A tavasz e pillanatában rendszerint az amerikai könyvrecenzensek érdemes testülete, vagyis az 1974 óta tevékeny National Book Critics Circle felé fordul a figyelmünk, hiszen választott és rotált döntnökeik ilyenkor vagy egy tucat díjat osztanak ki, elsősorban a megelőző esztendő amerikai megjelenéseinek legjavát elismerve. Így történt ez idén is, hiszen múlt csütörtök este a New York-i New School egyetemen kiosztásra kerültek az NBCC díjai: a szépirodalmi, tényirodalmi, életrajzi, önéletrajzi, költészeti és kritikai kategóriákban. Egyszersmind a legjobb első könyvnek testületi szavazással odaítélt John Leonard Prize-t, több életmű-jellegű díjat, valamint immár másodízben a legsikerültebbnek talált fordítói teljesítményt elismerő Gregg Barrios Book in Translation Prize-t is átadták. Bár a díjakra esélyes, illetve díjazott könyvek közül számos mű politikailag kifejezetten érzékeny témákat tárgyalt, a szerény ceremónia ezúttal nyilvános konfliktusok és viharosan megosztó deklarációk nélkül zajlott le, ami újabban korántsem számít feltétlenül alapértelmezettnek. A nyertesek listáján idén ott találhatjuk a dél-koreai költőnőt, Kim Hyesoont, akinek több költeményét is olvashatták már az 1749 felületén, s aki még 2020-ban interjút is adott – többek közt a vers hasznos haszontalanságáról elmélkedve – Izsó Zitának és Kiss Marcellnek.

A teljes névsort áttekintve pedig szembeötlő, hogy a mindösszesen 12 díj közül csupán kettőt nyert el férfi

(a Nelson és Winnie Mandela párhuzamos életrajzát megíró Jonny Steinberg és az ujgurokat sújtó kínai elnyomást személyes élményei nyomán feldolgozó Tahir Hamut Izgil) és egyet az amerikai könyvtárak közhasznú ernyőszervezete (American Library Association), az összes többi elismerés női kezekbe került.

*

Az amerikai könyvkritikusok díjaival csak a dicsőség jár (vagy esetleg viszályosabb években a szégyen), ám pénz nem, míg ellenben a múlt szerdán átadott spanyol irodalmi elismerés, a Premio Ribera del Duero de Narrativa Breve nyertese igazán tekintélyes összeggel gazdagodott. Igaz, a győztes személyét a spanyol nyelvű irodalmak legfrissebb elbeszélés- és novellatermésének átrostálása révén kiválasztó, kétévente lezajló jutalmazási procedúra végeztével ma már nem 50, hanem mindössze 25 ezer eurót juttat a szerencsés díjazottnak a borkultúrájáról ismert, névadó spanyol tájék egyik fontos tanácsszerve. Ám ez így is igencsak jelentős összeg, még ha sem spanyol, sem világviszonylatban nem is biztosít helyet e díjnak a legnagyobb summával járó irodalmi dekórumok élmezőnyében. Ráadásul az idén nyolcadik alkalommal átadott elismerés a pénzösszeg mellett kötetkiadást is garantál a szerencsés irodalmárnak, továbbá a spanyol könyvesboltok kirakataiban érdemi szervezett hírverést (megtévesztő fordulattal: ingyenreklámot) is biztosít számára. Mindeme lehetőségek boldog birtokába most az argentin Magalí Etchebarne került; a 41 esztendős írónő La vida por delante (Az élet előttünk) című kéziratával diadalmaskodott, amelynek négy elbeszélését két nővér, valamint négy szó és fogalom kapcsolja össze egymással: anya, halál, munka, szerelem. Első nyilatkozatában pedig arra hívta fel a figyelmet Buenos Aires büszke szülötte, hogy

hazájában az elbeszélés valósággal nemzeti terméknek és az irodalom vezető zsánerének számít,

olyan mestereknek hála, mint Jorge Luis Borges vagy Julio Cortázar.

*

Befejezésül még egy írónő, akiről némi nosztalgiával, méghozzá többé-kevésbé nemzedéki nosztalgiával szólhatunk. Hiszen a kanadai Lucy Maud Montgomery neve hazánkban úgy istenigazából a kilencvenes évek elején vált ismertté, hála egy nagyszerű sorozatnak, a középpontjában Anne Shirley szűnhetetlenül idealista és cserfes alakjával (Megan Follows, magyar hangja: Kisfalvi Krisztina). A legtöbben akkor térképezhettük fel magunknak a Zöld Orom és egyáltalán: Avonlea életszerűen idilli világát, ahová utóbb aztán a Váratlan utazás (eredeti címén: Road to Avonlea) újra és huzamosabb időre elkalauzolt minket. Mindezen élmények, no és persze a tévés adaptációk nyomában könyv alakban is megjelentetett történetek révén persze az alapművek 1942-ben elhunyt szerzőjéről is képet alkothattunk: a korlátot nem ismerő írónői termékenységet és az örökkön derűs reggeleket idéző világszemléletet meg-megmosolyogva. Csakhogy, úgy lehet, tévesen áraztuk be Lucy Maud Montgomery rangját és jelentőségét, merthogy francia földön például épp igazságot szolgáltatnak az alkotónak, aki műveit elsősorban a felnőtteknek szánta, s aki gyűlölte, ha összetévesztik a regényalakjaival a „Montgomerymania” közepette. A művei újrafordításához kapcsolódó francia recenziók most mindenesetre a korai feministát állítják elénk, aki hatásával és úttörő működésével női alkotók sorát ösztönözte, Margaret Atwoodot is ideértve. S ebben az értelmezési keretben immár az írónő legendás népszerűségű és megtörhetetlen lányalakjai, Anne Shirley, Emily Byrd Starr vagy épp Pat Gardiner is úgy lépnek elénk, mint a nemüknek utat mutató, életismerő erős nők – és a felnőtt olvasóközönség számára is váltig izgalmas, a lehetetlen körülményekkel is megküzdő, bakfis varázslók.