A kortárs kínai kultúrának szerves része az utánzás.

 Jü Hua szerint az utánzás egyrészt az elszegényedett rétegek kulturális ellenállásának, másrészt az ország kulturális, etnikai és ideológiai széttagoltságának kifejeződése. Elektronikai eszközök, tévéműsorok, politikai szervezetek, terek, épületek, Mao Ce-Tung, de egy író műve és a vele készült interjú is utánozható, imitálható. Az utánzat leleplezése azonban az utánzás magától értetődőségével védhető ki: a shanzhai bemondásával. Mi sem természetesebb, mint az utánzatra annyit mondani, „de hát ez utánzat”.[1] Az imitáció hagyománya azonban a kínai képzőművészetnek, különösen a kalligráfiának is lényegi eleme, bennük gyakorlat és elmélet szoros összefüggésben működik. Az utánzás mint a stílusok továbbörökítése, a tanulási folyamat része, vagy az egyedi alkotói karakter megtalálása alapvető a teljes eurázsiai művészetben a középkorig. De a kínai fang (illetve a kalligráfiára alkalmazva a lin), mely leegyszerűsítve utánzást jelent, sok hangsúlyos többletértelmet is hordoz: kölcsönvételt, idézést, parafrázist, értelmezést, utalást és kisajátítást is.[2] Az utánzás tehát szervesen jelen van Kína múltjában és jelenében is.

A kínai származású ausztrál író, 

Shelley Parker-Chan regényének főszereplője esetében az utánzás a túlélés záloga.

Az 1360-as évek, a késő Jüan-dinasztia háborgásokkal és paraszti elszegényedéssel fémjelzett korában járunk. Egy lányt és fivérét, Csu Csungpát elkeseredésében jósnőhöz viszi az apja, ahol a fiúnak nagyszerűséget, míg a lánynak semmit jósolnak. A lány apja hamarosan meghal, elkeseredésében pedig fia is követi őt. A lány, akinek a nevét sem ismerjük meg, felismeri, hogy csak akkor élhet túl, ha testvére bőrébe bújik. Nem pusztán a nevét veszi fel: az imitáció legteljesebb formáját hajtja végre. Mellét leszorítva öltözik, férfinak adja ki magát, majd egy kizárólag férfiak által betölthető hivatásnak hódolva először szerzetesnek áll, és az isteneket és a szellemvilágot is megtévesztő módon, fivére sorsának, a nagyszerűségnek az utánzásába fog. Szerzetes, majd – eleinte – botcsinálta katona, végül a mongol uralomnak ellenálló kínai lázadás egyik vezetője lesz. Célja, hogy meg se álljon a császári trónig.

A Csu Csungpaként, fivére „bőrében” és sorsában élő lány története egy történelmi fordulópont bizonyos mértékig korhű és a nők patriarchális társadalmakra jellemző mellőzöttségének kreatív ábrázolása egy történelmi fantasztikumban. A nappá vált lány vállaltan és kendőzetlenül eltér a valóságtól, és a múltba helyezve tematizálja a nemi identitás kérdését. Ezt azonban olyan szerteágazó módon és találékonyan teszi, hogy sikerrel kikerüli a dogmatikusság, egyoldalúság vagy a tolakodó aktivizmus vádját is. Parker-Chan LMBTQ jogvédőként tevékenykedett Kelet-Ázsiában, így beható ismerője a témának.

Csu Csungpa történetében viszont 

képes kozmikussá növelni a „nemváltás” eseményét.

A fivére sorsába bújó lány az istenek megtévesztésébe is belekényszerül, a császári hivatal betöltése ugyanis az égi mandátum misztikus jogosultságának elnyerését is megköveteli, mely csak keveseknek adatik meg. Csu azonban látja a világunkban közlekedő szellemeket, ami mítosz szerint az isteni kiválasztottság bizonyítéka. Másrészről Parker-Chan az általánosítás csapdáját is elkerüli azzal, hogy Csu karakterét a lehető legközelebbről mutatja be. Sorsa, társadalmi neme nem öncélúan és önmagában, hanem egy személy létjogának összefüggéseiben lényeges. Csu túlélése mind a sorsa, mind a leghétköznapibb cselekvések tekintetében szükségszerűen tör magának utat. De misztikus ábrázolása sem kizárólag fantasztikus elem: bőven elképzelhető ugyanis, hogy több testvére és édesanyja után egyetlen megmaradt bátyja és apja elvesztése, majd puszta kézzel való eltemetése a szellemlátás pszichózisával terheli meg a lányt. A pszichózis következménye pedig szociopátiás viselkedése révén társadalmi-politikai karrierjét is megalapozza, ahogy a lopott vagy utánzott sors eljátszása is.

