Ernst Goll, az ismeretlen stájer költő – egy műfordítóprojekt margójára
Fotó: Wikipedia / HfrancH
Ernst Goll, az ismeretlen stájer költő – egy műfordítóprojekt margójára

Egy németül alkotó, tragikusan fiatalon elhunyt stájer költő a mai Szlovénia területéről - Ernst Goll portréját Kiss Dávid rajzolta meg.

Miért éppen Ernst Goll?

Évek óta kutatom lázasan családom különböző ágainak eredetét, és ehhez kapcsolódóan sosem mulasztom el, hogy az újabb és újabb „felfedezett” helyszínek múltjával és jelenével is megismerkedjek. Leginkább anyai nagyanyám németajkú és elnémetesedett felmenőinek történetével foglalkozom, akiknek gyökerei az egykori Habsburg Birodalom szinte egészét behálózzák Salzkammerguttól a Szepességen át a Bánátig, Stájerországtól Csehországon át a történelmi Sopron vármegyéig. Különösen lenyűgözött az említett régiók összetett nemzetiségi és nyelvi közege, a helyi közösségek kulturális kölcsönhatása.

Ük-ükapáim egyike, Jakob Werdnik vájárként dolgozott szülővárosom, Sopron híres szénbányáiban, Brennbergben. Házassági és halotti anyakönyvének tanúsága szerint a ma Szlovéniához tartozó alsó-stájerországi Windischgraz (Slovenj Gradec) járás Pametsch (Pameče) nevű falujából származott. Egyebet nem tudtam róla, egészen 2017 januárjáig, amikor is váratlan segítséget kaptam. Egy szlovén „jótevőm” (aki nem is olyan sok idő múlva a párom lett), megtalálta Jakob Werdnik keresztelési anyakönyvi bejegyzését a Maribori Római Katolikus Érsekség Levéltárában, amelyből megtudtam, hogy ük-ükapám 1863. július 15-én született egy Maria nevű hajadon leány elsőszülött fiúgyermekeként. Innentől pedig már nem volt megállás számomra…

Részletesen utánajártam a környéknek, így hallottam először Windischgraz két nagyszerű fiáról, Hugo Wolf zeneszerzőről és Ernst Goll költőről is, akinek a versei már első olvasásra lenyűgöztek. Különösen figyelemre méltónak találtam azok rokonlelkűségét kedvelt költőm, Ady Endre írásaival.  Két évvel később, 2019. május 19-én végre személyesen is ellátogathattam a szlovén városkába. Goll szülőháza előtt megerősödött bennem a szándék, hogy magyarra fordítsam a verseit és megismertessem azokat a hazai olvasókkal is.

A munkát az Ahasver (Ahasvérus) című költemény fordításával kezdtem meg még a pandémia első hónapjaiban, amit további műfordítások követtek. Időközben egy európai mobilitási pályázat kapcsán számos szlovén és osztrák kulturális intézménnyel, illetve helyi irodalmárokkal is felvettem a kapcsolatot, akik segítséget ajánlottak a költő szocikulturális hátterének alaposabb megismeréséhez, életművének és egyes verseinek több szempontú értelmezéséhez, ezáltal pedig magához a műfordításhoz is.

Ernst Goll és költészete

Ernst Goll alsó-stájerországi költő 1887. március 14-én született az akkor még kétnyelvű kisvárosban, Windischgrazban, szlovén nevén Slovenj Gradecben. Iskolaéveit a zömében német Marburg an der Drauban, azaz a mára teljesen szlovén Mariborban töltötte. 1905 őszén szűkebb hazája akkori fővárosába, Grazba költözött, ahol először három szemeszteren át jogot, majd germanisztikát és romanisztikát hallgatott. Tanulmányait azonban sosem fejezte be. Magánéleti problémái miatt, és nemkülönben, mert versei csak csekély szakmai visszhangra találtak, 1912. július 13-án, mindössze 25 évesen a halálba vetette magát a Grazi Egyetem épületének második emeletéről.

Hátrahagyott írásait közeli barátja, Julius Franz Schütz összeállításában a berlini Egon Fleischel Kiadó rendezte sajtó alá 1912-ben. Az Im bitteren Menschenland (A keserű emberföldön) című posztumusz kötet azóta számos, köztük nem egy bővített kiadást is megélt. Utoljára a kortárs stájer költő, Christian Teissl gondozásában jelent meg 2012-ben, aki kritikai megjegyzésekkel is ellátta az írásokat, és aki manapság az életmű legismertebb szakértőjének számít.

