David Spittle: A Robert bomlása című sorozatból

Nincs gondolat a gondolat rothadása nélkül, nincs önnön bomlásától leválasztható kijelentés vagy gesztus

beleértve ezt is – ami ideszivárgott, hogy saját logikáját mindhiába rögzítse
     egy hatalmasabb átrendeződés oszladozó lábaihoz;
          leleményesebb, élettelibb és játékosabb, mint az élet bármely megtestesülése –

eleven elfogyasztása annak, ami egykor élő volt, és ami új életre kel a
     propánsav, tejsav, metán, hidrogén-szulfid és ammónia termelésében
          vagy a csontok lemeztelenítésében, a harántcsíkolt-ragadós vörös kesztyűtől a hámló bőrpólóig,

amelyből kibújik a fekete hagymalégy, a barna százlábú, a temető- és a szalonnabogár,
     a suta- és a gyászbogár, a páncélos poloska, a ganajtúró,
          a kecskedarázs, a fülbemászó, a kis méhtetű és az ecetlégy. Nem csak a férgek jelenléte,

de a megdőlt tükörben felfedezett hajritkulás is; a kopaszodás mint az ifjúság
     kötelékeinek lebomlása, gondolod, és nem minden nyomorúság nélkül:
          a jelen hangulat lebomlása a felszíni rugalmasságból egy forrongó

oda-vissza mozgássá a testi változással szemben, egy ténylegesen felismerhető – a jelen pillanatban – különbség

ami szétbomlasztja a magadról alkotott képet ebből egy öregedő azzá. Az alany
tárggyá bomlása, a közömbösségből a pánikoló fejbőrré és gyöngülő nádtetővé,
egy retorikai alakzatból beszédalakká, amely szerint a meghalok egy kis változásért
átalakul a bizonytalanul életteli haldoklom a változásbanná,
     megdöbbenve,
anélkül, hogy képes lennél leállni,
azon, ami megdöbbent

másodpercről másodpercre,
és amivel szemben nincs kifogás
annak elfogadása      de csupán a felismerés (és talán a kalapok) szintjén
hogy a bomlás volt mindig is
az élet létrejöttének módja,

     küszöbön áll,
          mint saját elrablása –

de mozdulatlanul és nyugtalanítóan, teremt.

*

A fordító jegyzete:

A szöveg az idén márciusban megjelenő, könyv terjedelmű Decomposing Robert című sorozatvers egyik része. A vers az emberi test bomlásának főbb szakaszait követi, és ezeket a halál utáni folyamatokat megkísérli a testi áramlás egyfajta poétikájaként értelmezni. A szöveg témái és inspirációi többek között Robert Browning költészete, Elizabeth Barrett Browninggal való kapcsolata, valamint kettejük összefonódó története felől értelmezhetőek, melybe mintegy tükörként beleíródik egy hosszútávú kapcsolat felbomlásának hatása is. A sorozatvers így a kapcsolatok és az emberi test bomlása, az anyagi és érzelmi elemek rothadása felől közelítve ajánlja fel a szétesés egy újfajta értelmezését, amely a halott anyaggal való interakció, a bomlásban fellelt életteliség, a félreértés és megértés horizontjában mozog.

*

David Spittle Light Noise című filmje: