Távoli földim, Miguel Delibes (Delibes 100)
Távoli földim, Miguel Delibes (Delibes 100)

Ma száz éve született Miguel Delibes, a polgárháború utáni spanyol irodalom egyik legnagyobbja. Fordítója, Patak Márta emlékezik rá.

Kevés hangoskönyveim egyikén Miguel Delibes olvassa föl a Viejas historias de la Castilla Vieja (’Régi történetek Ókasztíliából’) meséit. Hallgatom az akkor már idős író mind jobban megremegő hangját, és látom magam előtt Ókasztília diófáinak megfagyott csúcsrügyeit, mert azok a száraz fagyot ott sem bírják, látom a fiatalembert, akinek búcsúzóul azt mondja az apja, ha innen elmész, ide többet vissza ne gyere. A patkányok világa is előttem van, Ninivel együtt várom a búbos bankák, a füstifecskék és a sarlósfecskék visszatértét, pedig a polgármester felesége, Columba szemszögéből nézve attól még, hogy visszajönnek, mit sem változik a világ. A fürjek, a kékszarkák, a gyurgyalagok jöttével sem, vagy amikor az örvös galambok népes csapata kétezer méter magasan elhúz felettük, attól sem, sőt a kecskefejők féktelen csattogásától, a vetésben ciripelő tücskök átható énekétől, meg a macskabagoly reszelős nyávogásától sem. Columba szemében a falu egy pusztaság, nem így azonban a főszereplő, a tizenegy éves Nini szemében, aki a trafikos asszony szerint istenadta tehetség, a Tizenegyedikparancsolat néven ismert buzgó asszonyság szerint pedig Nini tudománya csakis az ördögtől származhat, hiszen ha két unokatestvértől bolond utód születik, akkor még inkább az lesz egy testvérpár gyermeke. Akár az apja, akár a nagybátyja, vagy egyszerre mindkettő is a Patkányvadász bácsika, Nini a biztos pont a falu életében. Meg tudja mondani, milyen lesz az aratás, ha Corsini Szent András napjára kitisztul az idő, és a mezőkön hirtelen sarjadásnak indul a gabona; ha viszont Szent Albin napjára tisztul ki, akkor kemény fagy köszönt a falura. Ninihez bárki mehet tanácsért, tudja azt is, hogy a süvöltők fogságban is szaporodnak, és azt is, hogy ha szent Leokádia napjáig nem jön meg az eső, akkor bizony újra kell vetni a gabonát.

Az első pillanattól fogva otthon éreztem magam Delibes világában, ahogyan annak idején Fekete Istvánéban vagy később Gion Nándoréban, Tömörkény Istvánéban, Mikszáth Kálmánéban vagy Móricz Zsigmondéban. Ha időben távolabb voltunk is, gyermekkorom téli és nyári szünideit idézte, melyeket a nagyszüleimnél töltöttem falun, és városi létemre is otthon éreztem magam a falu szabadságában.

Vívódtam, melyik regényét fordítsam le, és adjam ki a Spanyol Elbeszélők sorozatában, hiszen nyitott volt előttem az út. A patkányokat választottam, természetközeli világa miatt. Hallatlanul pontos ábrázolás, akár táj, akár növény, állat vagy ember kerül a megfigyelő szeme elé. Kevesen ismerték és ismerik Delibesnél jobban a kasztíliai tájat, flórájával és faunájával, embereivel együtt.

A magyar változat születésekor Delibes már nagyon idős volt, csak lányán keresztül értekezhettem vele, mégis nagy élmény volt a felmerült kérdéseimre adott válaszait olvasni. Nem sok lehetett, hiszen Delibes stílusa világos, pontos. Más kérdés, hogy rengeteg növény- és állatfajt kellett beazonosítanom, a feladat azonban nem állt távol tőlem, hiszen ezen nőttem fel, biológia tagozatos gimnáziumba jártam, tanárunk, Teri néni csak kedves növény- és állattársakként emlegette stúdiumunk éppen aktuális anyagát, lett légyen szó terjőke kígyósziszről vagy csipkés boglárkáról. Sok segítséget kaptam Jorge Urdialestól, aki éppen akkortájt készült el Delibes-szótárával, amikor én A patkányok fordításán dolgoztam a spanyol fordítóházban. A szentek melléknevét pedig hosszas kutatások után találtam meg, némelyiknél a falunk plébánosának segítségét is igénybe vettem, főleg a soknevű Szűzanya esetében.

Nem kis meghökkenést kelthetett az idős íróban, amikor meglátta egyik kérdésemet: lehet-e fekete az a hivatalos autó, amelyik megjelenik a faluban, miután Nini állítólag olajat talált a polgármesterék kútjában. Az állami rendszámú autó, a diktatúrák egyezményes jelképe, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldaliról van szó, csakis nagy és fekete lehet.

Barátaim közül sokan fogták a fejüket – ezzel a címmel nem lehet könyvet eladni, főleg nem karácsonyra ajándékozni. Erre én megvontam a vállamat: a Patkányvadász bácsika is megmondta, a patkány jó, és ebben Ninivel együtt én is határozottan egyetértek vele.

Az esszé szerzőjéről
Patak Márta (1960)

Író, műfordító, a Spanyol Elbeszélők sorozatának egyszemélyes fordítója és kiadója (a sorozat legutóbbi kötete: Benito Pérez Galdós: Tristana [2018, Patak Könyvek]. Legutóbbi kötete: Mindig péntek (Lector, 2019). Fotó: Gáspár Gábor.