A dallamos, fülbemászó versek megzenésítésére több kísérlet is született már az elmúlt száz évben. Legutóbb, 2012-ben Andreas Stangl ültette át zenei nyelvre Goll kiválasztott műveit, amelyek a grazi Ilmala együttes Zwischen heut’ und morgen (A ma s a holnap közt) című lemezén hallhatók.

Ernst Goll költészetében ott a (késő) romantika sajátos németsége, elvágyódás- és halálvágya, szerelmi eszménye, gazdag tájleírása, de versei már a szimbolizmus szülöttei, azokat a költői eszközök (különösen a szinesztézia és a megszemélyesítés) gazdag használata jellemzi. Leginkább rövidebb sorokból álló, ritmusos, sokszor ismétlésekkel tűzdelt, keretes szerkezetű verseket írt. Ezek általában kevés, keresztrímes strófából állnak, csak kevés költeménye hosszabb 2-3 versszaknál.

Képeit gyakran szülőföldje ihlette: a ma Ausztria és Szlovénia közt megosztott Stájerországot idézik a szőlőskertek, hegycsúcsok az erdők-mezők és azok lakói. De a nagyvárosi, polgári lét motívumai is megjelennek nála: a zongoraszó, a városi sízők, a szilveszteri vígasságok. Goll a német helyben beszélt osztrák (stájer) dialektusában alkotott, gyakran élőbeszédszerű torzításokkal, rövidítésekkel, szóösszerántásokkal színesítve írásait. Emellett szűkebb, kétnyelvű környezete is nagy hatással volt rá. Bár arról megoszlanak a vélemények, hogy ő maga beszélt-e szlovénül, előszeretettel használt verseiben annak helyi változatából kölcsönzött szavakat. Erre példa a Klapoteza, azaz a seregélyeket, varjakat a gyümölcsöstől távol tartó kelepelő, amely a szlovén klopotec átvétele.

A bolygó zsidó motívuma Ernst Goll Ahasvérus című versében

Ahasver (Ahasvérus) című írása a fent már említett formai, stilisztikai és tartalmi jegyek nagyrészét felvonultatja. A cím elsőre talán félrevezető, a vers ugyanis nem a bibliai Eszter könyvéből ismert Ahasvérus (I. Xerxész) perzsa királyról szól, hanem a bolygó zsidó jól ismert, középkori eredetű európai vándormotívumát helyezi saját környezetébe és élethelyzetébe. A bolygó (másképp: örök) zsidó nem kanonizált története szerint Jézus, mikor terhe alatt megpihent a keresztúton, megátkozta az őt sürgető öreg csizmadiát.

A különböző neveken ismerté vált, de a 17. századtól a német nyelvterületen leginkább Ahasvérusnak nevezett zsidó a legenda legtöbb változatában örök vándorlásra ítéltetett, nem nyugodhat Krisztus második eljöveteléig. Van azonban egy másik verzió is: e szerint Ahasvérus büntetése épp, hogy az örök tétlenség, egyhelyben várakozás az utolsó ítéletig. Krónikák és mesék sora beszéli el a bűnhődő zsidó felbukkanását és tetteit Európa különböző országaiban és nagyvárosaiban, de a Bolygó Hollandiról szóló regéket is az ő karaktere ihlette. Az sem elhanyagolható adalék, hogy alakja az idő előrehaladtával egyre inkább összekapcsolódott az újra és újra fellángoló antiszemitizmussal is.

A 13. századtól ismert vándormotívum természetesen megjelenik a magyar nyelvű irodalomban is. A legismertebb példa Arany János Az örök zsidó című verse. A nagyívű drámai monológ időtlen keretbe helyezi a büntetésétől szenvedő,  végső irgalomban reménykedő csavargó történetét.

Néhány évtizeddel később hasonló hangot üt meg Kiss József is Az új Ahasvér című versében, ám ő „belülről”, az izraelita közösség szemszögéből közelít a témához. Kiss József „zsidóballadáiban” tetten érhető a 19. század végi asszimilációs elvárások és az (ennek ellenére is) erősödő antiszemita közbeszéd keserű tapasztalata: a beilleszkedés elvárt ugyan, de el nem érhető.

Arany János és Kiss József verse egyaránt a legenda ismertebb, elterjedtebb változatát veszi alapul, a nyughatatlan, örök vándorlétre ítélt zsidóét. Ernst Goll költeményében azonban inkább a másik narratíva köszön vissza: a beszélő (és társa) a hegyek magasába érve immár nyugalmi pozícióból, csendben és tétlenül szemléli, ahogy az alant elterülő világ ismét változásnak indul.

Az esszé szerzőjéről
Kiss Dávid (1988)

Költő, műfordító.

Kapcsolódó
Ernst Goll: Ahasvérus