A londoni Times & Sunday Times előfizetői könyvklubja havonta rendez beszélgetéseket az angol irodalmi és színházi élet kiemelkedő személyiségeivel, noha március óta – a pandémia miatt – ezeket az alkalmakat természetesen online tartják meg. A szeptemberi vendég az egyik, ha nem a legnépszerűbb kortárs brit szerző, egyben remek forgatókönyvíró, Nick Hornby volt, akit Jonathan Dean, a Sunday Times újságírója faggatott legújabb regényéről, napi rutinjáról, műfaji különbségekről – no meg persze az előző napi Liverpool – Arsenal meccs (3-1) is szóba került.

A beszélgetés apropóját a szigetországban és hazánkban is néhány hete megjelent Olyan, mint te (Just Like You) adta (magyarul a Helikon Kiadó adta ki, állandó fordítója, M. Nagy Miklós magyarításában), amelyben egy némileg rendhagyó párkapcsolaton keresztül Hornby a Brexit témáját is körüljárja. Az interjú elején – dolgozószobája könyvespolca előtt ülve – az író elmondta, a regény tulajdonképpen megfigyelésekből született. Két fő inspirációs forrása volt: Lucy és Joseph alakját egy boltban látott, a köztük lévő nagy korkülönbség miatt elég különbözőnek tűnő szerelmespárról mintázta, akik kapcsán elkezdett azon gondolkozni, a hasonló háttér, érdeklődés, szociális helyzet valóban olyan fontos-e, ahogy gondoljuk, vagy inkább csak a hangsúlyok eltolódásáról van-e szó. Másrészt két évvel a Brexit-referendum után időszerűnek látta megvizsgálni a megosztottság problémáját, feltéve a kérdést, mennyire vagyunk hajlamosak kapcsolatokat teremteni a saját „buborékunkon” kívül.

A regény születése kapcsán Hornbyról kiderült, az írók többségéhez hasonlóan sokszor figyeli környezetét, de azt is elmondta, ez főként az emberek hátterének, az események elképzelhető okainak megalkotásáról, elképzeléséről szól, nem önmagában a megfigyelésről. Azt is hozzátette: a mobiltelefonok ebből a szempontból igazi ajándéknak számítanak, ugyanis az emberek nem foglalkoznak azzal, hogy beszélgetéseikkel, chateléseikkel akaratlanul is bepillantást adnak magánéletükbe például a metrón velük utazóknak.

Nick Hornby azonban nemcsak kiváló prózaíró, hanem kétszeres Oscar-jelölt forgatókönyvíró is (Brooklyn és Egy lányról [„An Education”]), aki nemcsak vászonra, hanem kisképernyőre is adaptál. A BBC kettes csatornáján például tavaly volt látható a nálunk Egy házasság helyzete címmel futott házaspár-terápiás komédiasorozata, a State of the Union. Amellett, hogy filmes karrierje kezdetét is felidézték, Jonathan Dean legfontosabb kérdése az volt, mi a legnagyobb különbség a két műfaj között. Hornby úgy fogalmazott: „egy regény száz százalékig belülről jön, míg más művének a fel- vagy átdolgozása érdekes és izgalmas –  csodálatos lehetőség olyan ötletekkel foglalkozni, amelyekre sosem gondoltál volna”. Azt is hozzáfűzte, éppen ezért lehet mindkettőre időt találni, egyensúlyban lehet tartani a két műfajt – ha felkérik egy munkára, tart pár hónap szünetet az aktuális könyvben. Ugyanakkor azt is megtudhattuk, a forgatókönyvírás kifejezetten segítette Hornby prózaírói munkásságát: mint elmesélte, a filmes látásmódnak köszönhetően tanulta meg, hogy a mellékszereplők legalább annyira fontosak, mint a központi karakterek.

Az írás technikai oldalát illetően Hornby azt is megosztotta a nézőkkel, hogy bár általában három vázlatot csinál, azok közt nincsenek nagy különbségek, mert már az első verzió is elég „megbízható” állapotban van. Ám Dean kérésére elmondta, ennek az ellenkezőjére is volt példa: az Egy fiúról (About a boy) esetében az első szerkesztői visszajelzés után mintegy huszonötezer szó után kezdte elölről az egészet. „Szükségem van a megerősítésre” – magyarázta Hornby, miért fontosak számára a mai napig a szerkesztői meglátások.

Napi rutinjába is beavatta az online hallgatóságot az író: elmondta, amióta gyermekei vannak, igyekszik „rendes” nyolcórás munkának tekintetni az írást, amelyet hétfőtől péntekig, reggel tíztől este hatig végez, hiszen muszáj elérhető legyen a fiainak esténként vagy hétvégén. Mindemellett azt is elárulta, egyhuzamban olyan két-három órát dolgozik, a nap fennmaradó részében pedig rengeteg ideje marad „ébren álmodozni”.