Dazai Oszamu japán prózaíró, a huszadik századi japán irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. Magyarul mindössze egy kisregénye (Hanyatló nap, ford. Simonyi István) és néhány novellája jelent meg (a Villon felesége, ford. Hani Kjóko; Cseresznyék, ford. Hanák János; Vakságom könyve, ford. Hajnal Krisztina; Költöző madarak, ford. Vihar Judit és Szente Cintia). Dazai Oszamuról irodalmi díjat neveztek el, amellyel novellákat tüntetnek ki, egy hosszabb megszakítás után 1999 óta folyamatosan, évente átadják.

Munkásságának fő témája mindig is a társadalmi elidegenedés, a hanyatlás, a depresszió, a szorongás és az öngyilkosság volt, ezek a problémák saját életéből szivárogtak át írásaiba. Mind írói pályájára, mind életére nagy hatással volt Dosztojevszkij, Akutagava Rjúnoszuke, illetve Muraszaki Sikibu (a Heian-kori író és udvarhölgy, akinek legismertebb munkája Hamvas Béla fordításában Gendzsi regénye, Gy. Horváth Lászlóéban Gendzsi szerelmei címen olvasható). Életútját azonban minden kétséget kizáróan Akutagava befolyásolta a leginkább, sorsuk bizonyos szinten össze is fonódott. Az író 1927-es öngyilkossága akkora hatással volt Dazaira, hogy megakadt tanulmányaiban, alkoholhoz és prostituáltakhoz fordult, majd két évvel később, 1929-ben ő maga is öngyilkosságot kísérelt meg. Ez a kísérlet csak az első volt az író életében, a halál innentől egész útját és munkásságát végigkíséri. 1930 és 1937 között további három alkalommal próbált meg véget vetni saját életének, miközben az egyetemről először kirúgták, majd családja befolyása miatt visszavették, ám befejeznie végül így sem sikerült. Első házassága tönkrement, és kis híján kettős öngyilkossággal ért véget, szakmai téren is csalódások érték, noha egyike volt azon szerzőknek, akiknek több munkája is átsiklott a cenzúrán, és a világháború alatt is megjelenhetett. Gyógyszer- és alkoholfüggőséggel küzdött, melyeken tartósan az elvonókúra sem tudott segíteni, ráadásul együttesen tovább erősítették benne a magány és a kívülállóság érzését. Ez a keserűség dolgozott benne akkor is, amikor megírta legismertebb munkáit. Ezekben nagyon gyakori, és egyben Dazai védjegyévé is vált az én-elbeszélő. Jellemző még ezekre az írásokra, hogy a saját életéből átemelt elemekkel dolgozott.

Életének utolsó évében, 1948-ban, elhagyta második feleségét és a házasságukból született három gyermeket. Szeretőjével, aki egyébként egy rajongója volt, és akitől szintén született egy lánya, kettős öngyilkosságot hajtott végre. Holttestüket csak napokkal később találták meg, vízbe fulladtak. Ebben az utolsó, depresszióval és keserűséggel teli évben fejezte be talán legismertebb művét, a Ningen Sikkakut („Az elbukott ember”), amelynek cselekménye nemcsak párhuzamba állítható a szerző életével, de főszereplője egyben Dazai hangja is, aki arról beszél, hogy milyen nehezek voltak számára az interperszonális kapcsolatok és maga az emberi lét.

Életének tükrében különösen érdekes, hogy a kései műnek számító, ráadásul a II. világháború első éveiben írt Fuss, Moirosz! sokkal optimistább történet, mint Dazai legtöbb munkája. A történet klasszikusnak számít Japánban, iskolai tananyag, és számtalan helyen tisztelegnek előtte és szereplői előtt: dalszövegeket, televíziós sorozatokat, képregényeket ihletett meg, sőt, vonatot is neveztek el Moiroszról. Maga a történet Friedrich Schillerrel jutott el Japánba: a Die Bürgschaft (A kezesség, ford. Kálnoky László) című ballada szolgál a novella alapjául. A történet gyökerei azonban még ennél is régebbre nyúlnak vissza, hiszen Schiller egy római írótól, Hyginustól kölcsönözte. Az eredeti történet két főszereplője Damón és Phütiasz, akik Püthagorasz követői, maguk is filozófusok voltak. A három történet főbb pontjaiban szinte teljesen megegyezik: adott egy zsarnok uralkodó, s két barát, akiknek egymás iránt érzett szeretete nem ismer akadályt. Damón és Phütiasz saját példájukon keresztül a püthagoreusok klasszikus barátságképét mutatják be, a Fuss, Moirosz!-nak pedig ugyancsak ez a központi eleme, noha a karaktereket máshogy hívják, itt Moiroszt és Szelinuntioszt követjük. Moirosz nemcsak a gonosz ellen, a saját igazáért harcol, hanem a barátság eszméjéért is, a jó végső győzelméért, az önfeláldozás árán is. Egyszerre kell megküzdenie az úton elé kerülő nehézségekkel és saját belső démonaival.

Bár a történet egy olyan, mindenki által jól ismert és tulajdonképpen egyszerű toposszal dolgozik, mint „a jó győzelme a gonoszság, a kishitűség felett”, magyarra való átültetése mégis tartogatott nehézségeket. A fordítás során a szereplők nevének átírása volt az egyik legnehezebb kérdés, mert már Schiller balladájában is több névváltozat létezett, bár Japánba végül a „Möros” jutott el. Mivel a novella japán címében Meroszu alakban szerepel, magyarra általában Melosznak írják át. Ebben a fordításban az eredeti név nyomán végül Moirosz lett a címszereplő.

Mindezek mellett a Fuss, Moirosz!, és általában Dazai történeteinek megjelenése magyar fordításban nemcsak azért fontos, mert hiánypótlók, hanem mert most egy szélesebb olvasóközönséget is megszólíthatnak. Nem a novella címszereplője az egyetlen, aki élénken él a japán köztudatban, ahogy Dazai személye sem csak az irodalmi körökben ismert. Aszagiri Kafka nagy sikerű ifjúsági regénye és a belőle készült képregény-adaptáció, a Bungó Stray Dogs egyik szereplője maga Dazai Oszamu. Igaz, nem sok köze van az egykori íróhoz, de a történet Magyarországon is kifejezetten népszerű a tinédzserek körében. Úgy gondolom, emiatt most még nagyobb igény és szükség van arra, hogy az író munkái végre magyar fordításban is megjelenjenek.