1749: Ha a 2010-es évek második felének két igazán emblematikus világirodalmi figuráját keressük a magyar könyvpiacon, David Foster Wallace mellett alighanem Roberto Bolaño jut eszünkbe. Mégis, 2019 óta egy címe sem jelent meg a magyar piacon, holott mondjuk Bartók Imre és Kemény Lili írásaiból látható, hogy a magyar irodalomra is nagy hatással volt, és a használtkönyv-piacon egészen horrorisztikus összegeketért lehet használt 2666-okat venni. Hogy látod, lehet-e esélye az autofikciók tengerében Bolañónak?

Miklós Laura: Röviden: igen. Bárminek van esélye, amibe elég energiát fektetünk, még akkor is, ha ez a (nem csak monetáris) befektetés esetleg hosszútávon vagy nem várt módon térül meg. Erre a legjobb példa épp Roberto Bolaño. Nem feltétlenül érdekelnek azok a címkék, amelyek mentén a könyvvilág trendjei alakulnak, tehát ilyen értelemben nem számít az autofikciók tengere.

Bolaño alakjához és életművéhez sokfelől és sokféleképpen lehet közelíteni, de számomra a legfontosabb mind közül az olvasás öröme,

a magasirodalomtól a ponyváig, a mozin át a wargamekig mindent átható öntörvényű keresés: szabadon létezni, és erről szabadon beszélni. Ehhez a szellemiséghez olvasóként könnyű kapcsolódni, ami persze nem feltétlenül jelent könnyű olvasmányélményt.

1749: Miért pont ezekre a címekre esett a választás? A Távoli csillag az első újrakiadás a Sonora történetében, miért pont ehhez nyúltatok?

ML: Elsőszámú kiszemeltünk a verseskötet [a Los perros románticos, amely Kutasy Mercédesz fordításában jelenik meg ősszel – a szerk.] volt, viszont útközben még választottunk mellé egy címet, amivel a költészet tematikájára építjük fel a kiadó idei évét.

Amióta Bolaño olvasója vagyok, úgy érzem, hogy a versek fontos részét képezik az életműnek,

és a szerző valódi esszenciáját, lírai látásmódját kapszulákba párolta le, amelyek aztán a regényekben, kisregényekben is nagyot robbannak. A Távoli csillag kiemelkedő szövegátmenet az életmű költészetre és prózára osztható egységei között, már ha lehet és szabad ilyen éles határokat húzni. Összességében is az egyik legjobb Bolaño-műnek gondolom, remek fordítást kapott, és egyébként is, ki ne akarná ezt a könyvet a katalógusában tudni?

1749: Könyvpiaci szempontból világlírát kiadni igen kevéssé jövedelmező vállalkozás, ennek megfelelően nagyon kevés ilyen kötet jelenik meg évente. Hogy született az ötlet, hogy megmutassátok Bolaño lírai oldalát? És egyáltalán: milyen a költő Bolaño, akit az egyszeri olvasó leginkább a Vad nyomozók alapján tud elképzelni?

ML: Ha előre tudnánk, hogy mi lesz jövedelmező vállalkozás, akkor valószínűleg nem lenne ennyire izgalmas könyvet kiadni, vagy általában bármit csinálni. Úgy látjuk, hogy kifejezetten lelkes és kíváncsi olvasótáborunk van, szeretnénk, ha megismerhetnék ezt a kötetet.

A költészet mint látásmód egyébként is sürgető jelenlétet kíván azokban a napokban, amikor minden hasznot grammra mérünk,

és elfelejtjük meglátni azt, ami ezen túl van. Aki olvasta a regényeket, nagyon könnyen ráhangolódik majd a versekre is: nyomozás az alkotás, útkeresés, szerelem után, sokszor lidérces álmok képein át, iróniával és az emlékezés melankóliájával, nagy elődök nyomában, mégis sajátos formában. Ezeket a visszhangokat a Távoli csillaggal kapcsolatban is tetten érhetjük, sőt, kiegészíthetjük például a hatalom és a művészet kérdésével is.

1749: Feltűnő az is, hogy míg a Sonora az első években kifejezetten a legfiatalabb fordítógenerációval dolgozott, most tapasztalt, nagynevű fordítókhoz fordult. Ez kifejezetten Bolaño személyének szól, vagy értelmezhetjük a kiadó növekvő presztízsének visszajelzéseként is?

ML: Mind a szerző érkezése, mind a fordítók, Kutasy Mercédesz és Scholz László közreműködése fontos mérföldkő, megtisztelő esemény a kiadó életében. A korábban megjelent művek fordítói jól ismerik az életművet, a Sonora pedig a kezdetek óta referencia és tudásbázis kíván lenni a kortárs latin-amerikai irodalmat illetően. Ez a nagy esemény most szimbolikus értelemben egy szélesebb olvasóközönség előtt is validálja a négy évvel ezelőtt megkezdett munkánkat.