Magvető Kiadó (Rostás Eni)

Helen Garner: A vendégszoba (fordító: Mesterházi Mónika)

2025 legdühösebb könyve a Magvetőnél Helen Garner eredetileg 2008-ban megjelent modern klasszikusa lesz. A narrátor, Helen három hétre befogadja a vendégszobájába barátját, Nicolát. Nicola végstádiumú rákbeteg, ám nem hajlandó tudomásul venni, hogy betegsége gyógyíthatatlan, és Melbourne-be utazik, hogy végigcsináljon egy alternatív C-vitamin- és ózonterápiát a hírhedt Theodore Intézetben. Amikor a kezelések teljesen kimerítik, Helen és Nicola unokahúga kénytelenek szembesíteni őt a valósággal. A regény központi témája, hogy miként lehet fenntartani egy barátságot a halál árnyékában, egyáltalán, hol vannak egy barátság határai. A vendégszoba nem egy átlagos betegségnapló, azoknak ad hangot, akikről sokszor megfeledkezünk, vagy természetesnek vesszük, hogy vannak, és mindent ki- és elbírnak: a hozzátartozóknak és a barátoknak, akik súlyos beteg szerettüket ápolják. Garner sokszor kíméletlen, néha kényelmetlen, empatikus, ironikus, és aki egyszer olvasta a regényt, az biztos, hogy néhány jelenetet nagyon sokáig nem tud majd kiverni a fejéből. És hogy miért dühös? Mert Garner azt sem hallgatja el, hogy néha mindenki besokall, és szeretné a saját életét élni.

Sibylle Grimbert: Az utolsó egyed (fordító: Kiss Kornélia)

2025 legtermészetközelibb könyve a Magvetőnél a francia Sibylle Grimbert Az utolsó egyed című regénye lesz, amit a kiadóban csak úgy emlegetünk, „a pingvines”. 1835-ben járunk, vagyis huszonnégy évvel A fajok eredete előtt, amikor egy Gus nevű zoológus Izland partjainál szemtanúja lesz egy óriásalka-kolónia lemészárlásának. Gus megmenti az egyiküket, és hazaviszi magával az Orkney-szigetekre. Akkor még nem tudja, hogy a faj legutolsó példányát mentette meg, ám ahogy az évek során próbálja felkutatni a Prosp névre keresztelt madár társait, ráébred, hogy nemcsak egy kolónia pusztulását, de egy faj kihalását is végig kell néznie. Grimbert könyve egy fiatal tudós és egy állat valószínűtlen szövetségéről, sőt, barátságáról szól, minden antropomorfizáló szándék nélkül: hasonlóságokról, különbözőségekről, természetpusztításról és arról, hogy hogyan próbál valaki megszállottan megmenteni valamit, ami hamarosan már nem lesz többé. Ráadásul olyan izgalmas helyeken játszódik, mint például a Feröer-szigetek. A regény, ami után mindenki máshogy néz majd a pingvinekre, tavasszal jelenik meg.

Patricia Lockwood: Will There Ever Be Another You (fordító: Morcsányi Júlia)

2025 legeredetibb könyve a Magvetőnél az új Patricia Lockwood-kötet lesz, ami a terveink szerint az év második felében jön magyarul. A TIME magazin 1997 májusában Dollyt, a világ első klónozott birkáját rakta a címlapra, és feltette a kérdést: lesz-e valaha másik te? Valami ilyesmit kérdez a narrátor, Patricia is, akinek egy negyvennyolc napig tartó betegség után mindenféle furcsa tünetei vannak, például az idegenkéz-szindróma. Más ember lesz-e egy ilyen élmény/trauma után? Mit kezd valaki, főleg egy író az emlékezetvesztéssel, a disszociációval, a látomásokkal vagy a brain foggal. Csakúgy, mint az Erről nem beszélünk, ez a könyv is töredékekből áll össze, tele van popkulturális utalásokkal, és ami látszólag csak egy jó poén, valójában éles megfigyelés kultúráról, valóságról, társadalomról. Aki követi Lockwood kritikusi munkásságát, az biztos imádni fogja a Mr. Tolstoy, You’re Driving Me Mad című fejezetet, amiben a begombázott narrátor belehelyezkedik Anna Karenyina szerepébe, és ír egy Beatles-dalt Tolsztojról. Patricia találkozik a Doppelgängerével, megtanul fémet önteni, koreai drámákat néz, és közben próbál rájönni, hogy hol végződik az én, és hol kezdődik a világ. Ráadásul egy ponton még Kurt Russell, és Shakespeare felesége, vagyis Gwyneth Paltrow is felbukkan.

