Hazudok – mondja a krétai, minden paradoxonok alapesetét jelenítve meg. A vegytiszta paradoxonok meglehetősen illékonyak. „A következő történet nem tőlem származik.” Ez a mondat viszont az elbeszélés keletkezéstörténetének kontextusában már nem ennyire vegytiszta, azaz közvetlenül öncáfoló, hiszen az esemény, amelyet a szerző az első oldalon megörökít, esetleg önéletrajzi lehetett: egy kisebb társaság beszélget Berlinben Ernst Bloch társaságában – aki valóban Benjamin (és egyszersmind Lukács György) filozófusbarátja volt. Bloch mindkettejükkel hosszú távon is kapcsolatban állt, és mind a mámorral, mind a 20. század eleji avantgárd irodalmi törekvéseivel kapcsolatban egyfajta közvetítői álláspontot képviselt a realizmuspárti Lukács és a szürrealizmust ünneplő Benjamin között.[1] Hasisélményei elbeszélését Benjamin kétszeresen is eltávolítja magától a szövegmunka során: először, amikor a Cahiers du Sud számára franciára fordíttatja a prózát, amelyben megörökítette marseille-i mámoros sétáját, és megváltoztatja annak datálását is szeptemberről júliusra.[2] Másodszor, amikor az élménynek novellisztikus keretet ad, és Bloch egyik ötlete köré kanyarítja Scherlinger, a fiktív festő alakját és történetét: „miszerint nincs olyan ember, aki ne lehetett volna egyszer életében hajszál híján milliomos.”
Benjamin az elbeszélés megírásával tehát másodjára is játékba kezd hasisélményével, bár nagyon komolyan vette a hasissal való kísérletezést. Eredetileg a drog hatásának tudományos megismerésére törekedett, és barátja, Fritz Fränkl, idegorvos drogkísérleteiben is részt vett, amelyek eredménye a hasisjegyzőkönyvek.[3] Az 1928. szeptember 29-ei, marseille-i kísérleten kívül ezek a kísérletek mind zárt szobában, szigorúan ellenőrzött körülmények között folytak, ahol a jegyzőkönyvek vezetői józan állapotban maradtak. Ám ahogyan az irodalomtudós beépíti irodalomtörténeti, társadalomtörténeti és filozófiai ismereteit az értelmező munkáiba, úgy válik Benjaminnál a drog hatására létrejött marseille-i várostapasztalat először élményszerű prózaszöveg,[4] majd az itt következő Myslowitz – Braunschweig – Marseille című írásban elbeszélés tárgyává.[5]
Visszatérve Scherlinger történetéhez: mit is jelent a „milliomossá válni” a történet összefüggésében? Nem a boldogság elérésének szinonimája ez legtöbbünk számára? A szerző viszont többszörös játékot űz a boldogság fogalmával: Scherlinger története ugyanis épp abban a pillanatban válik kijózanítóvá, amikor a főhős boldogsága zavartalan, az olvasó pedig a történet végére ér. Miközben ugyanis Scherlinger a mámort és az általa megnyíló mindentudás lehetőségét hajszolja, elszalasztja élete nagy lehetőségét, hogy vagyonos emberré váljon. De nem Benjamin írása volna ez a novella, ha tanulsága vegytiszta és egyértelmű lehetne. A szöveg ugyanis Benjamin egyik nagy kortárs irodalomkritikai vállalkozásának, a Szürrealizmus-tanulmánynak a kontextusában áll.[6] A szürrealizmusban Benjamin egyszerre látja a romantika nagy korszakának folytatását és meghaladását, ugyanis a romantikus titokzatosságot a mámor meghatványozza, de le is leplezi, a „profán megvilágosodás” révén önmaga ellentétébe csap át, hogy a leghétköznapibb élmények is mámorító mélységet nyerjenek: „[A] hasismámor legszenvedélyesebb vizsgálata feleannyit sem tanít meg nekünk a gondolkodásról (ami egy eminens narkotikum), mint amennyit a gondolkodás profán megvilágosodása a hasismámorról. Az olvasó, a gondolkodó, a várakozó és a kószáló éppúgy a megvilágosodott ember típusai, mint az ópiumevő, az álmodó, a megmámorosodott, csak profánabbak.”[7]
[1] Vö. Scott J. Thompson: A kábulattól (Rausch) a lázadásig (Walter Benjamin a hasisról és a prohibicionista realizmus esztétikai dimenziói). In: Helikon 2011, 318–335., itt: 312. Ld. még Mesterházi Miklós: Az egyidejűség szépségéről. Bloch és Lukács levelezése 1948-1971. In: Eszmélet 2016/110., 86–115.
[2] Francia fordítása: Hachich à Marseille. Szerk. Jean Ballard. Ford. Anna Maria Blaupot ten Cate, Louis Sellier. In: Cahiers du Sud 22 (1935, Nr.168), 26–33.
https://manifesta13.org/participants/walter-benjamin/ [Utoljára letöltve: 2020.12.18.]
[3] Ld. Walter Benjamin: Protokolle zu Drogenversuchen. In: Uő.: Gesammelte Schriften 6.k., 558-618. Joris Löschburg szerint a „Jegyzőkönyvek azt a kísérletet jelenítik meg, hogy az öntudat a két állapot közti küszöbön maradjon, s így a mámorban történő gondolkodás mozgása magának a gondolkodásnak az elméletébe vezessen át.” In: Joris Löschburg: Die Poetik der Selbstüberschreitung. Figurationen transgressiver Subjektivität in der Literatur der Moderne. Berlin; Boston, de Gruyter 2019, 329.
[4] Ld. Walter Benjamin: Haschisch in Marseille. In: Uő.: Gesammelte Schriften 4.1.k., szerk. Tillman Rexroth, Suhrkamp, Frankfurt am Main 1991, 409-416. Magyarul 2021 év elején olvasható lesz a Műút folyóirat lapjain.
[5] Bár a megjelenés sorrendje mást mutat, a Hasis Marseille-ben csak 1932-ben, az itt közölt MBM pedig 1930‑ban jelent meg; a két szöveg egymás közti viszonyából, a műfajváltás tényéből a Hasis Marseille-ben korábbi keletkezésére következtethetünk.
[6] Löschburg a hasisjegyzőkönyveket és a két prózai szöveget Benjamin szürrealizmus-recepciójának kontextusába állítja, teljes joggal. Id.m., 302.
[7] Walter Benjamin: A szürrealizmus. Az európai értelmiség utolsó pillanatfelvétele. Ford. Hegyessy Mária. In: Bacsó Béla (szerk.): Az esztétika vége – avagy se vége, se hossza? Ikon, Budapest 1995, 303–319, itt: 315–316 (a fordítást módosítottam).
