Hassan Preisler pakisztáni-dán író, komikus, színész, rádiós műsorvezető első regénye, A barna ember terhe (Brun mands byrde) 2013-ban jelent meg, a recenzió apropóját azonban a könyv 2023-as hazai megjelenése adja. A mű a Helikon Kiadó Margó Könyvek sorozatában kapott helyet olyan szerzők regényei mellett, mint Roderik Six, Lars Svisdal, Andrés Neuman vagy Andrei Dósa.

A barna ember terhe az író-elbeszélő-főszereplő Hassan Preisler számadása addigi életével, vallomások sorozata, egyben pedig 

egy etnikailag és kulturálisan sokszínű család történetének epizodikus krónikája egy stand-up komikus tekervényes körmondataiba öntve.

Az arányokat és súlypontokat tekintve a szöveg egyértelműen a szülők generációjában kicsúcsosodó culture clash és a beilleszkedési kérdés megvitatására vállalkozik. Azonban nem a világszerte számtalanszor feldolgozott téma, a szerző és a kritikusok által is sokszor hangoztatott integrációs dilemma A barna ember terhének legfőbb erénye. Sokkal izgalmasabb az a kapcsolatrendszer, amely a főhős életútja és családtörténete, valamint a világirodalmi elődök írásai között húzódik. Preisler regénye ugyanis számos közvetlen és közvetett referenciát rejt magában, amelyek kétféle hagyomány köré csoportosulnak. Műfaji tekintetben Preisler írása a vallomásos irodalom, az önéletrajz és a memoárregény keveréke. Ez a szöveg legnyilvánvalóbb művészi ambíciója, és A barna ember terhe így képes az összirodalmi kánonnal párbeszédbe lépni. A szerzőt viszont minden bizonnyal nem az ágostoni, rousseau-i vagy goethei tradíciók újjáélesztése, hanem a kitárulkozás szubjektív igénye késztette a regény megírására. Az önéletrajzi regény mint ennek elsődleges segédeszköze az ezredforduló utáni másfél évtized skandináv irodalmának talán legmeghatározóbb műfajaként tartható számon. Az autofikció (tényszerű önéletrajz és fikciós elemek vegyítéséből létrejövő habarékműfaj) és a performatív (auto)biografizmus (önéletrajz mint irodalmi és transzmediális performansz) a korszak hívószavaivá váltak, és olyan nyilvánosságbeli szereplőket is az irodalom felé csábítottak, akik egyébként más kulturális területen jeleskedtek.

Így történhetett meg az, hogy 

az eredetileg színházi emberként és szatirikus humoristaként ismert Preisler az időlegesen felvett prózaírói és az állandó komikusi szerep szokatlan társításával sajátos módon újította meg a 2013-ra már kissé elnyűtt műfaji keretet, a szinte készen kapott autofikció termékét.

Ez a gesztus némileg ellensúlyozza a regény szerkezeti gyengeségeit, tartalmi aránytalanságait és a nézőpont egyoldalúságát.

Az allúziók másik nagy csoportját a konkrét idézetek teszik ki, amelyek jobbára az elbeszélő moralizáló jellegű, politikai üzeneteiben és a könyv több mediális síkján is tetten érhetők. A segítségül hívott toposzok az imperializmus korabeli modernség nyelvi és kulturális retorikáját parodizálják, amivel a szerző a humor eszközével hívja fel a figyelmet a nem európai gyökerű bevándorlók nyugati integrációjának örök lehetetlenségére. Rudyard Kipling A fehér ember terhe (The White Man's Burden, 1899) című költeményének első versszakával indul a regény:

A fehér ember terhét                                 Take up the White Man's burden—

Vegye legjobb fiad –                                 Send forth the best ye breed—

Küldd őt száműzetésbe,                           Go bind your sons to exile

Szolgálja foglyaid;                                   To serve your captives' need

Nehéz igát magára                                    To wait in heavy harness

Húzzon vad nép között –                          On fluttered folk and wild —

Lássák alattvalóid,                                   Your new-caught, sullen peoples,

E gyermek-ördögök.                                 Half devil and half child.

Kipling állásfoglalása szerint a „vad nép” civilizálása a fehér ember hősies küzdelme révén érhető el. A címbeli jelző megváltoztatásával Preisler ironikusan azt sugallja, hogy a barna (azaz a sötét bőrszín bármely árnyalatával bíró) emberre is fontos teendő hárul, méghozzá a beilleszkedésért vívott állandó harc. Az elbeszélő kísérletei azonban rendre kudarcba fulladnak. Hiába törekszik minden téren integrálódni, nem tud elmozdulni a kulturális, vallási, nemzeti és etnikai hontalanság állapotából. Ennek a folyamatnak egyik emlékezetes pillanata, amikor egy tévés vitaműsort követően egy ismeretlen e-mailben akarja megválaszolni a Preisler által feltett költői kérdést, jelesül azt, hogy hány generáció után tekinthetők a bevándorlók valódi dánoknak. A hozzászóló szerint akkor, amikor egy adott nemzedék felhagy azzal, hogy arab névre keresztelje a gyerekeit és belterjes házasságokat kössön – mire Preisler arra gondol, hogy nem ő adta a lányának a Dorthe nevet és akkori élettársával nem is házasok. 

