A polgári és a szocialista realizmus, néhány megveszekedetten trendi új szó, Keanu Reeves és egy moszkvai halálos gázolás is szóba kerül László Ferenc e heti, a szokottnál is szerteágazóbb hírbeszámolójában.
Párizsban megint egyszer egymás mellé került a két Honoré, a XIX. századi francia kultúra két zseniális művész-társadalomkritikusa, Balzac és Daumier. Megint egyszer, írtuk, hiszen szinte közhelyszámba megy (ha minden igaz, legalább Baudelaire óta), hogy a nagy író és a karikatúra Michelangelója nem csupán druszái és kortársai voltak egymásnak, hanem mondhatni mindketten valóságos enciklopédistái is azoknak az emberi típusoknak, amelyek ott nyüzsögtek köröttük, a francia társadalom al- és félvilági, no meg előkelő köreiben. Pogány Ö. Gábor már ugyancsak több emberöltővel ezelőtti megfogalmazását idézve:
„Lélektelen karrieristák, telhetetlen pókhasak, ájtatos szédelgők, lelkiismeretlen ígérgetők, literátus kalandorok, simaszavú vagyonszerzők végtelen galériájává egészíti ki egymást Balzac és Daumier oeuvre-je…”
Ezt a párhuzamosságot és összeillést teszi most újfent érzékletessé a párizsi Maison de Balzac, vagyis az úttörő érdemű realista író egykori otthonában rezideáló emlékmúzeum időszakos kiállítása, amelynek címe Balzac, Daumier et les Parisiens. A március végéig látogatható tárlat összenyitja egymással a Comédie humaine, vagyis az Emberi színjáték hatalmas seregletét Daumier festett, rajzolt és litografált karikatúráival, melyek közt egyébiránt éppúgy akadnak nagyívű sorozatok: gondoljunk csak a Les Bons Bourgeois, az Idylles Parlementaires vagy a Moeurs Conjugales tematikusan maró humorú szériáira. S a párizsi mindennapok, a korjellemző zsáneralakok meg az öröknek bizonyuló helyzetek kétirányú bemutatásában Balzac és Daumier mellett ezúttal szerephez jutnak a jelenkori francia karikaturisták és képregényrajzolók, Bélom, Coco, Fabrice Erre és társaik is.
*
Fentebb enciklopédistákat említettem, a következő téma viszont már szótárírókat hozhat elénk, hiszen a múlt héten arról értesülhettünk, hogy szokás szerint ismét új kifejezésekkel gazdagodott az Oxford English Dictionary szóállománya. A negyedévenként esedékes bővítések legutóbbi körében, azaz tavaly decemberben ilyeténképp számos kurrens politikai-közéleti, illetve a legmodernebb technológiákhoz kapcsolódó fordulat nyert hivatalos elismerést. Olyanok, mint például a „chumocracy”,
amely kifejezés a közeli barátok és régi cimborák hatalmi hálózatának leírására szolgál,
de szintúgy most került csak be a szótárba a „screen-share”, a képernyőmegosztás, sőt meglepő módon még a „safe word” is, mely két szó jelentését akkor is rég ismerhetjük a legkülönfélébb sitcomokból, ha magunk egyáltalán nem űzünk olyasféle hálószobai játékokat, melyek során szükség lehetne egyezményes biztonsági jelszóra. De világirodalmi hírrovat lévén, itt most mégis az tűnik az említésre leginkább érdemes új fejleménynek, hogy az OED új tételei között ott lelhetjük a „Gradgrindian” jelzőt is (jelentése: ridegen tényszerű és végletesen haszonelvű), amely örök kedvencünk, Charles Dickens Nehéz idők című regényéből veszi az eredetét. Ott hívják ugyanis a számítások emberét és egyszersmind az ártatlanok gyilkosát Thomas Gradgrindnek. Éppígy világirodalmi érdekű szószaporodás a “Chekhov’s gun”, amelynek jelentését aligha kell magyarul körülírni, hiszen a csehovi vadászpuskát nálunk is szokás dramaturgiai alapismeret gyanánt emlegetni – még ha okkal feltehető is, hogy a vonatkozó példa nem annyira Anton Pavlovicstól, hanem inkább Nyemirovics Dancsenkótól való.
*
Orosz fegyver említése zárta az előbbi bekezdést, és most rögtön azzal is folytathatjuk. Mert ahogyan arról a múlt héten több hazai orgánum is beszámolt: hazája védelmében harcolva elesett a fiatal ukrán költő, Makszim Krivcov. Vonnák Diána pedig nemcsak elsőként tudatta a hazai nyilvánossággal ezt a szomorú hírt, de értő és érzékeny fordításában közzétette Krivcov talán legutolsó versét is. Ám a múlt héten meghalt egy orosz irodalmár, az Ukrajna ellen indított háborút nyíltan elítélő Lev Rubinstein is. A 76 esztendős Rubinsteint egy moszkvai zebrán gázolták el, s ezzel az erőszakos mozzanattal imponálóan bátor és szabadságszerető művész élete ért véget, aki a szocialista realizmustól Putyin autokratikus hatalmáig sok minden ellen szót emelt. Legtöbbször konceptualistának mondott működése meghatározó vonulatát az orosz irodalmi korpusz radikális és kritikai fragmentálása jelentette: perforált katalóguskártyáira írva és onnan felolvasva személyes jegyű idézet-, utalás- és címszógyűjteményét, és a hozzájuk fűzött kommentárokat. Méghozzá annak szellemében, amit egy, a maihoz képest jóval optimistább korszakban, a kilencvenes évek elején adott interjújában így fogalmazott meg:
„Miután már mindent kizsigereltünk, mindannyiunknak a saját útját kell követnie, és a már kész dolgokon kell rágódnia.”
*
Végezetül következzen a múlt heti bejelentés, amelyet Keanu Reeves tett: nyilvánosságra hozva, miszerint a nyáron regénnyel készül előállni, s hogy a The Book of Elsewhere című alkotás társszerzője a színészsztár kedvence, China Miéville lesz. A műről, amely erősen kapcsolódik Keanu Reeves (továbbá Matt Kindt és a rajzoló Ron Garney) BRZRKR című 2020-as képregény-sorozatának közegéhez, már most tudható, hogy (szuper)hőse egy olyan alak lesz, aki éppenséggel szabadulni vágyik szuperhősi képességeitől. No és persze már hírét vehettük egyúttal annak is, hogy amiként a BRZRKR sorozatából lelkedzett és ugyancsak bemutatásra váró Netflix-adaptáció, úgy az új regényből is mozgókép válik majd a streaming-előfizetők remélt, vagyis inkább borítékolható örömére.
