feminin mongol herceg, Vang úr is a fővárosba tart. 

Sorsuk és történetük Parker-Chan tekervényes és profin adagolt történetében egy ízlésesen elnyújtott grand finale-ban csúcsosodik ki, mely egyszerre történelmi igazságtétel és morális el- és leszámolás.

A szereplők egytől egyig küzdenek identitásukkal, mely hol szexuális frusztrációból, hol a hatalommal szembeni alávetettségből, hol pedig valódi vagy önkéntes kasztráltságból fakad. Az önmagukkal örök harcban álló szereplők (Csu, Oujang és Vang) onnan ismerhetők fel, hogy kapcsolatban állnak a szellemvilággal, mert lelkiismeretük, fájdalmuk képessé teszi őket rá. Shelley regénye így számos ponton, és az előző kötetnél is hangsúlyosabb módon kacérkodik transzencendens erőkkel. Ám mindez legfeljebb annyira tölti fel az áltörténelmi regényt irracionalitással, amennyiben Csu fénylő mandátumának ragyogása nyomán egésszé válik megcsonkított karja, amellyel végül beteljesíti maga szabta végzetét.

Ha a könyv Csu sorsán keresztül pusztán arra koncentrálna, miképp válik a hatalomra és a világ leigázására alkalmassá a férfi alteregójába bújt megcsonkított nő, egysíkú, alternatív, feminista történelmi regényt kapnánk, szerzőnk azonban megóvja szövegét a tolakodó szuggeszciótól. A szintén égi mandátummal bíró mongol Vang nem queer hős. Ő az előző részben megölt honani herceg fogadott fia, aki testi adottságaiból és érdeklődési köréből fakadóan nem katona lesz, hanem közgazdász, írnok, művészi beállítottságú államférfi. Válságának oka, hogy nem hajlandó kora elvárt férfiszerepébe beleállni. Őt szociálisan kasztrálja a külvilág, míg az ugyanezt a családot szolgáló Oujangot fizikailag. Ráadásul nem elég, hogy neki nem adatott meg a választás, hogy nemi identitását vagy szexuális irányultságát eldöntse, de családját is lemészárolták, őt magát pedig tárgyként kezelték.

Parker-Chan demokratikusan és körültekintően bánik témájával, melynek konklúziójában az irodalom prózai–elbeszélő eszközeivel igyekszik igazságot tenni a múlt bűnein. A regény harmadik személyű elbeszélője a legkomolyabb részletességgel követi le az éppen fókuszba kerülő karakterek belső monológjait, kimondja és értelmezi gondolataikat, érzéseiket. Ez jelentős részét teszi ki a kötetnek, és bár aligha lehetne mondani, hogy fölöslegesen, ez sok helyen szentimentálissá és befelé fordulóvá teszi a szöveget. 

Az introvertált hősök belső szenvedései viszont szükséges és megkerülhetetlen ellensúlyát képezik a külvilág aggressziójának, brutalitásának és annak a vérfürdőnek, ami a kort (a Ming dinasztia beköszönte előtti utolsó pillanatokat) valóban jellemezte.

Parker-Chan ezekben a harci jelenetekben és intrikákban inkább lubickol, míg a sokszor inkább csak penzumként megírt hétköznapiságokban és belső beszédekben kevésbé.

Ha mindez nem is feltétlenül nehézkes, de összetett és sokszólamú szöveget eredményez, amivel a fordítás (Sárpátki Ádám munkája) sajnos nem birkózik meg maradéktalanul. A magyar szöveg több helyen megnehezíti a mondatok értelmezhetőségét, ami abból fakad, hogy szórendjük inkább felel meg az angol eredeti lineáris átiratának, mint egy célnyelvi magyar mondat megalkotásának, emiatt pedig folyamatosan az idegenség érzése lebeg fölötte. És bár Parker-Chan maga is összetetten és sokszor bonyolult módon fogalmaz angolul, a kötetek nyelvezete korántsem tekinthető archaizálónak, ami esetleg megnehezítené a magyarítást. Ezt már a nemi aktusokra utaló nyers kifejezések és káromkodások gyakori használata is igazolja, melyek ugyanakkor eleve kilógnak a sorból.

