Éljenek a holtak. Tricky / Martina / Morphine / Mark Sandman
Fotó: 1749
Éljenek a holtak. Tricky / Martina / Morphine / Mark Sandman

Olykor a szerzőink is nyaralnak - Lengyel Zoltán ezúttal egy szlovéniai utazás zenéiről számol be, amelyek szigorúan CD-ről szóltak a kocsiban.

FEKETE FEGYVER

Levél jön a kormánytól minap
Fölnyitom olvasom aszongya fasszopó
Behívó volna a seregbe ez vagy micsoda
Képzeled kit érdekel nem nem soha

Egy ország aki szarba se vette
a magamfajta tesát mert sohase tette
már-már félredobtam ám a pillanatban
fölrémlett a hatalmi merénylet

hideg veríték cellám kövén milyen régen
tartanak itt benn az állami sitten
ki kell jutnom ez volt gondolatom
szökési tervem zárkapadlóra rajzolom

nem én vagyok a szökött rab
de a magamfajta tesa lesz az újabb
közellenség kitöltve idejét
szabnak új törvényt
rejtek zsebembe töltényt

kaptam a levelet
kaptam a levelet
kaptam a levelet
soha mondtam kit érdekel képzeled

Nem én vagyok a szökött rab
Nem én vagyok a szökött rab

Sok a bekapcs
Kikapcs lekapcs
Sok a bekapcs
Kikapcs lekapcs

Végül is nem értik hogy fekete vagyok
És sose leszek veterán
Lényegében ez egy sötét verem
Veszett a helyzetem keresem fekete fegyverem
Keresem fekete fegyverem

Részletek ezek a lefordított sorok egy Chuck D szövegből, de most nem a Public Enemy-ről lesz szó, a raphez egyébként is elég kevés affinitásom van, hanem először is Tricky és Martina Topley-Bird Maxinquaye című közös lemezéről, mely radikálisan új távlatokat nyitott annak, amit a zenei újságírók trip hopnak neveznek, de ezen túllépve legalábbis a brit popzenének is. Ezen a lemezen szerepel a Public Enemy Black Steel in the Hour of Chaos című számának elementáris átdolgozása Black Steel címen. A „fekete acél” tükörfordítás több sebből vérzett volna, maradtam inkább a fegyvernél, még ha így aztán elég mekegős is lett a vége magyarul. Csak azokat a szövegrészeket fordítottam le, amelyek ebben az átdolgozásban elhangzanak Martina kellemesen beszívott hangján, aki a fölvétel idején, 1995-ban, húszéves volt. A szöveggel először a fölvétel idején találkozott, nem ismerte a Public Enemy-t, improvizált a szövegre egy dallamot, és, persze, verziója így jóval izgalmasabb lett, mint az eredeti Chuck D-féle, kissé tesztoszterontól szagló sulykolás. A Maxinquaye 1995-ben jelent meg. Tricky és Martina közös lánya, Mina Mazy egy hónappal a lemez megjelenése után született.  2019-ben a huszonnégy éves lány egy pszichotikus rohamot követően önkezével vetett végett életének. Martinához hasonló énekhanggal volt megáldva. Tricky fönnmaradt énekdemókból rakott össze egy rövid emlékező zenei tételt.

Ernyedt meztelen testeket kerülgetünk a sziklás-köves tengerparton Piran avagy Pirano, eme ősi illír-velencei-olasz-szlovén városka közelében, a szlovén Isztria délnyugati csücskén. Némelyikük látszólag élettelen, mint rég itt felejtett tetem fekszik mozdulatlan a hőségben. Fejemben még lüktet ez a dal, a Tricky/Martina-féle Black Steel: előző éjszaka az autóban a Maxinquaye-t hallgatva érkeztünk a közeli Portorožba.

Autós utazásaink során CD-ket szoktunk hallgatni. Old school. Előkerestem néhány régi CD-met. Köztük volt többek között a Maxinquaye. Meg a Morphine zenekar Like Swimming című lemeze. A szlovéniai utazás során fölmerülő asszociációim összekötötték a kettőt. Hazafelé úton megjegyeztem fiatal útitársnőmnek, hogy ezekről szeretném írni a következő Sound & Vision futamot. Hozzátettem, hogy egyébként talán vajmi kevés köze van a kettőnek vagy háromnak vagy négynek, Trickynek, Martinának, a Morphine-nak, valamint Szlovéniának egymáshoz. Ám ő a volánnál ülve, vezetés közben részleges külön- és ellenvéleményének adott hangot a Maxinquaye és a Morphine kapcsán: az egyik lemezen szexi női hang, a másik zenekarban szexi férfi hang, mindkettőnél megvan a jó értelemben vett rock ’n’ roll alap, hogyne lenne közük egymáshoz, mondott valami ehhez hasonlót, és, talán ezt már én tettem vagy teszem most hozzá, de ki tudja, valóban, mindkettő lemezen az előadók nagyon le vannak lazulva, semmi megfelelési vagy teljesítési kényszer, legalábbis ez a benyomás, magától értetődő, összetéveszthetetlen megszólalás és sound, kilencvenes évek közepe, amikor még fiatal útitársnőm meg sem született, mely utóbbi kétes értékű ténynek csak annyi jelentősége van, hogy alátámasztja: minden gyorsan ítélő kultúrpesszimista hortyogással és fortyogással szembemenve, retrodivatoktól függetlenül a minőségi muzsikák állják bizony a generációs elmozdulások sarát.

