Brexit-terápia kezdőknek és haladóknak (Nick Hornby: Olyan, mint te, Egy házasság helyzete)
Fotó: 1749
Brexit-terápia kezdőknek és haladóknak (Nick Hornby: Olyan, mint te, Egy házasság helyzete)

Van-e mondanivalója az irodalomnak a Brexitről? Tud-e újat mutatni mindannyiunk kedvence, Nick Hornby a párkapcsolati válságokról és a furcsa párokról? Rendszeres szerzőnk, Sárdi Krisztina duplakritikájából kiderül!

Nick Hornby tudja, hogy kell jól elkezdeni egy regényt. Úgy, hogy rögtön megragadja az olvasó figyelmét, és vigye magával akkor is, ha egyébként nem pályafutása legkiválóbb írásáról van szó. 

Hornbyt olvasni valójában még akkor is jó, amikor maga a szöveg vagy a történet gyenge.

Persze mondhatnánk, csak olvasói döntés, akarat – no meg vélemény – kérdése, hogy ki és mit tart elég jónak ahhoz, hogy ne hajítsa át a szoba másik sarkába a könyvet dühében, de azért vannak szempontok, amelyek mentén ez objektív(ebb)en megítélhető. Stílus, atmoszférateremtés, karakterek, mondanivaló ésatöbbi.

„Hogyan mondhatná meg az ember biztosan, hogy mit utál a világon a legjobban? Mert ez, ugye, attól függ, hogy milyen közel van hozzá az az utált dolog minden adott pillanatban: hogy éppen csinálod-e, hallgatod-e, eszed-e. Ő például utálta Agatha Christie-t tanítani, utálta az összes konzervatív oktatási minisztert, utálta, amikor a kisebbik fia gyakorolt a trombitán, utálta a májat minden formájában, a vér látványát, minden valóságshow-t, a grime zenét meg persze a szokásos absztrakt dolgokat. […] Épp ebben a pillanatban, tizenegy óra tizenöt perckor, egy hideg szombat délelőtt a legjobban azt utálta a világon, hogy sorban kell állnia a hentesnél, miközben Emma Bakert hallgatja, ahogy a szexről mondja a magáét” – ezzel a remek felütéssel kezdődik az Olyan, mint te, Nick Hornby legújabb kötete. Az in medias res-jellegű expozíció stílusból és atmoszférateremtésből csillagos ötöst érdemel, jó a felütés, az olvasó maga is rögtön elkezd gondolkozni a kérdésen, a rákövetkező felsorolással pedig az idő és tér is tisztázódik… az egész bekezdés egyszerűen mesteri. Hornby narrátora itt is – mint annyiszor – jó ismerősként üdvözli az olvasót.

A könyv tavaly ősszel jelent meg angolul, és nem sokkal később magyarul is, M. Nagy Miklós remek fordításában. Bár nagy várakozás előzte meg, és szépen fogyott, a kritikától kapott hideget-meleget egyaránt (és a szerző korábbi sikerkönyveihez nemigen ért fel) – nem véletlenül.

A fentiek ellenére ugyanis a regényből sajnos hiányzik a megszokott „hornbys” humor, amellyel veszít varázsából, helyenként pedig Joseph és Lucy története érdektelenségbe fullad, és ezt még a narratív szerkezet mozgalmassága, a karakterek nézőpontjainak váltogatása sem tudja igazán orvosolni. Bár a két főszereplő egyébként szépen felépített és érdekes figura, 

csak együtt érvényesülnek igazán, külön történetszálaik már kevésbé érdekesek.

A Fociláz óta talán most először próbálkozott Hornby azzal, hogy regénynek komoly társadalmi-politikai felhangot adjon, ami természetes is, hiszen egy angol író nyilvánvalóan nem mehet el szó nélkül a Brexit mellett. Az már más kérdés, hogy feltétlenül szükség volt-e a rasszizmus problematikájának beemelésére is Joseph történetszálában, főleg, hogy a vonatkozó jelenetek sajnos többször igen szájbarágósra sikerültek.

A Brexit tekintetében viszont alapvetően nem nyúlt mellé. Nem lőjük le azzal túlságosan a poént, ha elmondjuk, hogy Lucy és Joseph nemcsak teljesen különböző háttérűek, de az Európai Uniótól való elszakadásról sem ugyanúgy gondolkoznak. Itt az 1749-en is olvashatták annak a beszélgetésnek a kivonatát, amelyben Hornby elmesélte, mindez szándékos írói döntés, sőt, az egész történet kiindulópontja volt: azokat a dolgokat akarta megmutatni, amelyek ilyen alapvető különbözőségek ellenére vagy mellett mégis összeköthetnek két embert.

Maga a szerző nem foglal állást a kérdésben, bár érezhető, hogy inkább maradáspárti (Lucy és barátai érvei talán leheletnyivel erősebbek és picit nagyobb hangsúlyt kapnak), de a másik oldalon Joseph és családja álláspontját is megértően, illetve megérthetően mutatja be.

