Deborah Feldman 2012-es Unortodox című regénye megjelenése idején hatalmas botrányt kavart a williamsburgi szatmári haszid közösségben, az író ugyanis kendőzetlenül mutatta be brooklyni társadalma mindennapjait és a külvilág számára rigid vallási szabályait. A szerző, noha az írás során ügyelt arra, hogy a könyvben szereplő neveket megváltoztassa, lényegében a saját élettörténetét foglalta össze, így jutva el hőse, a tizenéves Devoireh általános iskolás éveitől a tizenhét éves korában kikényszerített házasságig, majd a közösségből való kilépéséig. A regény a leíró részeket tekintve éppen ezért egy kvázi-szociográfiai műnek is tekinthető, mégis lényegesen több annál, hiszen a saját identitás megtalálásáról szól. A regényből idén bemutatott Netflix-sorozat szintén hasonló következtetésre jut, de furamód egészen máshogy közelíti meg a témáját, amitől a végeredmény még izgalmasabb, mint Feldman eredetije.

A Maria Schrader által rendezett négyrészes miniszéria ugyanis nem ugyanazt a történetet meséli el, mint a regény, inkább csak merít annak alapötletéből, viszont ahol csak tudja, feszesebbé teszi és dramatizálja a sztorit, így szinte minden jelenet olyan erős, hogy a néző már-már zsigereiben érzi a főhős szenvedését és fájdalmait. A széria főszereplője ezúttal is egy williamsburgi haszid lány, a tizenkilenc éves Esther „Esty” Shapiro (Shira Haas), aki egyedül él nagyszüleivel egy polgári lakásban, mivel kiskorában az édesanyja elhagyta őt – a család legalábbis ezt állítja róla –, édesapja pedig alkoholizmussal küzd. Esty életében azonban nemcsak a szülők hiánya jelenti a problémát, hanem hogy nagylánnyá cseperedve házasságot kell kötnie egy Jacob ’Yanky’ Shapiro (Amit Rahav) nevű fiatalemberrel, akit a családja választott ki számára. A párnak ráadásul iparkodnia kell: a haszid vallási szabályoknak eleget téve Estynek mihamarabb gyereket kell szülnie, még akkor is, ha folyamatos stressz alatt áll a családi és a közösségi elvárások közepette. A Netflix-sorozat főszereplője így lényegében hasonló helyzetbe kerül, mint a regény Devoireh nevű hősnője, annyi különbséggel, hogy a közösség által rákényszerített házasságra, majd az azt követő gyerekvállalásra más választ ad.

A könyv ebből a szempontból visszafogottabb: a regénybeli Devoireh előbb a vidéki Airmontba költözik férjével, hogy új otthonukban ténylegesen új életet kezdjenek, a lány pedig közben napról napra jut el a felismerésig, hogy férje érzéketlen viselkedése és a közösség elnyomása miatt minden szálat el kell vágnia Williamsburgtől. A sztori viszont sajnos csak akadozva csordogál, mondhatni egy lassú, de egyre kínosabb felismerésnek vagyunk a tanúi. Devoireh se válik el egyből a férjétől: előbb még beiratkozik a Sarah Lawrence College-ba, hogy egy költészeti kurzuson tanuljon, majd egy autóbalesetet követően dönti el, hogy új életet kezd – ezúttal a kisfiával, a férjétől távol. Vele szemben a tévésorozat hőse, Esty hirtelen dönt, és radikálisabbat lép: hogy megszabaduljon rossz házasságától, sikertelen gyerekvállalási próbálkozásaitól, és végleg elszakadjon a közösségétől, egészen Berlinig utazik. Éppen ezért Feldman regényének olvasói számára igazi ráadásélmény megnézni a szériát, ugyanis míg Esty williamsburgi élményei szinte egy az egyben követik Feldman eredeti történetét – bemutatva például egy autentikus haszid lagzit és a túlszabályozott házaséletet –, addig Esty berlini kalandja már teljesen más irányba viszi a sztorit.

