A kérdés, hogy mit várhatunk és remélhetünk 2023-tól, az új év első napjaiban jószerint megkerülhetetlen, tűnjön bár mégoly vásottan közhelyesnek, vagy éppenséggel érdemben megválaszolhatatlannak. Persze azért kínálkoznak számunkra többé-kevésbé biztos fogódzók is, mondjuk olyanok, amelyeket a múlt (és egyszersmind a kronológia véletlene) szolgáltat a jelennek az előttünk álló esztendő során. Vagyis idén is lesznek a megemlékezésre felettébb érdemes világirodalmi évfordulók, centenáriumok és bicentenáriumok. Azazhogy mit lesznek?! Hiszen éppen ma, január 3-án van száz éve annak, hogy elhunyt Jaroslav Hašek, s alig néhány nap múlva, jövő hétfőn (jan. 9.) már ugyanilyen centenárium teremt majd alkalmat arra, hogy levegyük a polcról Katherine Mansfield köteteit (Egy csésze tea – kihagyhatatlan!). Még ugyancsak januárban, igaz, a hó legutolsó napján viszont egy 100. születési évforduló fog elérkezni: a Norman Maileré. Ha pedig a bicentenáriumokat keresnénk a naptárban, úgy Petőfi, Madách (és Vas Gereben) mellett Osztrovszkijról (ápr. 12.) és Ernest Renanról (febr. 23.) is alapos indokkal megemlékezhetünk majd.

Ha nem is ily megingathatatlan bizonyossággal, de szintén a jövő beláthatóságának érzését erősíti az is, hogy már most rátekinthetünk 2023 néhány fontos új megjelenésének dátumára. Rögtön jövő kedden új könyvvel jelentkezik az ezúttal az amerikai fegyverőrületet történeti-társadalmi elemzés tárgyává tévő Paul Auster, majd kicsivel később, január 17-én végre az amerikai könyvesboltokba kerül majd Bret Easton Ellis The Shards című kötete is, amely a szerző első új regénye 2010 óta, és amely magyarul a Helikon Kiadónál jelenik meg Sepsi László fordításában. Igaz, e drasztikusan fikcionalizált önéletrajzi regényhez már lehetett szerencséje a szemfüleseknek, hiszen 2020-21-ben Ellis a saját podcastján keresztül, 27 részes hangoskönyv formájában már megismerhetővé tette új munkáját.

Megkockáztatható, hogy még nagyobb várakozás előzi meg Salman Rushdie új új regényének megjelenését, amely február 7-én fog esedékessé válni. Victory City – ez a címe a műnek, és Rushdie kiadója, a Penguin Random House oldalán ott lelni a rövid ismertetést is, amelyből kiderül, hogy a regény központi alakja egy Pampa Kampana nevű kislány, akiből a középkori Dél-Indiában Pampa istennő szavainak ihletett közvetítője meg Bisnaga városának és fantasztikus-mesés birodalmának nemtője válik. Májusra pedig ígérkezik egy egészen különleges COVID-novellafüzér, a Fourteen Days, amelynek manhattani szereplőgárdáját írók sora beszélteti és mozgatja –Margaret Atwood vezérlete és jósjelei alatt.

S hogy ne csupán az angolszász szerzőkről és közelgő megjelenésekről essen szó, hát az is tudható, hogy az év elején a franciáknál is izgalmas új kötetek garmadája várható. Mélyen osztva az 1749.hu szerkesztőségének Walter Benjamin iránt táplált vonzódását, e megjelenések közül mindenekelőtt Aurélien Bellanger Le vingtième siècle című, január 5-én boltokba kerülő regényét említeném. E művében ugyanis a Houellebecq-monográfusként is ismert (és olykor H. epigonja gyanánt tárgyalt) író mindenestől Walter Benjamin alakja és hatása előtt tiszteleg, minthogy új regényében Benjamin-kutatók nyomoznak a nagy esszéista utolsó kézirata után, miközben az entellektüel legenda nevét viselő szélsőbalos terrorcsoport is ott grasszál a cselekményben. De éppígy említést követel a Goncourt-díjas és a Francia Akadémia halhatatlanjai közé is beválasztott Andreï Makine soros regénye is. Az orosz származású és álnéven, Gabriel Osmonde nevezet alatt is publikáló, hazánkban is jól ismert szerző L’ancien calendrier d’un amour cím alatt most olyan művel jelentkezik, amelynek hosszúéletű hőse, Valdas Bataeff az 1917 után menekülésre kényszerült orosz előkelők, az emigráns fehérek útját járja be.  

*

De most vissza az angol nyelvterületre, ahol november legvége óta sokan már a jelenben megvalósulni vélik a jövőt, miközben a ChatGPT nevű chatbottal bíbelődnek. A mesterséges értelemnek ez az új megnyilvánulása ugyanis, miközben még mindig a fejlesztés átmeneti fázisát reprezentálja, nemcsak a legkülönfélébb kérdésekre képes artikulált (vagy többé-kevésbé artikuláltnak tetsző) választ adni, de kérés esetén a meggyőző és a kevésbé meggyőző stílusimitációkat is ontja magából. Az eszközben rejlő lehetőségek szinte felmérhetetlenek – és egyszerre adhatnak okot az aggodalomra és kelthetnek derűt és derűlátást. Hiszen ahogy azt már sokan az első pillanatban kijelentették, a ChatGPT gyakorlatilag ellehetetleníti a házi dolgozat, az otthon megírandó esszé praxisát, lévén a chatbot minden gond nélkül másodpercek alatt szállítja a korrekt módon bekezdésekre tagolt, az alapvető tanári elvárásoknak megfelelő beadandót (lásd Karinthy Frigyes: Egyfeles dolgozat). Ahogyan éppily szolid nívón abszolválja a motivációs levél, az ajánlás és egy sor más hétköznapi műfaj elvárásait.

Ám ahogy azt több elemző is megállapította (mint például az Atlantic szakértő cikkírója), ez a megfelelés – egyelőre – inkább csak felszínes, és többet árul el az említett unt-utált zsánerek roppant behatárolt elvárásairól, mint a ChatGPT jövőbeli lehetőségeiről. A chatbot ugyanis fejleszti önnön teljesítményét, rákérdezve arra is, hogy mit csinált elsőre rosszul vagy kevésbé meggyőzően. Szóval csak játsszunk vele, hogy fejlődhessen! A hamburgerekről szóló középkori breton lai már éppúgy rendelhető tőle, mint Donald Trump jellemzése Tacitus modorában – persze angolul. Mindkettő kipróbálva.