A fentebb már említett, jellemző narrátori hang mellett megjelennek a Hornbynál vissza-visszatérő kedvenc motívumok: a zene iránti rajongás (Joseph DJ szeretne lenni) vagy a leghétköznapibb beszélgetésekbe belefűzött, kiérlelt, fontos gondolatok, amelyek az ő tollából sosem hangzanak közhelyesen. Ahogy Joseph mondja: „Lehet, hogy ennek nincs jövője, de ez a jelen, és mi más az élet, ha nem az állandó jelen?” (146).

Hornbynak különleges érzéke van a brit néplélek ábrázolásához, az Olyan, mint te pedig ebből a szempontból mindenképp kiemelkedő. Ennek szemléltetésére keresve se találhatnánk jobb példát Lucy és Joseph következő párbeszédénél:  

„ – Szeretsz angol lenni?

– Nem kérdés, hogy szeretek-e vagy sem. Egyszerűen csak az vagyok.

Lucy pontosan tudta, mit ért ezen Joseph. Ő se igazán érezte magát európainak. Angol és amerikai újságokat és regényeket olvasott, angol és amerikai tévéműsorokat nézett, meg filmeket a világ minden részéről. Szerette az olasz konyhát, de kínait és indiait is evett – mint mindenki Angliában. Szeretett Európába menni nyaralni, de azért ment oda, mert ott rengeteget süt a nap, és különben is csak párórányira van.” (155.) Ez a rövid részlet azt is jól mutatja, hogy az Olyan, mint te-ben Hornby, ahogy már utaltunk rá, nem a különbözőségekre, hanem a hasonlóságokra próbál koncentrálni. Mindemellett ismét megcsillogtatja egyik erényét: szereplőin keresztül olvasóit gondolkoztatja el az angolság és európaiság mibenlétén, annak kritériumain, sőt még azon is, vajon van-e értelme egy ilyen különbségtételnek.

Ha jobban szemügyre vesszük,

az Olyan, mint te értelmezhető akár Brexit-vitairatként, pro és kontra listaként is.

 Erre erősít rá a történet és a regény szerkezete, időkezelése is: Lucy és Joseph 2016 tavaszán, még a Brexit népszavazás előtt ismerkedik meg, de kapcsolatuk elmélyülésének és problémáiknak már 2016 őszén, a szavazás után vagyunk tanúi, hogy aztán egy epilógus jellegű fejezettel, 2019 őszén záruljon a történet. A párhuzam a Brexit folyamata és a kapcsolat állomásai között remek húzás a szerző részéről. Mint mondtuk, lehet, hogy nem ez az egyik legjobb Hornby-regény, de kétségtelen, hogy az egyik legkomplexebb.

Nagyon érdekes megfigyelni azt az megoldást, hogy a szerelmespár két tagja közti egyik legfontosabb töréspont a Brexit – s ez nem csak az éppen összekerült, valójában még ismerkedő Lucy és Joseph, de a kétgyerekes házaspár Louise és Tom esetében is igaz – az Egy házasság helyzete című vékonyka opuszban.

Utóbbi kötet igazából a BBC azonos című, egyébként sziporkázóan szellemes és remek sitcomjához készült forgatókönyv leirata, a külsők és belsők jelölése nélkül. Azonban míg a házaspár tízperces részekben adagolt, párterápia előtti beszélgetései a képernyőn kiváló szórakozást és elgondolkodnivalót is nyújtanak, 

addig mindez papíron nem igazán érvényesül.

Mindaz, amit a sorozatban a színészek – Rosamund Pike és Chris O’Dowd – mimikájukkal, gesztusaikkal, játékukkal hozzátesznek a dialógusokhoz, hiányzik a kötetből. A hol civakodó, hol évődő pár beszélgetései így felszínesnek, felületesnek érezhetők, mintha a szerző csak a felszínt kapargatná. Mindent csak érintőlegesen hoz elő: kettejük történetét, problémáikat, a Brexittel kapcsolatos álláspontjukat. Louise és Tom történetéből nagyon hiányzik az a tipikus, „hornbys” stílus, az a hang, amely rabul ejti az olvasót. Kivételesen (és meglepő módon) a sorozat sokkal több jelentésréteget hordoz, ezáltal sokatmondóbb és élvezetesebb, mint a könyv.

 

Nick Hornby: Olyan, mint te. Fordította M. Nagy Miklós. Budapest, Helikon, 2020.
Nick Hornby: Egy házasság helyzete. Fordította Tolnai Katinka. Budapest, Helikon, 2020.

A kritika szerzőjéről
Sárdi Krisztina (1989)

Újságíró, a Magyar Hírlap Kultúra rovatának vezetője, a PPKE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza. Kutatási témája Párizs, mint irodalmi mítosz kialakulása a húszas-harmincas években, amerikai-magyar tükörben. Emellett a Magyar Tolkien Társaság önkénteseként irodalmi ismeretterjesztő és tudományos önkéntes munkát végez.

Kapcsolódó
Krimik és szakácskönyvek csatája: mozgalmas ősz az angol könyvpiacon
Sárdi Krisztina (1989) | 2020.10.14.
„Szükségem van a megerősítésre” (Nick Hornby legújabb könyvéről)
Sárdi Krisztina (1989) | 2020.10.03.