6 perc világhír! Felgyújtott könyvtárról, iskolákból kitiltott könyvekről és a szépirodalom olvasásának társadalmi hasznosságát nyomatékosító pápai levélről is szó esik László Ferenc heti szemléjében.

Amennyiben jelentékeny, ámbár emberileg talán érthető aránytévesztéssel a woke túlhajtását azonosítanánk a jelen kultúráját fenyegető legerőszakosabb támadás gyanánt, úgy az elmúlt napokban több hír is helyrebillenthette arányérzékünket. Például az a döntés, amellyel az amerikai Utah állam oktatásügyi főszerve augusztus elején 13 könyvet kitiltott az összes állami iskolából azok pornográf, illetve obszcén tartalmára hivatkozva. A tiltott könyvek listáján ott szerepel az e rovatban már korábban is emlegetett rendkívül népszerű zsánerszerző, Sarah J. Maas romantasy-sorozata, A tövisek és rózsák udvara, de éppígy Margaret Atwood disztópiás Guvat és Gazellája is. Úgy lehet, ez a verdikt első pillantásra inkább csak a bornírtságával kelthetne feltűnést, ám távlatosan egészen fenyegetőnek ítélhető az a jogalap, amely lehetőséget teremtett e lista és a máris ígérkező újabb utahi listák összeállítására. Július elején lépett ugyanis hatályba az a republikánus indítvány nyomán elfogadott rendszabály (§53G-10-103), amely ilyen általános kitiltást foganatosít, amennyiben az állam 41 tankerülete közül akár csak 3 döntéshozó testülete az inkriminált könyvet pornográfnak vagy obszcénnak bélyegzi.

Könnyű belátni, hogy ezzel a szabályozással szinte bármely mű tiltólistára kerülhet a jövőben,

és ehhez mérten reagáltak az elmúlt napokban aggodalmas felháborodással az eseményekre az olvasás szabadságát féltő magánosok és szervezetek, így többek között a PEN America is.

*

Még ugyancsak augusztus elején történt, hogy egy rettenetes southporti késeléssorozatot követően erőszakos tüntetések, azazhogy zavargások törtek ki Nagy Britannia több városában, így Liverpoolban is. E szélsőjobboldali zavargások során felgyújtották és kifosztották a város egyik könyvtárát, a közösségi központként épp tavaly újra megnyitott Spellow Libraryt. Miközben gyorsított ütemben az első ítéletek is megszülettek már a csőcselék aljas pusztítása kapcsán, a társadalmi reakció újfent érzékletessé tette a könyvtárak szigetországi jelentőségét, közösségi szerepét, amelyről nem is oly régen szó esett e rovatban is. Egy liverpooli manikűrös hölgy ugyanis internetes adakozási akciót kezdeményezett, és ennek nyomán mindössze két nap alatt több mint 120 ezer font gyűlt össze. A nagyszívű adakozók között ott találhatjuk a gasztronómia televíziós és könyves celebritását, Nigella Lawsont és a Milliók íróját-és-forgatókönyvíróját, a gyermekkönyves Frank Cottrell-Boyce-t is. A brit könyvtárosok ernyőszervezetének elnöke, Ed Jewell pedig nyilatkozatában egyszerre hívta fel a figyelmet a Spellow Libraryhez hasonló intézmények fenyegetettségére és missziójára: „A közkönyvtárak különösen veszélyeztetettek az ilyen jellegű zavargások idején, hiszen szem előtt vannak és lényegükből fakadóan könnyen hozzáférhetők. De még így is a közösség biztonságát és kohézióját szimbolizálják: szabad és nyitott terek, ahol mindenkit szeretettel fogadnak.”

*

Minthogy az augusztus eleji brit zavargások részben egy internetes álhír, a késes támadó kilétére és motivációjára vonatkozó valótlanság ürügyén robbantak ki, így szinte idekívánkozik egy friss pápai állásfoglalás említése. Augusztus 4-én hozták ugyanis nyilvánosságra azt a július 17-i keltezésű levelet, amelyet Ferenc pápa a szépirodalom személyiségformáló szerepének szentelt. Vagyis annak a témának, hogy a személyes érettség, az értelem és az ítélőerő öregbítése terén milyen sokat használhat a papi hivatás ma aktív és reménybeli gyakorlói – és egyszersmind mindenki más számára a regények és versek olvasása. Például az erőszakosan terjedő és megtévesztő álhírekkel szemben, fokozva és épen tartva az empátiánkat, a mások szempontjai iránti nyitottságunkat. A levélben, amelyben a pápa nem egyháztanítói minőségében, azaz nem ex cathedra és tévedhetetlenül nyilatkozott meg, többek között az a nehezen vitatható tétel is ott szerepel, miszerint:

„nincs semmi kontaproduktívabb annál, mint ha kötelességből, külső kényszernek engedve olvasunk el valamit, pusztán mert azt mások elengedhetetlenül fontosnak ítélik.”

Ferenc pápa ennek kapcsán saját irodalomtanári tapasztalatait is felidézte, midőn 1964-65-ben Santa Fe (mármint az argentin Santa Fe) jezsuita iskolájában szembesült azzal a ténnyel, hogy

diákjai a középkori elbeszélő költemény, az El Cid helyett szívesebben olvasták volna Federico García Lorcát.

 A szövegben mindemellett olyan szerzők említtetnek méltató, illetve egyetértő jelleggel, mint Proust, T. S. Eliot, vagy épp Jorge Luis Borges, és a pápa idézi többek között a 4. századi caesareai egyházatyát, Nagy Szent Vazult is, aki arra buzdította és sarkallta a fiatal keresztényeket, hogy a (pogány) klasszikusok olvasását tekintsék ephódionnak, a lélek haszonszerzésének, a lelki gyarapodás eszközének. A levél utolsó szakasza pedig immár az irodalom spirituális erejéről szól, a pap és a költő közötti alkati rokonságot kidomborítva, legvégül Paul Celan egy sorát idézve, amely így szól: „aki valóban megtanul látni, az közelebb kerül a láthatatlanhoz”.