1749: Ha azt mondom nincs recept arra, mitől lesz jó egy fordítás, az iránt mégis tudok érdeklődni, hogy kinek mi „ízlik”. Neked mitől, mikor jó egy fordítás, milyen tapogatók kellenek ahhoz, hogy megtaláld azokat, akiket nagyra tartasz?

Tótfalusi Ágnes: Azt hiszem, nekem pontosan attól jó egy fordítás, amitől bármelyik másik olvasónak. Ha jól szól magyarul, vagyis, egészen pontosan: ha magyarul szól. Talán csak az a különbség, hogy én automatikusan megnézem a fordító nevét, mielőtt olvasni kezdek, nemcsak akkor, ha nagyon jónak, vagy botrányosan rossznak tartok egy fordítást. Bár ez utóbbi szerencsére manapság már ritka, vagy én vagyok szerencsés, és ritkán futok bele rosszul fordított szövegekbe. Mostanra már megtaláltam azokat, akiket nagyra tartok, de szerencsére mindig bukkannak fel új, fiatal, kiváló fordítók. 

1749: Lehet naiv kérdés, de lehetséges akár az is, hogy a fordítás adott esetben javít az eredeti szövegen, hogy egy fordító kijavítja az eredeti szöveg döccenéseit, „tévedéseit”?

TÁ: A nyáron találkoztam egy fordítást tanító spanyol kollégával, aki kifejtette, hogy manapság már nem kell ragaszkodni a hűséghez, fontosabb, hogy a szöveg szép és olvasmányos legyen. Én viszont még mindig igyekszem hűségesen fordítani, nem javítok fel egy szöveget, ha döcögősnek érzem. Ez lehet, hogy konzervatív hozzáállás, de nem tudok tenni ellene. Egyébként néha pont az esetlenség, darabosság adja egy szöveg ízét. A tárgyi tévedések már más kérdés, irodalmi szövegben nem szoktam kijavítani őket, de tudományos jellegű szövegben igen. A franciákra amúgy is jellemző az efféle hanyagság, olykor lazán kezelik a tényeket.

1749: Egy könyv fordítása során mindig előbb végigolvasod a művet, és csak utána kezdődik a fordítás? Volt ez valaha is másként? Mi változna, ha a mű egészének ismerete nélkül kezdenél fordítani egy szöveget?

TÁ: Mindig végigolvasom a művet, anélkül el sem vállalom a fordítást. És utánanézek az írónak is, beleolvasok egyéb munkáiba.  Ez soha nem volt másképp, és nem is lehet másképp, még akkor sem, ha nagyon-nagyon kell sietni valamivel – nagyritkán adódnak ilyen helyzetek is.

1749: Fordítóként fontos számodra, hogy a kézjegyed rajta legyen az elkészült fordításon, vagy szeretsz rejtőzködni?

TÁ: Nem vagyok nagy szakértője a fordításelméletnek és fordítástörténetnek, tehát nem tudom pontosan évekre behatárolni, de volt egy olyan időszak, amikor bármilyen magyarra fordított mű esetében a mű stílusából pontosan rá lehetett jönni, hogy ki fordította az adott művet. Ezek mind szép, olvasmányos szövegek voltak, kiváló alkotók munkái, de körülbelül mindig az ő szép hangjukon szóltak. Ezeknek az időknek már vége, és bár voltak azóta hullámzások, úgy érzem, manapság a pontos, hűséges fordítás dívik. Remélem, nekem sikerült és sikerülni fog eltűnnöm a fordított szövegek mögött, bár amikor egy szerzőnek sok művét fordítja az ember, óhatatlanul kialakul az író magyar hangja – de ez az író hangja, és nem az enyém – még egyszer mondom: remélem.

1749: Te válogatsz, te döntöd el mit fordítasz le, vagy most már megtalálnak szerzők, kiadók és megbízásra is dolgozol? Mi kell ahhoz, hogy létre jöjjön a kapcsolat? Mi a szöveg kémiája?

TÁ: A mi szakmánkban ritkán a fordító dönti el, hogy mit szeretne fordítani. Ilyen is van, de inkább a kiadó dönti el, hogy mit szeretne kiadni, és ahhoz keres fordítót. Volt már olyan, hogy én ajánlottam valamit, és azt a kiadó végül ki is adta, de nem ez a jellemző. Bennem nincs meg az az érzék, hogy megbecsüljem, milyen mű lesz sikeres, eladható Magyarországon. Azt persze érzem, ha nagy irodalomról van szó, de ez még kevés. Ezt a kiadókban dolgozó szakemberek is érzik, de nem ez az egyedüli döntő szempont egy mű kiadásakor. 

A mű kémiája nálam úgy működik, hogy körülbelül tudom, milyen jellegű szövegeket tudok jól lefordítani, és milyen jellegűeket nem.  Például nincs tehetségem a szójátékokhoz, nem tudok nyelvet teremteni, nem tudok jól címet adni, és a nyelvi humorom sem erős. Ugyanígy vagyok a szlenggel is, inkább kerülöm az ilyen feladatokat. A komolyabb, komorabb, intellektuálisan erős szövegek vonzanak, és remélem, a vonzalmam megérződik a fordításaimon is. 

1749: Mit tartasz az eddigi legmeghatározóbb fordításodnak és miért?

TÁ: Nagyon nehéz egyet kiválasztani a sok fordításom közül, de a legtöbb örömöt talán Mathias Énard Iránytű című regényének fordítása szerezte nekem. Szövevényes, gyönyörű nyelven ír, okos, emberséges, hatalmas tudású író. Nagy irodalom. De persze nagyon élveztem Michel Houellebecq, Virginie Despentes regényeinek fordítását is, és csodálatos élmény volt egy nagy ifjúsági író – mindig elmondom, hogy a jó ifjúsági irodalom éppolyan értékes, mint a „felnőtt irodalom” –, Jean-Claude Mourlevat Visszafelé-folyó című regényét lefordítani.