6 perc világhír! Egy „ogre” privát ízlése és céges vásárlásai, a jiddis irodalom egyik jelesének centenáriuma, valamint a karácsonyra várható antik újdonságok heti hírszemlénkben.

A két legutóbbi hírcikkünkben sok szó esett már a franciák évi irodalmi szezonjáról, a Rentrée littéraire hagyományosan jókora figyelemfelkeltéssel, sőt felhajtással járó hónapjairól. Ez a kiadós téma már csak a Goncourt-díj kapcsán is elő fog még kerülni e hasábokon, ám ezúttal a Rentrée egy aktuális gazdasági-politikai mozzanatát emlegethetjük, merthogy idén már kezdettől számottevő aggodalmak kísérik a könyv és a szépirodalom gall ünnepét. Merthogy a francia kiadói és médiaszektorban e nyáron mindinkább befejezett ténynek kezd látszani a két piacvezető cégcsoport, a Vivendi és a Lagardère közötti üzlet, amely praktikusan az előbbi konglomerátum felvásárlói terjeszkedése gyanánt értendő. S habár az Európai Bizottság versenyjogi aggályaira válaszul a Vivendi felajánlotta, hogy elkülöníti és értékesíti saját kiadócsoportját, az Editist (a piaci egyeduralom látszatát és valóságát elkerülendő), ám az ezt követő felvásárlással a Vivendi tulajdonába megy át a jó ideje megrendült pozíciójú Lagardère egyik büszke vezérhajója, az Hachette. A távolból nézve ez akár szimpla adásvételnek tűnhetne, ha a felvásárlás első számú aktora és várható tulajdonosi haszonélvezője nem Vincent Bolloré lenne. A 71 esztendős milliárdos, aki befektetői pályafutása során majdnem mindenből pénzt csinált, és aki Nicholas Sarkozy volt köztársasági elnök (és jelenlegi igazgatótanácsi tag) számára olyan, „mintha a testvére lenne”.

Bollorét nevezték már reakciósnak, szélsőjobboldalinak, sőt protofasisztának is, így ehhez képest szinte pajkos kedveskedésnek tűnhet, ha mindemellett még ogrénak is gúnyolják.

Ahogyan azt most például a közelesen a birtokába kerülő kiadók integritásáért, döntési és ízlésszabadságáért aggódó könyvesek, szerzők és tüntetők teszik, a balzaci alakokat idéző részvényzsoké nemrég megjelent és felettébb kritikus életrajzának (Erik Orsenna: Histoire d’un ogre) címét követve. Vagy ahogyan az például a L’Obs magazin friss számának vonatkozó cikkében áll, rögtön fent a címben: Bolloré, az ogre tönkreteszi az irodalmi évadot.

*

Magyarul még sosem jelent meg könyve, sőt az Arcanum tanúsága szerint említése sem igen volt minálunk, ám így is okvetlenül említést érdemel, hogy idén a világban több helyütt is megemlékeznek Chava Rosenfarb születési centenáriumáról. A jiddis nyelven alkotó író- és költőnő életművét és alakját ugyanis korántsem csupán választott hazájában, Kanadában (itt hunyt el 2011-ben), illetve tágabban Észak-Amerikában, valamint Izraelben tárgyalják különös tisztelettel és érdeklődéssel idén, hanem ott is, ahol Rosenfarb 1923-ban megszületett: Lengyelországban. Ez utóbbi tény egyszerre kézenfekvő, sőt természetes gesztus, és egyszersmind érzékeny és nehéz téma, amint erről többek közt a The Washington Post egyik múlt heti cikkéből értesülhettünk. Hiszen Rosenfarb szülővárosa Łódź volt, ahol akkor Lengyelország második legnagyobb zsidó közössége élt, ám ahol mára alig néhány százan maradtak e hajdani népességből. Rosenfarb túlélte a lódź-i gettót, Auschwitzot és Bergen-Belsent, ám túl mindezeken sem szűnt meg szülővárosáról és annak elpusztított zsidó lakóiról írni. Erről szól Der boim fun lebn (Az élet fája) című legismertebb regénye és egy sor más műve, minek következtében méltán jelenthette ki róla a zsidó-lengyel dialógus egyik lengyelországi képviselője, miszerint

„Rosenfarb többet írt Łódź városáról, mint egyetlen más lengyel író.”

Így most akár egy valóságos felfedezési folyamat nyitányát is jelentheti az a tény, hogy megkezdték műveinek lengyelre fordítását, és hogy októberben nemzetközi konferencia tárgyalja majd munkásságát a zsidó múltjával ismerkedő lengyel nagyvárosban.

*

És végezetül kisded könyvajánló az ókori szövegek búvárlói számára, hála egy több mint százéves csodás sorozatnak! A Loeb Classical Library ez a könyvsorozat, amelynek zöld és piros kötetei az antik auktorok kétnyelvű és filológiailag oly példásan igényes szövegkiadásaival örvendeztetik négy világtáj ódondászait. A zöld kötetek a görög nyelven alkotó szerzőké, míg a pirosak (vagy vörösek? – e sorok írójának erősen hanyatlott a színlátása) a latinoké, s az eredeti szövegekkel átellenben minden esetben ott a remek angol fordítás. Nos, az 1934 óta immár a Harvard Egyetemmel együttműködésben készülő és bővülő sorozat a néhány napja kézhez vett közlemény szerint decemberben három, azazhogy négy új kötettel bővül majd. A neoplatonikus bölcselő, Maximus Tyrius összesen 41, szónoki formába öntött értekezése ugyanis rögtön két kötetnyire fog kiterjedni. Továbbá kézbe vehetjük majd december közepén egy másik, a türoszinál valamivel korábban élt eklektikus pályatárs, Aetius kompendiumát, a Placitát és még egy kötetnyi Hippokratész-szöveget is, témáinak sorában többek közt a különféle betegségek ellen javallt étrendek fontosságának kidomborításával. Karácsonyi trakták szünetében ugyan ki ne olvasna szívesen erről?