1924. augusztus 3-án, hatvanhat évesen halt meg Joseph Conrad (eredeti nevén Józef Teodor Konrad Korzeniowski), a lengyel-brit író, akit tehetségén, művészi intuícióin túl kalandos életútja is segítette abban, hogy a késő 19. és kora 20. század gyarmatbirodalmi viszonyait különleges éleslátással tudja ábrázolni. A cári Oroszország politikai áldozataként tekinthetett szüleire, akiket az apa patrióta tevékenysége miatt gyermekükkel együtt abba a Moszkvától 480 kilométerre északra eső Vologdába száműztek, amit majd Szolzsenyicin is megemlít a Gulagról szóló híres munkájában. Az átélt nehézségek következményeként Konrad már igen korán elveszítette anyját, majd röviddel ezután az apját (és ő vezette tizenegy éves korában a sok ezer lengyelből álló, nemzeti tiltakozásnak is tekinthető temetési menetet Krakkóban). Anyai nagyanyja és nagybátyja lettek gyámjai. Tiltakozással vegyes megértéssel fogadták 1872-ben az akkor mindössze tizenöt éves neveltjük azon kérését, hogy Franciaországba emigrálhasson, és ott tengerészi pályára léphessen. Végül nagybátyja ajánlólevelekkel ellátva bocsátotta az ifjút útjára, azzal nyugtatva magát, hogy az addig kiváló nevelésben részesített fiatal Korzeniowski legalább folyékonyan ír és beszél franciául. A nyelvismeret azonban teljes mértékben hiányzott akkor, amikor négy év, francia hajókon töltött szolgálat után a fiatal férfi – huszonegy éves ekkor – az angol kereskedelmi flotta szolgálatába szegődött. Választása hosszútávú következményekkel járt. Kapitányi rangig emelkedve, brit hajókon szolgált 1894-ig, megismerve ezalatt a korszak globális tengeri útvonalainak jelentős részét. Angol nőt vett feleségül (a szerző halála után Jessie George emlékiratai fontos életrajzi forrásnak bizonyultak), házasságukból két fiúgyermek született. Brit állampolgárságot 1886-ben kapott, eredeti lengyel nevének rövidített változatait (Konrad vagy Conrad Korzeniowski) szintén ebben az évben kezdi – keresztnevéből vezetéknevet alkotva – mint Joseph Conrad használni. Legelső irodalmi kompozíciója is valószínűleg ebből az évből származik. Miután felfedezte történetmondó tehetségét, nem volt kétséges, hogy angol nyelvű író akar lenni, hiszen, ahogy ő maga több változatban megfogalmazta, az angol nyelv választotta őt, nem pedig ő az angolt. Bár levelezéséből és más feljegyzésekből tudjuk, hogy még idősebb korára sem vesztett magas szintű franciatudásából és az anyanyelvként beszélt lengyelből, ezeken a nyelveken soha nem írt irodalmi szöveget. Azt kizárólag azon az angol nyelven tette, amellyel bizonyos értelemben élete végéig küszködött, és amelynek így éppen az olvasó által is sokszor érzékelhető nehézkessége, megalkotottsága, nem természetes volta tette ideális nyelvi médiummá ahhoz, hogy a korszakot meghatározó közösségvesztést, az ebből fakadó idegenségélményt és formakeresést rendkívül komplex módon tudja megragadni.

