Föltehetőleg Brazília függetlenségének közelgő 200. évfordulója jegyében született Ernesto Rodrigues portugál író, irodalomtörténész tavasszal megjelent regénye, amely egy luzobrazil család hét nemzedékének az életén keresztül mutatja be a két portugál nyelvű ország bonyolult kapcsolatait. A 266 évet átfogó történet 1766-ban kezdődik, amikor a család szépapja megismeri és elveszi feleségül Maria Cabralt, a Brazíliát 1500 tavaszán felfedező Pedro Álvares Cabral kései leszármazottját, és a közeli jövőnkben, 2022. szeptember 7-én, a brazil függetlenséget deklaráló ún. „Ipiranga-i kiáltvány” napján fejeződik be. Nemcsak a családregények leginkább három-négy nemzedék életét elbeszélő ideje tágul ki tehát (bár Saramago az Alentejo. Egy évszázad regényében a Mau-Tempo család öt nemzedékének egymásba fonódó az életét kísérte végig), hanem az a földrajzi tér is, amelyet a hősök, jobban mondva a valamikori hajós nevét (és sorsát) nemzedékről-nemzedékre megöröklő központi figura bejár. A regény címe, A terceira margem is erre utal, mert éppúgy lehetne ’a harmadik partnak’, mint ’harmadik határnak’ fordítani (gondoljunk csak Guimarães Rosa A folyó harmadik partja című filozofikus elbeszélésére), és így paradox módon nyit a messzeségek és az új szemhatárok felé. Előre sugallja a valamikori hajós nevét viselő utódok messzire vezető, kalandos életét. A család első, Pedro Álvares Cabral nevű sarja a mirandela-i Torre de Dona Chama nevű kis faluból előbb Lisszabonba, majd valamikor a napóleoni háborúk után Rio de Janeiro-ba kerül, ahol a királyi család még boldogan tölti önkéntes száműzetését. Nyomdászként dolgozik, így az átlagosnál nagyobb műveltségre tesz szert, és érzékenysége, intelligenciája következtében hamar feltámad benne a tiltakozás a rabszolgaság, és általában mindenfajta kizsákmányolás ellen.

A regény az elbeszélői szerkezettel némiképpen túlpörgeti az egymásra következő ifjú, érett férfivé felnövő, majd öregedő Pedro Álvares Cabralok kacskaringós utakat bejáró életét, előre és hátra kanyarodik az időben, és egy-egy fejezetben nemegyszer három-négy különböző korszakot, ahogy a hozzájuk tartozó városokat és eseményeket is megidézi. A narráció 1966-ban, Lisszabonban kezdődik, amikor a hetedik Pedro Álvares Cabral visszagondol családja történetére, majd időben visszaugrik XIX. századi Rio de Janeiro-ba és a kezdetekhez Torre de Dona Chama-ba, hogy azután lóugrásokkal Porto-ban, Párizsban, Londonban és Budapesten folytatódjon tovább. Így a hasonnevű főszereplő kalandozásai mögött felsejlenek a regényt jegyző Ernesto Rodrigues vissza-visszatérő helyszínei és motívumai: egy korábbi regényének címében már szereplő Torre de Dona Chama, ahol született, vagy Budapest, ahol évekig dolgozott portugál lektorként; az itt és ott beteljesületlen szerelmek, és ezeknek évek múltán egy másik földrészen titokzatosan felbukkanó gyümölcsei, elhagyott kedvesek és gyermekek. A Duna-parti város emlékét nemcsak egy verseskötetében idézte föl az író, majd negyedszázada, hanem tavaly magyarul is megjelent Előre nem látható múlt című regényének első része is itt játszódik. A harmadik partban is legalább négyszer jelenik meg Budapest, ahol 1889-ben, 1919-ben, 1986-ban majd pedig az kétezres évek elején fordulnak meg a család különböző nemzedékeihez tartozó Pedro Álvares Cabralok. A könyvet jegyző egykori lektor író is szerepet kap a történetben, mert neki kell segítenie az 1980-as években – különös módon egykori egyetemi kollégáit is belevonva a keresésbe – megtalálni a budapesti levéltárakban az utolsó Cabral fiú nagyapjának nyomait, aki egy évszázaddal korábban itt járt, és beleszeretett egy magyar leányba, Bánffy Erzsébetbe, aki azután földrészeket megjárva Lisszabonban megszülte az nyomait kereső fiú édesapját. Az egyetlen értékelhető nyomot ebben a keresésben egy 1889. november 20-án tartott Mahler-koncert valahonnan előkeveredett programfüzete jelentette, majd ehhez kapcsolódtak a Magyarország XX. századi zivataros évtizedeit ennek az 1800-a évek végén szárba szökő szerelemből megszülető megélő apa emlékei, ami lehetőséget adott az írónak, hogy írjon a két világháború közötti viszonyokról, a második világháború, majd pedig az 1956-os forradalmat letipró szovjet támadás pusztításairól, és a fokozatos enyhülésről, végpontként idézve fel az 1986-os évet, amikor magyar valósággal kapcsolatba kerülő utolsó előtti Pedro Álvares Cabral meghal, és a regényben önmagát is szerepeltető író lektori megbízatása lejár.

De nemcsak városok, korok jelennek meg Ernesto Rodrigues regényében, hanem felvonulnak azok az értelmiségi referenciák is, amelyektől egy irodalmár-irodalomtörténész nem szabadulhat, a portugál romantika alakjaitól, Garrettől, Herculano-tól eljut a brazil Machado de Assisig, és egy röpke pillanatra megjelenik a boldogtalan Sissi császárné alakja is, akinek eltitkolt, törvénytelen lányába szeret bele Budapesten a titokzatos nagypapa, az ötödik Cabral.