Mindemellett a történet íve is vegyes benyomást kelt. Az utolsó fejezetek akciódúsak, tragikusak és jól dramatizáltak, és Parker-Chan az első kötetben beindított fejleményeket figyelembe véve is logikusan zárja le a sztorit.

A regény egészét nézve ugyanakkor a történések sokszor tűnnek ad hoc módon odavetettnek vagy épp kiszámíthatónak és tét nélkülinek.

 Az események sok szálon futnak, és a kötet első felében kiegyensúlyozatlanul és nehezen követhetően indulnak el. Parker-Chan nagyot vállalt azzal, hogy történetének öt irányból fut neki, ami megköveteli és indokolja is a regény hosszát, sok helyen azonban látványosan elfogytak az ötletei. Ez különösen Csu vagy Vang sztorijának háttérjeleneteit jellemzi.  A gyakori lélektani megfejtési kísérletek önismétlők, és az igazat megvallva az, hogy minden hős önmaga sorsüldözöttjeként halad végig a neki kijelölt úton, befullasztja a karakterek fejlődési, de minimum elmozdulási lehetőségeit. Mindegyikük saját sorsa átlagon felüliségét és egyedülállóságát hirdeti, mindezt pedig Csang asszony kivételével alig-alig akasztja meg némi hatalmi cinizmus.

Az apja és bátyja által mellőzött és lekicsinyelt Vang sorsa éppúgy univerzális, mint a kasztrált Oujang bosszúterve, vagy a semmiből a világ tetejére tartó Csu hatalmi törekvése. Vang azért akar kán lenni, hogy saját férfiatlan alakjával, a homoerotikába pusztán a céljai érdekében, alávetettként fejest ugorva űzzon gúnyt az őt meghurcoló hatalmi struktúrából. Vang bosszújának tartalma anarchia és káosz, míg Oujangé őseredeti akhilleuszi szerep –lehetne. Sajnos azonban Parker-Chan olyan faék egyszerűségűvé csiszolja talán legérdekesebb karakterét ebben a részben, hogy jelenléte szinte súlyát veszti. A főszereplő Csu önbeteljesítő sorsüldözöttsége viszont a megfelelő pillanatban képes átbillenni. Míg Csu első részben megfogalmazott törekvései pusztán az identitásba történő menekülést jelentették, motivációi a regény tetőpontján új és valódi értelemmel töltődnek fel. Új célja, hogy megváltoztassa a világot – ha már saját magát nem tudja (és nem is akarja). És hogy másképp változhatna meg a világ, ha nem úgy, hogy ő maga lesz a császár, mégpedig nem egy férfi bőrébe bújva, hanem született nőként? Parker-Chan üzenete ugyanakkor nem teljesen világos ezzel kapcsolatban. 

Vajon a nők hatalmának rekultivációját hajtja végre? A nemiség kulturális kódoltságait akarja feltörni? Vagy egy irodalmi bosszú tanúi lehetünk?

Ezekre a kérdésekre nem kapunk egyértelmű választ, ami inkább jót tesz a könyvnek.

A verdikt mindent összevetve pozitív. Parker-Chan nagyprózához való tehetsége és mondandója izgalmas karriert ígér. A duológia köteteiben a koncepció és a mondanivaló határozottan erősebb, mint a megvalósítás, de a második kötet döccenőinek jó része a magyar verzió általános sutaságából adódik. Parker-Chan kedélyes, de mély érzésű elbeszélői pozíciót vett fel, mely egyenetlenségei ellenére is alkalmas rá, hogy a nagyregény monumentalitásával, a dikció és az akció prózai eszközeivel juttassa el olvasóihoz fajsúlyos identitásfilozófiai és -politikai meglátásait. A történelem fantáziadús újraírása pedig semmiképpen sem tekinthető hazugságnak – az ugyanis zsánerirodalmi a kontextusban éppolyan eszköz, mint a jövő, a transzcendens vagy a fantázia segítségül hívása.

pedig semmiképpen sem tekinthető hazugságnak – az ugyanis zsánerirodalmi a kontextusban éppolyan eszköz, mint a jövő, a transzcendens vagy a fantázia segítségül hívása.

Shelley Parker-Chan: A sötétségbe fojtott világ. Budapest, Agave, 2024. 576 oldal, 6980 forint