Conrad művészetének jelentősége azonban messze túlmutat a modernizmus vagy a szélesebben vett kora huszadik század által kínált történeti-értelmezési kereteken. Ahogy azt a kapcsolódó, hatalmas mennyiségű szakirodalom egy bizonyos, egyre növekedő szegmense is érzékelteti, Conrad egyfajta profetikus képességgel írt olyan, a századforduló társadalmi, politikai és gazdasági viszonyait nagy mértékben meghatározó jelenségekről, amelyek – sok esetben persze alaposan átalakulva, de mégis ismerős kérdéseket felvetve, megoldatlan problémákat hordozva – változatlanul velünk vannak az az ezredforduló globalizált világában.[1] Gyakran idézett példa erre A titkos ügynök (The Secret Agent, 1907) című, Londonban játszódó kémregény. Ennek olvasói olyan jelenségeknek (és azok félelmetes összekapcsolódásának) az előképeivel találkozhatnak, mint amilyen a modern technológia, a fejlett kapitalista munkaszervezés és a terrorizmus – ez utóbbi esetében nem csupán a World Trade Centert érő, 2001. szeptember 11-ei támadás lesz az analógia egyik, elsőre talán spekulatívnak tűnő része, hanem annak a Unabomberként emlegetett, börtönében nemrég elhunyt Ted Kaczynskinak az esete is, aki vallomásaiban Conrad regényét nevezte meg egyik inspirációjának, és akiről a végrehajtott terrorcselekmények különlegességei miatt  több film is készült (ezek egyike, egy négyrészes dokumentumfilm-sorozat a Netflixen is elérhető). Sok kommentátor a szerző Nostromo (Nostromo, 1904) című monumentális regénye kapcsán állapítja meg, Conrad mennyire pontosan látta előre Dél-Amerika és az Egyesült Államok huszadik századi viszonyát, és nyújtotta egy elképzelt (de azért Venezuelára és Kolumbiára eléggé hasonlító), Costaguanának nevezett ország ábrázolásán keresztül imperializmus és neoimperializmus átfogó (azaz a wallersteini világrendszer más centrumaira és perifériáira is kiterjeszthető), igencsak pesszimista kritikáját.[2] Akik pedig az olyan regényeket olvassák, mint a Lord Jim (Lord Jim, 1900) vagy a Typhoon (Tájfun, 1902), felismerhetik bennük korunk globális, kifejezetten transznacionális alapon szerveződő tengeri kereskedelmének egyfajta korai portréját. Ma a világkereskedelem kilencven százaléka fejlett technológiákkal irányított, hatalmas konténerhajókon történik, egyfelől megvalósítva termékek és helyek szinte valószínűtlenül hatékony összekapcsolódását, másfelől időről időre szembesülve ennek a korábban elképzelhetetlen konnektivitásnak a korlátaival: a szélsőséges időjárási viszonyokkal, a geopolitikai feszültségekből adódó akadályokkal, vagy akár a bizonyos területeken változatlanul virágzó kalózkodással. Ezek az ellentétes, egymást mégis kiegészítő dimenziók mind megjelennek Conrad írásaiban is: karakterei hatalmas földrajzi távolságokat járnak be különféle hajók fedélzetén, emberek és árucikkek útvonalainak szinte szürreális metszéspontjait létrehozva, de ennek során rendre találkoznak nem csupán a gyarmati-nemzeti-birodalmi határok önkényes, illuzórikus voltával, hanem a természeti szféra sokszor könyörtelen hatalmával és a nyugati civilizációs struktúrák általában vett törékenységével is.     

A fentiekkel szoros összefüggésben áll a modern kori migráció jelensége. Conrad szereplői sok esetben olyan, korábbi otthonukat-szülőföldjüket valamilyen okból elhagyó, vándorló (vagy éppen mozgásukban megállított, számukra ismeretlen, ellenséges területen megrekedt) alakok, akiknek diaszporikus helyzete legjobban a korszak nagy határzónáinak kontextusában válik érhetővé. Ide tartoznak a hanyatló, dinasztikus birodalmak és az iparosodó, nyugati típusú társadalmak közötti fizikai és szimbolikus útvonalak (ezek  alakítják például a Nyugati szemek alatt [Under Western Eyes, 1911] című regény politikai-kulturális földrajzát), a Kelet és Nyugat kereskedelmi kikötőit összekötő vonalak (Ifjúság [Youth], 1898), Északnak és Délnek a gyarmatosítás folyamata által meghatározott, kegyetlenül kizsákmányoló érintkezései (az ezeknek teret adó trópusi pokolban bolyong Marlow, a szerző talán leghíresebb írásának, A sötétség mélyén [Heart of Darkness, 1899] című kisregénynek a narrátora). Tágabb értelemben ide sorolhatók azok a történetek vagy történetrészletek is, amelyekben ugyan a századforduló nyugati, látszólag stabil városi körülményei adják a cselekmény elsődleges kereteit, a karakterek elidegenedettsége, otthontalansága mégis bizarr és tragikus utazások, egyfajta szimbolikus kivándorlás megkezdéséhez vezet (ez történik például a már említett A titkos ügynökben, aminek elsődleges helyszíne ugyan London, a műben sokszor megidézett tengeren túli, gyarmati területek mégis fontos többletjelentésekkel egészítik ki a főszereplők városon belüli mozgását).  A gyökértelenség állapota, a keresés, a hamis remények fűtötte vagy éppen külső kényszer miatt történő helyváltoztatás a szerző talán legfontosabb témája, amihez részvéttel teli intenzitással fordul műveiben: ahogy Edward W. Said, a neves palesztin-amerikai irodalomkritikus megfogalmazta, az „elveszettség, bizonytalanság és idegenség auráját”[3] senki nem tudta oly erővel és pontossággal ábrázolni, mint Conrad.  