A változtatás azonban kifejezetten jól áll a sorozatnak, hisz míg Feldman regénye számos ponton belassul, addig a széria folyamatosan fenntartja a feszültséget, Berlin szabados közege ugyanis kitűnő ellenpontként szolgál Williamsburg zárt mikrouniverzumához képest. Ez különösen akkor tapasztalható, mikor Esty megérkezve a német fővárosba betér egy konzervatóriumba, ahol egy fiatalokból álló csapattal megismerkedve egyik pillanatról a másikra tapasztalja meg a nyugati kultúra nyitottságát és változatosságát: barátja lesz a Jemenből érkezett, de München mellett felnőtt Dasia (Safinaz Sattar), a Nigériából jött homoszexuális Axmed (Langston Uibel), az izraeli lány, Yael (Tamar Amit Joseph), a lengyel felmenőkkel rendelkező Clemens (Lorenz Maria Krieger) és az egyetlen tősgyökeres berlini, Robert (Aaron Altaras), aki idővel egyre közelebb kerül Estyhez. A lány számára azonban Berlin nemcsak emiatt különleges hely, hanem mert szembesíti a vészkorszakkal, amely nagyszüleit arra kényszerítette, hogy a holokausztot követően elhagyják Európát, és közösséget alapítsanak New Yorkban. Csakhogy a Netflix-sorozatban nemcsak a tizenkilenc éves lány hagyja el Williamsburgöt, de a rabbi (Eli Rosen) utasítására utánautazik a férje, Yanky, és annak unokatestvére, a kétes múltú Moishe (Jeff Wilbusch) is. A két férfi Berlinbe érkezve így nekiáll nyomozni – még Esty anyját is megkeresik –, s miközben Yanky egyik kulturális sokkot kapja a másik után, ami igencsak próbára teszi vallásos beállítódását, Moishe felfrissíti régi, alvilági kapcsolatait. A sorozat viszont nem pusztán azzal sokkol, hogy bemutatja Esty, Yanky és Moishe korlátok közé szorított haszid életét, majd Berlinben szerzett tapasztalatait, de a múltban és a jelenben játszódó jelenetek váltakozásával szépen érzékelteti az Esty régi és új identitása közti éles különbséget is. És éppen az utóbbi miatt lesz a tévésorozat drámaibb és feszültebb, mint a regény, hiszen a néző már-már úgy érzi, nem is két különböző várost vagy társadalmat, hanem két teljesen eltérő világot szemlél. Ebből a szempontból talán a harmadik epizód a legerősebb, melynek két végpontját Esty és Yanky balul elsült, ritualizált együttlétei és Esty Roberttel lejtett erotikus tánca adják – egy kék fényben úszó, fülledt berlini technopartin.

Az európai nagyváros tehát fokozatosan alakítja át a hősnő életét, aki ha félénken is, de napról napra hagyja el korábbi identitását. Egyrészt találkozik édesanyjával (Alex Reid), akiről kiderül, hogy (a könyv hősnőjének anyjához hasonlóan) leszbikus, másrészt végre átadhatja magát szenvedélyének, a zenének. Nemcsak lelkesen látogatja újdonsült barátai zenepróbáit, de beadja a jelentkezését a konzervatóriumba is, hogy később zongorista válhasson belőle. Hozzá hasonlóan Feldman hőse, Devoireh is a művészetek világa felé sodródik: ő idővel beiratkozik a Sarah Lawrence College-ba – ahogy maga az írónő is tette –, hogy végre angol nyelven, eredetiben elemezhesse a világhírű költők műveit.

A két történet tehát számos ponton eltér egymástól, ám ha más fordulatokkal és hangsúlyokkal is, de ugyanazt sugallják a befogadónak: ha az ember nem érzi jól magát a környezetében, és segítőtársakra sem lel, akkor nyugodt szívvel kiléphet onnét, és a saját boldogsága érdekében új életet kezdhet – akármennyire zárt is a közössége. Feldman regénye ezt kiváltképp azzal éri el, hogy több száz oldalon át mutatja be Williamsburg zárt mikrouniverzumát, hogy végül főhősét, akár egy kalitkába zárt madarat, végre szabadon engedhesse. A Netflix-sorozat ehelyett rögtön, már az első percekben elengedi ezt a madarat, és hagyja, hogy kedve szerint szárnyaljon, azonban vissza-visszautal annak múltjára, amikor még önmaga is elhitte, hogy a ketrec az ő egyetlen világa.

Úgy tűnik, az Unortodox esetében az utóbbi megoldás az ütősebb. A Netflix-széria ugyanis azzal, hogy félredobja a kronológiát, és egyszerre tekint a múltba és a jelenbe, nemcsak az Esty identitásában beállt éles fordulatot nyomatékosítja – a williamsburgi jelenetek koraérett, szorongó nőjéből Berlinben egy helyét kereső, ám felszabadult tinédzser lesz –, de megmutatja azt is, hogy egyes esetekben az individuum számára lehetséges az újjászületés.

Deborah Feldman: Unortodox – A másik út. Fordította Getto Katalin. Budapest, Libri, 2020. 

Maria Schrader: Unortodox – A másik út (2020)
4 rész (52-54 perc)
Szereplők: Shira Haas, Amit Rahav, Jeff Wilbusch