Lészen-e pályabér?
Fotó: thebookerprizes.com © David Parry
Lészen-e pályabér?

6 perc világhír! Vízhiány és díjeső, nemzetieskedés és nemzeti elsőségek, valamint egy trónörökös hercegnő és az irodalmi Nobel örök esélyese László Ferenc heti jutalmi beszámolójában.

Ezúttal ugyanis másról se lesz szó, mint olyan irodalmi díjakról, amelyeknek odaítélésére-átadására a múlt héten került sor, hiszen az elmúlt napokban a Pireneusi-félszigetről csakúgy igenlő válasz érkezett Berzsenyinek a címben citált kérdésére, mint Londonból vagy Abu-Dzabiból. Így múlt kedden bejárta a (könyves) világot a hír, hogy a Nemzetközi Booker-díj idei shortlistjéről a zsűri a Time Sheltert, vagyis a bolgár Georgi Goszpodinov 2020-as regénye, a Времеубежище – Angela Rodel által fordított – brit kiadását választotta győztesnek. Ezzel kapcsolatban értesülhettünk a regényíró és kongeniális fordítója – részint meghatott, részint oly lucidus – díjátvevői beszédéről  ahogyan arról is, miként nyilatkoztak a döntnökök a díjazott könyvről. Mindehhez mi most illő szerénységgel, de mégis büszkén a bolgár irodalom egyik legjobb hazai ismerőjének, Krasztev Péternek a szavait idézzük, aki megkeresésünkre ekképp értékelte Goszpodinov díját:

„Furcsa, de van még olyan ország, ahol egy Booker-díj elnyerése nem mínuszos hír, hanem össznemzeti esemény.

Még a sportkommentátor is büszkén említette Goszpodinov díját a spanyol La Liga esti meccsének felvezetőjében,

pedig a két eseménynek csak annyi köze van egymáshoz, hogy ma a spanyolok jól fociznak, a bolgároknak meg van irodalmuk. Goszpodinov ezúttal is, mint szinte mindig, Közép- és Kelet-Európa talán legszerencsésebb írója. Nem csupán azért, mert pályája hiánytalanul lekövette az írói sikeralgoritmust – lírai szárnybontás, közben békés egyetemi karrier, támogató családi közeg, közírás, próza, regény, nemzetközi írói ösztöndíjak, külföldi megjelenések majd végül díjak –, de azért is, mert őt a hazájában mindenki szereti, senkivel sem akaszkodik össze, mindig a helyes és kompromisszumos álláspontot képviseli. Szelíd, és ez a szelídség megérlelte a maga gyümölcsét: előbb otthon döntött eladási csúcsokat, aztán – jó fordítókkal – a mérvadó európai nyelveken is. A Bookerrel is egetverő szerencséje volt: nem azért, mert megkapta, a kurátorok nyilván irodalmi erényeit díjazták vele, hanem hogy épp a bolgár művelődés és a cirill ábécé napja, május 24-e (ez ott munkaszüneti nap) előestéjén adták át neki. Így egyből szimbolikus jelentőséget kapott az esemény: a két misszionárius, Cirill és Metód, a szláv írásbeliség megalkotóinak küldetése beteljesült, a bolgár irodalom méltó helyre került a világ kulturális térképén. 

Nem ismerem a mezőnyt, amiben az Időmenedék nyert. Talán a korszak kedvez az esszéregény műfajának, a szüzsé vs. elmélkedés arányok erős eltolódásának. Tény, hogy a bolgár irodalomban Goszpodinov volt az első, aki a prózájával reagált arra, amit nálunk "nyelvi fordulatnak" neveztek a '90-es években, a szöveg részben a mondatról és nem annyira a cselekményről szól. Korízlés kérdése, persze, a Nobel-díjat is Olga Tokarczuk kapta, és nem Ulickaja. Erősen (ön)reflektív próza, a saját élményeket, megfigyeléseket, mikrorezgéseket építi bele egy nagy egészbe, egyfajta kiállásba a humanizmus, az európai értékek mellett. Remekül parodizálja az államilag felbujtott nemzetieskedést – a népünnepélyről szóló fejezet a regény legszellemesebb része, ha valami, ez biztos fennmarad az utókornak és a hazai olvasók is tudnának hozzá kapcsolódni. Egyszóval Goszpodinov nagyon eltalált valamit a regényével, ami több regiszterben is jól szól: a külső-belső pontos megfigyelése és összejátszása a szövegben, s a külhoni és hazai közönség érzékeny pontjainak összehangolása a tartalom szerkesztésében.”

*

A múlt hét elején az IPAF, az International Prize for Arabic Fiction (الجائزة العالمية للرواية العربية) idei győztesét is megnevezték Abu-Dzabiban, vagyis az „arab Booker” is kiosztásra került. Az elnevezés ezúttal több a szokásos zsurnalizmusnál, hiszen a díj koordinálását a londoni Booker-alapítvány intézi, míg ellenben az elismeréssel járó 50 ezer dolláros pénzjutalmat az Egyesült Arab Emírségek kulturális és turisztikai főszerve adományozza. Mégpedig 2008 óta, s amiként a Nemzetközi Booker-díjat most először nyerte el bolgár mű-és-szerző, úgy az IPAF is első ízben jutott ománi literátornak. Zahrán el-Kászimi ez az író és költő, aki A vízkereső vagy másként A vízkereső száműzetése (The Water Diviner, illetve The Exile of the Water Diviner) című 2021-es regényével diadalmaskodott, amely úgy mesél a címbeli hivatást űző Salem bin Abdullahról, hogy ezzel nemcsak a vízet (annak létfontosságát, hiányát stb.) emeli központi témájává, de a meghatározó női szerepvállalást is – úgy a létfenntartás, mint a civilizációs fejlődés terén.

*

Végül essen szó a díjról, amelyet viszont nagyon is vásott zsurnalizmussal úgy szokás emlegetni, mint „a spanyol Nobel-díjat”. A Premios Princesa de Asturias ez a dekórum(család), amelynek leánykori, pontosabban éppenséggel legénykori neve 2014-ig Premios Príncipe de Asturias volt, lévén addig egy férfiú, a mai VI. Fülöp király viselte Asturia hercegének – trónörökösséget jelző – rangját, míg ma a spanyol trón prezumptív várományosa immár egy ifjú hölgy, a 17 esztendős Leonor. Az 1980-ban alapított és első alkalommal 1981-ben kiosztott díjnak számos kategóriája van, s a jelenleg 50 ezer eurós összeggel járó elismeréseket hagyományosan ősszel adják át Oviedóban. A győzteseket azonban rendesen az évnek ebben a szakában nevezik meg, s itt éppenséggel valóban eszünkbe juthat a Nobel-díjak gyakorlata, elvégre itt is, ott is egyesével, azaz kategóriánként jelentik be a soros díjazott személyét. Így a múlt szerdán elérkezett a pillanat, hogy a spanyol zsűri bejelentse a Premio Princesa de Asturias de las Letras, vagyis az irodalmi díj idei győztesét, aki nem más lett, mint a japán Murakami Haruki. Az író, akinek az irodalmi díjak körüli felhajtásról kinyilvánított szkeptikus-fanyar álláspontját úgy fél éve már idéztük e rovatban, a 2012-ben díjazott Philip Roth óta a legismertebb név az irodalmi kategória listáján – ha tetszik, annak jeléül, hogy olykor a díjazott emelheti a díj rangját, és nem fordítva.

A cikk szerzőjéről
László Ferenc

Kritikus, történész, szenvedelmes ismeretterjesztő. Legutóbbi kötete: Operettország (Jaffa, 2023).