Buenos Aires közelében járunk, 1981-ben. Apa és fia úton. Így kezdődik a Részünk az éjszakából, de mint kiderül, a története valójában sokkal távolabbi múltba nyúl vissza és még ősibb dolgok tapadnak rá. Hogy Mariana Enríquez miért pont ezt az évet választotta a felütéshez, ahhoz egy kicsit ismernünk kell Argentína történelmét: egy véreskezű katonai diktatúra korszaka ez, és bár a keményebb leszámolások már lezajlottak, az emberek továbbra is paranoiában, félelemben élnek. Enríquez érti, hogy ha ezt a miliőt ötvözi a természetfelettivel, valami egészen különlegeset hozhat létre, nyomokban ezt már novelláiban (Ágyban dohányozni veszélyes, A tűz martaléka) is láthattuk.

A Részünk az éjszakából tehát gótikus okkult horror, ami nem a félelemkeltést tűzi ki céljául, azaz 

ebben a regényben nem hétköznapi emberek békés életére tör rá a természetfeletti, hanem ellenkezőleg: természetfeletti emberek keresik a kiutat a sötétség szorításából, valami normális felé.

Az apa, Juan egy médium, testileg-lelkileg sérült, poklokat megjárt, jóképű csávó, aki felesége halála óta menekül egyetlen fiával, a hatéves Gasparral. Néhai felesége, Rosario szülei a Rend tagjai, Gaspar pedig szintén képes arra, hogy lássa a holtakat, a „Másik Hely” megnyilvánulásait. Juan pedig nem akarja, hogy ez legyen az ő élete is. Minél messzebb akar kerülni Rosario családjától, hogy soha ne találják meg Gaspart.

A gond ott kezdődik, hogy a segítség, amire számíthat, szintén a Rendhez kötődik: régi barátok, rokonok szimpatizálnak küldetésével, de mind függnek ettől a titokzatos okkult társaságtól, amelynek fő alakjai vagyonosok, befolyásosak. Mindannyian a Sötétséget imádják, rítusaikkal ezt a formátlan, mindig éhes valamit szólítják meg. Egy ideig nem derül ki, hogy ezt szó szerint kell-e értelmezni, vagy „csak” allegorikusan olvasandó, de Enríquez nem sokáig szórakozik, amint az alkalom úgy hozza, megmutatja, hogy

a Sötétség tényleg egy fizikai dolog, egy külső behatoló, egy valódi entitás, amely speciális szabályrendszerek szerint létezik.

Így amellett, hogy a regény a háttérben nagyon sok dolgot boncolgat Argentína valóságáról (politikáról, guaraní sorsokról, hiedelmekről, vallásról, társadalmi viszonyokról, homoszexualitásról, AIDS-ről, újságírásról, a múlt helyrehozásáról, miegymás), az angolszász típusú okkult horrorirodalmi tradícióba is igyekszik beilleszkedni, többnyire sikeresen. Gondolhatunk Machen és Blackwood hatására, és 

Enríquez láthatóan azt sem bánja, ha egy Stephen King-típusú mainstream nagyregény is eszünkbe jut olvasás közben

– egy későbbi nagyfejezetben Gaspar serdülőkori élményei egyenesen az Az című regényt idézik.

Nagyfejezeteket írtam, a regény ugyanis úgy ugrál az időben, hogy Gaspar életét kisregény-hosszúságú nagyfejezetek követik fiatal felnőttkoráig, ezeket pedig más nézőpontok flashback-fejezetei választják el, melyek közül a leghosszabb a még fiatal Rosario első személyű elbeszélése a Rend múltjáról. Ezekben a fejezetekben a történet komplexszé, sokrétegűvé válik, a szereplők ugyan egyikből a másikba viszik magukkal egyre rosszabb traumáikat, de mintha mindegyik szekció más-más irodalmi kategóriát, zsánert igyekezne megidézni.

Ennek ellenére 

Enríquez prózája mindvégig egységes, azon belül pedig komor és intim,

nem kísérletezik, nem humorizál, egyenességével egyrészt egyben tartja ezt a hatalmas, generációkon átívelő nagyregényt, másrészt igyekszik olyan eszközökre szorítkozni, amelyek az olvasóban bezártságérzetet keltenek. Hiába halad előre a történelem, a szereplők egyhelyben keringenek, hozzá vannak kötve otromba, erőszakos sorsukhoz, saját hiábavalóságukhoz és jelentéktelenségükhöz, emiatt pedig keserűek és kellemetlenek – személyiségüket és ambícióikat elnyomja valami magasabb rendű, megfoghatatlan erő.

És ha már felmerült, hogy a Sötétség olvasható lehet valaminek az allegóriájaként, első körben a pénz jusson az eszünkbe (vaskos kapitalizmuskritikával), mert hát ugye akármekkora diktatúra is van, mégiscsak ez oltalmazza a kiváltságosokat és ez teszi tönkre azok életét, akiket a hierarchia legaljáról emelnek fel a szolgálatába, ez vet árnyékot mindenre. Ebből az értelmezésből logikusan levezethető minden, ami végül Gasparral történik, és persze egy kicsit az is igaz, hogy ettől a sötét, kiszámíthatatlan, soha jól nem lakó hatalomtól végül mindenki megőrül.

A regény tehát elég jól körbejárja saját témáit, és nem csak alulnézetből igyekszik megmutatni a különböző társadalmi osztályok közötti feszültséget, például az is érdekes, hogy Enríquez mennyire kiemelt figyelmet fordít a felelősséget érző férfiak tehetetlenségére és fájdalmára. Juan például képes kifejezetten abuzív figuraként megnyilvánulni, de Enríquez nem hagyja ennyiben a dolgot, igyekszik komolyan kielemezni az indulat és erőszak kórságának lélektani és társadalmi okait.

A Részünk az éjszakából tehát gazdag könyv, de nem kimondottan könnyű olvasmány,

 talán egy kicsit túl is van tárgyalva. Ekkora terjedelemben Enríquez nem tehet mást, figyelembe kell vennie bizonyos olvasói igényeket, és nem csak a családi dráma minden aspektusa van bebiztosítva, hanem az okkult is. Bebiztosítás alatt azt értem, hogy sok dolgot mond ki, magyaráz meg, ismétel el: nincs igazán helye nyugtalanító misztériumoknak és különösen kegyetlen mozzanatoknak, amelyeket a novellák még el-elbírnak. A terjedelme okán lesz tehát még terjedelmesebb. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez csupán egy első olvasat benyomása, és nagyon sok dolog csak a végén nyer értelmet – gyanítom, egy újraolvasás többletjelentést adhat az első blikkre jelentéktelennek tűnő bekezdéseknek is.

Akárhogy is nézzük, a Részünk az éjszakából teljesen jól kiegészíti és folytatja Mariana Enríquez szinte csak novellákból álló életművét, sőt, ki is emelkedik abból - már csak azzal is, hogy jószerével olyan hosszú, mint a többi kötete összesen. Az Open Booksnak tehát esélye sem volt, hogy a magyar kiadást az eddig megszokott, kisebb formátumban hozza ki, amit kapunk, az könyvészeti szaknyelven szólva egy bazi nagy puhafedeles tomus. Mint egy impozáns, okkult biblia: hatalmas és sötét.

Mariana Enríquez: Részünk az éjszakából. Fordította Pávai Patak Márta. Budapest, Open Books, 2024. 648 oldal, 6999 forint.