Mindennek kiemelkedő, és több ok miatt is a 21. század felé mutató példája a szerző „Amy Foster” című, 1901-ben publikált elbeszélése. A számos – újsághírre, szépirodalmi és tényirodalmi – forrásra egyaránt támaszkodó történet egyik különlegessége, hogy a migráció folyamata (melynek a mű, ismét Said szavaival élve, az abszolút, visszavonhatatlan voltát ragadja meg[4]) Európán belül, fehér bőrű emberek viszonylatában bontakozik ki. Yanko Goorall, a fiatal közép-európai paraszt egy Hamburgból Amerikába tartó, európai migránsokat szállító hajó utasaként Dél-Anglia partjainál hajótörést szenved, és amikor egyetlen túlélőként partra úszik, a helybeli közösség kegyetlen közönnyel figyeli kiszolgáltatottságát. Miután éveken át tartó erőfeszítéssel Yanko hasznos tagjává válik a falusi társadalomnak – keményen dolgozik, egy alkalommal megmenti egy kislány életét, feleségül veszi a címszereplő Amyt és fiúgyermek apja lesz – a történet végére kiderül: a mindvégig ellenséges helyiek részéről az idegenség eltávolíthatatlan bélyeg és vád marad. A novella elsődleges történeti alapja a 19. század vége felé kibontakozó, idővel hatalmas méreteket öltő, bevándorlók (különösen kelet-európaiak) millióit az Egyesült Államokba vonzó úgynevezett Nagy Migráció.  Kulcselem a gyarmatosítás is, hiszen bár a szereplők nem hagyják el Európát, Conrad hatásosan ragadja meg azt a kulturális sokkot, amit a helyi nyelvet nem beszélő, ottani szokásokat nem értő Yanko tapasztalhatott balul sikerült tengeri útja után (egy sokat idézett tanulmány szerint a történet egyfajta robinzonád, sőt akár A sötétség mélyén inverziójaként is olvasható[5]). Történeti és narratív síkok ezen összjátéka azonban további jelentésekkel egészülhet ki azok számára, akik figyelemmel követték a közelmúlt néhány, migrációs folyamatokat érintő vitáit és eseményeit. Ide tartozik az Egyesült Királyságban a Brexit,[6] az ugyanott 2018-ban kirobbanó Windrush-botrány, valamint az Egyesült Államokban az úgynevezett DREAMER-ek helyzetét hosszú évek óta övező jogi bizonytalanság[7] (ez utóbbi kettő lényege, hogy akárcsak Conrad hőse, brit és amerikai területre érkező, ott már több évtizede élő, vagy akár már ott született, társadalmi és kulturális értelemben teljes mértékben integrálódott emberekről valamilyen politikai szándékot kiszolgáló jogi érvelés kideríti, hogy ők tulajdonképpen deportálandó, az adott országban annyi év után is illegálisan tartózkodó bevándorlók).

A fenti példák főleg a huszonegyedik század történelméből származnak, de azt az érzést, hogy mindenkori jelenünk valamilyen furcsa, nyugtalanító módon kapcsolódik a Conrad által ábrázolt világhoz, egyre többen megfogalmazzák már az 1960-es évektől kezdődően. Így Peter Nazareth, a globalitás kulturális viszonyrendszereiről gyakran értekező ugandai-amerikai irodalomkritikus is ezzel a tömör, de igen alaposan előkészített konklúzióval zárja egy 1990-es tanulmányát: „Conrad él.”[8] 2024-ben, az író halálának századik évfordulóján e szavak igazsága még inkább nyilvánvaló.      

*

Jegyzetek:

[1] A következő, általános jellegű néhány mű átfogó képet ad a Conrad-kritika ezen területéről: Geoffrey Galt Harpham: Conrad’s Global Homeland, Raritan 21.1 (2001), 20-33; Carola M. Kaplan, Peter Mallios, Andrea White (szerk.): Conrad in the Twenty-First Century, Routledge, 2003; Maya Jasanoff: The Dawn Watch. Joseph Conrad in a Global World, Penguin, 2017; Kim Salmons,Tania Zulli (szerk.): Migration, Modernity and Transnationalism in the Work of Joseph Conrad. Bloomsbury, 2021.  

[2] A helyi közösségek átalakulásáról és a modern kereskedelem hatásairól én is írok ebben a Nostromo-tanulmányban: The End of Potlatch: An Anthropological Approach to Nostromo. In: Choice in Economic Contexts. Ethnographic and Theoretical Enquiries. Szerk. Donald Wood. Elsevier, 2007. 285–298.

[3] Edward W. Said: Between Worlds. In: Reflections on Exile and Other Essays. Harvard University Press, 2003. 554-568. 554.

[4] Said: Between Worlds, 555.

[5] Richard Ruppel: Yanko Goorall in the Heart of Darkness: ‘Amy Foster’ as Colonialist Text. Conradiana 28.2 (1996). 126-132.

[6] Maya Jasonoff szatirikus hangú cikkben kérdezi, vajon milyen fogadtatásban lett volna része Konrad Korzeniowskinak abban a Brexit-támogató Lowestoftban, ahol a lengyel ifjú először angol földre lépett, és aminek egy szomszédtelepülése az idegengyűlöletet bemutató „Amy Foster” helyszíne. How Joseph Conrad foresaw the dark heart of Brexit Britain. The Guardian, 2017. október 17.

[7] Az „Amy Foster” és az amerikai történelem, illetve a kortárs amerikai politika kapcsolatáról egy tavalyi esszémben írok: Yanko’s America: Space and Emotion in “Amy Foster”. The Conradian 48.2 (2023). 1-20.

[8] Peter Nazareth. Conrad’s Descendants. Conradiana 22.2 (1990). 101-109.