Kamnik városába való kitérőnk hazafelé impulzív ötletként jött, nem is tudtuk, hogy második világháborús tömegsír közelében járunk, bár talán éreztük, hogy a halál vesz körbe bennünket, amikor a képen látható távlatban fiatal útitársnőm előtt kibontakozott a felhőbe burkolózó alpesi orom látványa.

 

Forrás: Lengyel Zoltán

 

Fölbaktattunk a régi vár maradványaihoz, a gyalogösvény kaptatós, ám rövid; relatív csönd sincs, fölhallatszódik a közeli gépjármű-forgalom zaja a főútról. Itt már a Morphine Empty Box című dala szólalt meg időnként kéretlenül fülemben. Portorožtól Kamnikig tartó utunk során előkerült a Like Swimming című lemez 1997-ből. Ezen a lemezen a legletisztultabb a zenekar minimalista, összetéveszthetetlen hangzása, melynek hármas védjegye Dana Colley bariton szaxofonja (amelyet időnként egy basszus szaxofonnal együtt fújt), a frontember Mark Sandman saját készítésű tritárja, amelyre két basszushúr és egy gitárhúr volt fölfeszítve, D-A-D orientális-kelta kvint-oktávra volt hangolva, valamint ugyancsak a frontemberhez fűződő basszbariton énekhang. A bizsergető, nem egyszer mély-meditatív uniszónóba hajló összhangzat újrafölfedezéséhez különösen üdítően járul hozzá az, hogy a kissé beat-költészetre hajazó dalszövegek írója cseppet sem veszi halálosan komolyan önmagát. Mark Sandman, alighanem akaratán kívül, még saját halálát sem vette halálosan komolyan: talán az éjszakai 37 fokos hőség is hozzájárulhatott, hogy 1999-ben Olaszországban, a Rómától 35 kilométerre fekvő Palestrina városában koncert közben a színpadon összeesett, és rögtön végzett vele egy szívroham. Negyvenhat éves volt. Városi legendák szólnak arról, hogy a közönség először azt hitte, csak komédiázik. Ám őt már korábban körbevette a halál: két fivére idejekorán meghalt, őt magát, amikor taxisofőrként dolgozott Bostonban, kirabolták és mellbe szúrták. A szúrás akkor még elkerülte a szívet. A dalszövegek nem a levegőbe beszélnek, bármilyen könnyednek is tűnjenek időnként. Mint például ez az üres doboz. Legyen a dal linkje ezúttal ez az úgynevezett élő fölvétel Oslóból, 1997 május 13-áról – rögzített élet, hogy a holtak éljenek.

ÜRES DOBOZ

Föltéptem a csomagot csak egy üres doboz
Nem értettem mi csak egy üres doboz
Föladó egy nő
Föladó egy nő
Azt mondja visszaküld mindent amit én
Én sohasem adtam neki
Majd így szól „Töltsd föl és küldd vissza
Töltsd föl és küldd vissza”
Visszaküldtem hát egy üres dobozt
Nagy hiba küldtem egy üres dobozt
Félúton az árnyakhoz félúton a karcos holdfény felé
És félőrülten csak egy hang…

Átkeltem egy völgyön oly sötét völgyön
Mikor visszanéztem nem láttam honnan jöttem
Nem láttam kezeim azt se tudtam nyitva vannak-e szemeim
Reggelre a tengerhez értem
És beúsztam ameddig csak tudtam
Míg csak túl fáradt voltam hogy tovább ússzak
És akkor lebegtem
Próbáltam visszanyerni erőm

És egy üres doboz lebegett szembe velem
Egy üres doboz és belementem
Félúton az árnyakhoz félúton a karcos holdfény felé
És félőrülten csak egy hang az éjjelé

 

 

Az esszé szerzőjéről
Lengyel Zoltán (1982)

Zenél, ír, fordít, színházban dolgozik. Legutóbbi kötete: A sors kritikájáról (Tiszatáj, 2016).

Kapcsolódó
SÁRGÁSFEHÉRTŐL A BARNÁSVÖRÖSIG. WAR NOT LOVE ALT-J (Δ) / CAPA / TARO / PJ HARVEY / GALLIPOLI / SEAMUS MURPHY
Lengyel Zoltán (1982) | 2021.08.27.