Fernando Pessoa versei

Nunc Est Bibendum[1]

Ha az unalom oly sivár és meddő,
hogy szívünkbe a létezés magánya
mar, s a világ egy szürke, lapos erdő,
mit lelkesedjünk izgalomra vágyva?

Neveljük inkább úgy a lusta testet,
hogy jól a pohár fenekére nézzen,
s ha az undortól száraz és üres lett,
töltse tele a szesz igézetével.

De hisz minket, halott gondolkodókat,
már az öröm, a csömör s jóllakottság
puszta gondolata is eltántorít

a léttől, és italba fojtjuk joggal,
amit az élet, ez az önző kórság,
kerek szemünkben világnak álmodik.

(1910. február 1.)

Álvaro de Campos:

Ó, egy szonett

A szívem egy őrült admirális.
Régen elfeledte már a tengert.
Séta közben felidézi mégis,
amit alig lát tisztán az ember.

Az öreg hajóst a szárazföldön
elringatja egy képzelt hintaszék.
Nincs tengere, csak az emlékbörtön,
hol nem marad egyetlen izma ép,

bár sóvárog agya, karja, lába,
a múlt rázkódó hullámverése
egy fáradt dühkitöréssel sújtja.

Szívemből beszélek. Mindhiába.
Vajon mit érez e durva átveréssel
az admirális, ki nem hajózhat újra?

(1932. december 10.)


Álvaro de Campos:

Néha írok egyszerű szonetteket

Néha írok egyszerű szonetteket
(vagy bonyolultakat), akár egy költő,
de ha bevallanám a lelkemet betöltő
kínt, azt hinnéd, hazug gesztus ihletett.
(...)

Mint sötét ködöt árasztó tengerek,
oly fekete egy egész emberöltő –
gyötör a bú, mint bölcselőt, ha böjtöl. 
(…)

Minden spirálnoteszt és jegyzetet
végül árván az asztalon hagyok.
A sorok közt átlátszó kételyek:

nem önmagam élő eszmélete vagyok –
csak eljátszom a balkonon tündöklő herceget.

(dátum nélkül)

*

Jegyzetek:

[1] Itt az ideje inni

A versek eredeti címe és megjelenési helye: Nunc Est Bibendum, in: Pessoa por Conhecer (Az ismeretlen Pessoa). Szerk. Teresa Rita Lopes. Estampa kiadó, Lisszabon 1990.; Ah, um soneto, in: Poesias de Álvaro de Camps (Álvaro de Campos költeményei). Ática kiadó, Lisszabon 1944.; Estou escrevendo sonetos regulares, in: Álvaro de Campos – Livro de Versos (Verseskönyv). Estampa kiadó, Lisszabon, 1993.