Hiába tehát minden választás, betérés és kikeresztelkedés, a főhős az egymással szemben álló közösségek szűnni nem akaró kereszttüzében kénytelen hol „indiai”, hol „balett-”, hol pedig „indiántáncot” lejteni,

a közönség aktuális igényeitől függően. Kipling és a gyarmatosító fehér ember ideológiájának kritikája meglehetősen fűrészporízű lenne, ha Preisler nem tarkítaná szövegét a kellő pillanatban elhangzó szóviccekkel, helyzetkomikummal és szatirikus megjegyzésekkel. A paródia így jól sikerültnek mondható – a kérdés csupán annyi, hogy a közönség hajlandó-e irodalmi értékként tekinteni egy értelmiségi komikus előadásának leiratára.

A kiteljesedett imperializmus korszakának egyik fontos emléke Helen Bannerman skót gyerekkönyvíró The Story of Little Black Sambo című írása, amely szintén 1899-ben jelent meg eredeti nyelven. A mű hosszú ideig rendkívüli népszerűségnek örvendett Dániában, olyannyira, hogy Preisler könyvének borítója kísértetiesen hasonlít a legismertebb dán kiadás címlapján szereplő ábrázolásra: rikító sárga háttér előtt Sambo és Preisler egyaránt csúcsos papucsban, kék rövidnadrágban, piros kabátban sétál, vállukon zöld esernyővel.

Forrás: perolofdk.wordpress.com

Preisler regényének első felében az elbeszélő egy alkalommal borzadva veszi észre, hogy egy üzlet polcán a kis fekete Sambo mintha a tükörképévé változna és minden gesztusát utánozná. Preisler másnap bosszúhadjáratot indít a gyarmatosító hatalmak utolsó kulturális emlékei ellen és ellopja az összes példányt a boltból. A történet vége felé aztán ismét betér ugyanoda, ezúttal azonban egyetlen darabot vesz el, és fizet is érte. Az eladó kérdésére elárulja, hogy saját magának szánta. Az olvasóra marad a feladat, hogy eldöntse, vajon a főszereplő sorsába beletörődve megpróbál-e azonosulni irodalmi előképével és távoli rokonával, a vad népek fiával. Az elbeszélés lezárása alapján úgy tűnik, igen, hiszen egy képzeletbeli jelenetben Preisler egy szikla tetejéről néz végig valaha élt családtagjain, akiktől azt reméli, hogy tekintetükben megtalálja az „egészre a választ”, és az elődök példája megoldást adhat a barna ember terhének problémájára. A kissé túlzóan optimista végkicsengés nem áll összhangban a regény ironikus hangvételével, és talán tanácsosabb lett volna pár oldallal korábban lezárni a művet.

A kritikai észrevételekkel együtt azonban A barna ember terhe szórakoztató és elgondolkodtató olvasmány, amely a szövegközi utalások és a nyelvi bravúr révén képes meghaladni az ezredforduló utáni skandináv autofikciók átlagos szintjét. Fejérvári Boldizsár magyar szövege nyelvi szempontból igényes, és csak ritkán akad meg az olvasó tekintete egy-egy stílusidegen fordulaton vagy szokatlan szótársításon. Magában a fordításban több pontatlanság fordul elő, amelyek olykor képzavart eredményeznek vagy a kérdéses bekezdés vagy mondat eredeti értelmét módosítják. Nem egészen érthető például, hogy a køkultur szóösszetételből, azaz az illedelmes sorban állás kultúrájából (tehát a civilizált viselkedésből) hogyan lett konyhakultúra (62), ahogy az sem, hogy a høres i Koranen szófordulat, vagyis kikérdezik tőle a Korán szövegét hogyan lett olvassa a Koránt. (141) A kone med page feltételezhetően frufrus vagy apródfrizurás, és nem ősz hajú feleség (28), a hugge ige hol helyesen elcsen, hol hibásan aprít értelemben szerepel, a lade skægget stå kifejezés pedig szintén hol helyesen meghagyja a szakállát, hol elhagyja a szakállát alakban fordul elő – ezeken túl pedig a képies és átvitt értelmű frazémák gyakran tükörfordításban jelennek meg a magyar kiadásban. Cserna-Szabó András humoros és élvezetes utószót fűzött a regényhez, viszont ez a rövid írás inkább a szöveg tartalmi mondanivalójához lazán kapcsolódó esszé, semmint klasszikus értelemben vett utószó, amely segíthetne elhelyezni Preislert és művét a hazai olvasó világirodalmi horizontján.

Hassan Preisler: A barna ember terhe. Fordította Fejérvári Boldizsár. Budapest, Helikon, 2023. 248 oldal, 4499 forint