Parker-Chan tehát kritikusan kezeli főhősét. Csu a nagyszerűség követése és utánzása közben szükségszerűen korrumpálódik. Új sorsa radikalizmusra és több esetben kegyetlenségre készteti. Úgy tartja, a testvérének szánt nagyszerűség a legnagyobb államférfiak életpályájában testesülhet meg, ennek megfelelően tör felfelé. Az őt befogadó kolostorban félreállítja az őt megalázó prefektust, adminisztratív állást vállal, majd a kolostor pusztulását követően katonának áll a lázadók fővárosában, Anfengben. Itt a kínai ellenállás katonai-politikai belviszályainak kellős közepén találja magát, és elég hamar arra jut, hogy a hatalomra vágyók cinizmusa az egyetlen út számára: csak ekkor ferdítheti el az ég alatti és az abszolút igazságot, és maradhat rejtve neme és valódi személyisége. Cinizmusa alól egyetlen felmentése, hogy nincs választása. Parker-Chan azonban tisztában van az indok túlzott horderejével, és morálisan elmarasztalja hősét. A főszereplő mellé állítja későbbi feleségét, Ma-t, aki bár abszolút szerelemmel követi őt, jelenlétével, sorsával és megtörtségével az igazságot képviseli a történetben. A szerző itt, ha nem is tényszerűen, de jelentésében követi a történelmi valóságot: a Ming-dinasztia első uralkodója valóban hírhedten keménykezű és paranoiás volt, regnálása során közel százezer hivatalnok vesztette életét a központi „inkvizíció” következtében.

A nappá vált lány írójának gender tematikájú érdeklődését nem csak a főhős személyének története, és a női szerelméhez fűződő viszonya tükrözi. Csu legfőbb ellenfele a nanzsen törzsbe tartozó, eunuch Oujang tábornok, a mongol származású császár egyik legfőbb vazallusának, a honani herceg fiának katonája és egykori rabszolgája. Oujang sorsát Csuéval párhuzamosan ismerjük meg, és az övé sem kevésbé tragikus. Hogy példát statuáljon vele, a mongol herceg családja több generációját kiirtotta, őt magát pedig kasztrálta és a szolgálatába állította. Oujang az elnyomott érzelmek, a bosszúvágy és a megtörtség introvertált antihőse. Szándéka sokszorosan keresztezi a Csuét, az ő lépéseit viszont a bosszú célja szentesíti. Megaláztatása, sorsának elrablása, megtörése végül olyan, belviszályhoz vezető hadjáratra kényszeríti őt, mely szerencsés módon Csu javát is szolgálja. A „cinizmus cinizmust szül” elvét vallva Parker-Chan kőkemény kritikát fogalmaz meg a személyes sorsokat nagyhatalmi játszmákká növesztő hőseivel szemben. Oujang a rá osztott tipikus férfiszerepet, az erős hadvezérét, legjobb barátét, a kiemelkedő kardforgatóét csak kínok között, önmagát megjátszva képes teljesíteni – utánozni. Története a sorsfosztottság felől értelmezi a főhősnő saját sorsára vonatkozó döntését. 

Kettejük dinamikus duója pedig képes mondani valamit a társadalom által elvárt nemi szerepek, a személyes választások és vágyak közötti konfliktusoktól.

Mindkettejük életútja valaminek az utánzata, a közösségi hagyományokhoz igazodás drámája – mindkettő a hatalomra törekvő maszkulin férfié. Parker-Chan szerint ez egyik esetben sem teljesíthető az én valódi elvesztése nélkül. A verdikt: a társadalom elvárt nemi szerepek eljátszása, mely a személyiség elkárhozásával jár együtt.

A többszörösen díjazott regény csak dicsérhető amiatt, hogy oly módon ábrázolja a történelmi fantasy távlatába helyezett gendersztorit, amire az olvasók többsége attól függetlenül rá tud kapcsolódni, hogy fogékony-e a genderkérdések iránt, Parker-Chan ugyanis tárgyilagosan, epikai eszközökkel képes azokat megeleveníteni. A nappá vált lány emellett számos erényt megvillant, melyek a legjobb nagyregényekre jellemzők: a több szálon futó, de jól követhető, összetartó cselekményt, az alapos ráérősséget, a karakterfejlődést, az érzelmek türelmes ábrázolását, illetve akció és leírás megfelelő arányát. (Nem beszélve Sárpataki Ádám, költőien szép, gördülékeny fordításáról.) 

Parker-Chan könyve a hatodik századi gyökerekre visszavezethető Mulan-sztorinak, a férfibőrbe bújó, szabályokat áthágó női főhős megpróbáltatásainak eleven értelmezése

– ami azt is nyomatékosítja, hogy a nemi egyenlőség és szerepek megosztásának megkérdőjelezhetősége nem újkeletű, és semmiképpen sem „generált” probléma. Hogy Parker-Chant milyen mélyen foglalkoztatja a probléma, bizonyítja, hogy He Who Drowned the World címmel idén megjelent a könyv angol nyelvű folytatása is, melynek kíváncsian várjuk magyar fordítását.

Shelley Parker-Chan: A nappá vált lány. Fordította Sárpataki Ádám. Budapest, Agave, 2023.

*

Jegyzetek:

[1] Jü Hua: Kína tíz szóban. Fordította Zombory Klára. Budapest, Magvető, 2018, 246.

[2] Ginger Cheng-chu Hsü, Imitation and Originality, Theory and Practice = A Companion to Chinese Art, szerk.: Martin J. Powers, Kathrine R. Tsiang, Wiley Blackwell, 2016, 294.