Typotex Kiadó

Juli Zeh: Újév (fordító: Nádori Lídia)

Az 1974-ben született Juli Zeh német író, eredeti szakmája szerint jogász. Sokféle műfajban alkot: publicistaként aktívan nyilvánít véleményt társadalompolitikai kérdésekben, emellett állam- és jogelméleti esszéket is publikál a jogállamiságról, alapvető szabadságjogokról. Debütáló regénye, a Sasok és angyalok (2001, magyarul 2004-ben jelent meg) nemzetközi bestseller lett. Könyveit 35 nyelvre fordították le. Többek között megkapta a Német Könyvdíjat, a Thomas Mann-díjat (2013) és a Heinrich Böll-díjat (2019). Juli Zeh nemcsak népszerű szerző, de Németországban középiskolai „tananyag” is.

Az Újév a modern apa regénye. Henning családjával Lanzarote szigetére utazik karácsonyi szünetre. Újév reggelén a férfi a friss fogadalmak lendületében biciklivel vág neki a közeli hegycsúcsra vezető meredek ösvénynek. Az életén gondolkozik, amiben láthatóan minden rendben van: szereti a feleségét, van két kisgyereke és kellemes munkája. Theresával modern, felvilágosult családmodellt követnek, amelyben mindketten egyenlő mértékben veszik ki részüket a családi élet mindennapi, anyagi és érzelmi részéből. Henning mégis rossz állapotban van, az állandó túlterheltség állapotában él, és pánikrohamok gyötrik. Családfenntartó, férj, apa – de egyik szerepben sem érzi jól magát. A túlterhelt apa az irodalomban még eléggé ismeretlen figura, és emiatt is választottuk a szerző gazdag életművéből ezt a regényt. A 19. század nagy regényei ismerik a túlterhelt szerelmest, a túlterhelt művészt, a túlterhelt városlakót. Mindannyian a körülmények, a környezetük vagy a nők miatt buknak el, de Juli Zeh főhőse a középkorú fehér férfi, aki már történelmileg is egy lépéssel előrébb jár: semmiképpen sem áll ellen a régi szerepklisék lebontásának és kiváltságai elvesztésének. Nemcsak elfogadja a változást, hanem példamutatóan követi és éli is. De éppen ez teszi tragikus figurává. Amikor Henning végül eléri a hágót, a felismerés csapásként éri: gyermekként már járt itt egyszer. Valami szörnyűség történt akkoriban, valami olyan szörnyűség, amelyet a mai napig elfojt, elzárva valahol a személyisége legmélyére. De most az emlékek újra előtörnek, és rájön: ami akkor történt, az a mai napig kísérti.

Kirsten Thorup: Őrülten és halálosan (fordító: Soós Anita)

A kortárs dán szépirodalom legjelentősebb alkotója, az 1942-ben született Kirsten Thorup először jelenik meg magyarul. Thorup a legolvasottabb dán szerző, regényíró, költő, drámaíró és forgatókönyvíró. Erős stilisztikai és esztétikai érzékkel párosuló, pszichológiai mélyfúrást nyújtó regényeiben érdeklődve vizsgálja a hőseit a környezetüktől elválasztó határmezsgyét, illetve azokat a konfliktushelyzeteket, melyek akkor keletkeznek, amikor valaki változik, változtat a világhoz való viszonyán, és megpróbál kilépni a korábbi keretek közül.

Pontosan ilyen érzelmi és erkölcsi határhelyzetekbe kerül az Őrülten és halálosan – amely egy trilógia önmagában is megálló első kötete – főhőse, Harriet is. 1942 őszén a fiatal özvegy halott férje nyomába ered. Gerhard repülőtisztként harcolt a keleti fronton a németek odalán, ott lőtték le bevetés közben a gépét. A nő gyászát égő tettvágyba fordítja, tenni akar valamit, bármit, ezért kel útra. Münchenben Gerhard egykori bajtársa, a Luftwaffe főhadnagya, a náci elit tagja, Klaus és dán felesége, Gudrun fogadja be. A házaspár hollywoodi villára emlékeztető gyönyörű otthonában az elsötétített ablakok mögött partik, fogadások követik egymást és bőven folyik a sherry. Ám a csillogó felszín repedéseiből egyre másra türemkedik elő a hátborzongató valóság. Az Őrülten és halálosan főhőse mindenáron hűséges akar lenni férjéhez és az általa vallott eszmékhez, eközben azonban ragaszkodik a saját józan eszéhez is, így nem tudja nem észrevenni a körülötte megnyíló poklot. A háborút, amely szétrombolja a gyerekek és a nők világát, jogfosztottá teszi a nem igazodókat vagy rossz helyre születetteket, és félelmet, erőszakot szül.

A regény legfőbb stilisztikai jellegzetessége a rendkívül száraz, rövid és ziháló mondatokból egyetlen nagy örvénnyé összeálló prózastílus, amely az olvasó számára szinte fizikailag tapinthatóvá, érzékelhetővé teszi a regény fullasztó világát. A kb. 400 oldalas regényt mindössze néhány bekezdés tagolja, nincsen fejezetekre osztva, nincsenek belső címek – tipográfiailag is egyetlen hatalmas folyam. A dán kritika a regényt páratlan feszültségteremtési képessége miatt „a leghitchcockosabb dán prózának” nevezi, és külön kiemeli, hogy a második világháborúról, a náci rezsimről, egyén és hatalom viszonyáról mint par excellence férfitémáról, ennyire következetesen női fókuszú és egyúttal ennyire letehetetlenül izgalmas regény még nem született.

Ljudmila Petrusevszkaja: Elloptak bennünket (fordító: Goretity József)

Ljudmila Petrusevszkaja Oroszország legnagyobb élő abszurd és szürrealista írója, akinek Rémtörténetek című elbeszéléskötete (magyarul: Typotex, 2016) annak idején felkerült a New York Times bestsellerlistájára, és elnyerte a World Fantasy-díjat.

Az Elloptak bennünket című művében egy hagyományos családi dráma ötvöződik burleszk társadalmi szatírával egy bollywoodi szappanopera hömpölygő cselekménybe burkolva. Az 1980-as és 1990-es években játszódó regény főszereplője a 21 éves Alina, aki a történet kezdetén ígéretes nyelvészhallgató, ám egy nem tervezett terhesség miatt fel kell adnia a tudományos pályát. Alina úgy dönt, hogy születése után örökbe adja a babát, és arra készül, hogy egyedül hagyja el a kórházat. Ám a kórházban megismerkedik egy másik lánnyal, Másával, aki a Moszkvai Külügyi Intézetben végzett, és boldogan várja gyermeke születését, hogy azután a férjével, Szergejjel egy délkelet-ázsiai köztársaságban, az ottani szovjet kereskedelmi misszió tagjaiként folytassák a karrierjüket.

Petrusevszkaja írásművészetének új csúcsára ér ezzel a regénnyel. A szerző kivételes érzékkel adja vissza szereplői közvetlen beszédmódját, a cselekmény sodrása élettel és erővel tölti meg az archetipikus karaktereket, miközben a feszültség ellenállhatatlanul vonja be az olvasót a, ha nem is elcsépelt, de gyakran sztereotip konfliktusokba. Lányok, akik terhességgel zsarolják leendő férjüket; egy após, aki száműzi az ifjú házasokat, hátha igényt tartanak a moszkvai lakásra; egy férj, aki a karrierje érdekében kész az elhunyt feleségét egy idegenre cserélni; a szülészeti kórház dolgozói, akik örökbe fogadandó gyermekekkel kereskednek; egy szeszélyes idős hölgy, aki beleszeret egy öreg, fogyatékos de zseniális művészbe; Alina egykori egyetemi társai és a szeretőik; Szergej sofőrje, aki egy offshore országban építi a magánparadicsomát; a Kusztodjev becenevű előkelő származású feleség… A pompás szereplők egy olyan nagy kórust alkotnak, amelyben mindenki a petrusevszkajai univerzum anyasághimnuszát énekli. Ahol mindenki bűnös és áldozat, és a szerző mindenkivel együtt érez.