Szobrot Evaristónak

Még az ezredfordulón történt, hogy Scott Griffin,

a sikeres kanadai csúcsmenedzser és jótékony emberbarát, aki éppen nem utolsósorban a versek holtig hű szerelmese, díjat alapított a költői teljesítmények elismerésére.

A legelső alkalommal 2001-ben odaítélt Griffin Poetry Prize eredetileg évente egy hazai és egy nemzetközi verseskötet nagyjutalmául szolgált, valamint időről időre külön életműdíjakat is kiosztanak, olyan alkotók munkásságát méltányolva, mint a román Ana Blandiana, a német Hans Magnus Enzensberger vagy – Griffin nem szűnő személyes csodálatának tárgya – az ír Seamus Heaney. A közelmúltban azután az említett két kategória egybeolvadt, így 2023 óta a kanadai és a másfelől érkezett, akár fordításban publikált költői munkák is együtt versengenek a kivételesen magas pénzösszeggel, 130 ezer kanadai dollárral járó díjért.

Múlt szerdán Torontóban, közelebbről a város remek akusztikájú koncerttermében, a Koerner Hallban az idei szerencsés nyertes, helyesebben szerencsés nyertesek személyére is fény derült. Ebben az évben ugyanis egy németről fordított verseskötet érdemelte ki a zsűri (az észak-ír Nick Laird, a tavaly a Booker shortlistjén szereplő kanadai Anne Michaels és a lengyel Tomasz Różycki) ítélete szerint a dekórumot. Vagyis ezúttal a poéta és költeményeinek angolra átültetője is részesült a jutalomban, méghozzá a szabályok szerint figyelemreméltó módon olyképpen, hogy az összeg nagyobbik része, egészen pontosan a 60 %-a a fordítót illette, és 40 % jutott magának az alkotónak. Psyche Running – ez a díjra érdemesített könyv címe, amelynek szerzője a klasszikus ízlésű és formakészségű Durs Grünbein, fordítója pedig a német (vers)kultúra kolportálásának sokérdemű brit munkása, a költőként és irodalomtudósként is tevékeny Karen Leeder. A német literátor 2005 és 2022 közötti költeményeinek válogatását kínáló kötet ráadásul egy eddig is számos alkalommal megsüvegelt együttműködés legújabb darabjaként érdemel figyelmet, hiszen a Leeder által fordított Grünbein-verseskönyveknek korábban is jutott már rangos elismerés az angolszász és a német könyves világban egyaránt.

*

A torontói eseményen nem mást, mint a kanadai irodalom világszerte legismertebb kortárs alkotóját, Margaret Atwoodot ünnepelték az életműdíj jutalmazottjaként. Alig egy nappal azelőtt, hogy a női irodalmi jelenlét és a női kontribúció e méltán csodált nagyságát és eleven szimbólumát magasztalták túl az Atlanti-óceánon, Londonban egy másik, szintén jelentékeny életművel és bátor kedvvel rendelkező írónőt részesítettek díjban és az azt kísérő akklamációban. Bernardine Evaristónak ítélték ugyanis a megalapításának 30. évfordulójához elérkező Women’s Prize for Fiction különleges elismerését (Women’s Prize Outstanding Contribution Award), amelynek győztesét a korábbi évek mindahány, legalább longlistre felkerült szerzője közül választotta ki a zsűri. Evaristo, akinek A lány, a nő, a többiek című regénye 2019-ben éppenséggel egy Atwood-művel megosztva nyerte el a még rangosabb Bookert, úgy is mint

a Royal Society of Literature első színesbőrű női elnöke –

a brit kulturális viták és tusakodások egyik központi alakja, akit számos heves kritika és támadás megtalált már. Az irodalmi élet progresszív felén viszont úgy tekintenek az írónőre, mint a tábor büszkeségére, ahogyan ezt a magas elismerés is bizonyítja, amelyről maga a győztes így nyilatkozott: „erre a díjra senki sem számíthatott…áldottan szerencsésnek érzem magam”. A pénzjutalom itt is imponáló mértékű, nem kevesebb mint 100 ezer font, és Bernardine Evaristo ráadásul még egy szobrot vagy szobrocskát is átvehet majd azon a partin, amelyet most csütörtökön fog megrendezni a Women’s Prize fenntartására szövetkezett egyesület.

*

Múlt hétfőn, június 2-án 93 esztendős korában Párizsban elhunyt a francia történettudomány doyenje, Pierre Nora, aki ugyan hosszú pályafutása során nem fejtett ki szépirodalmi munkásságot, személyét mégis indokolt megemlíteni e hírszemlében. Nem azért, mert a Francia Akadémia halhatatlanjai közé is beválasztott historikus (tudóshoz képest) mozgalmas érzelmi életének első nagy szerelme Justine modellje volt Lawrence Durrell Alexandriai négyeséből. Hanem mivel főszerkesztőként és spiritus rectorként az ő nevéhez köthető az az 1984 és 1992 között megjelentetett hétkötetes sorozat, amely a Les lieux de mémoire (Az emlékezet helyei) címet viseli. Ez a rugalmasan tág értelmezési keretet kínáló fogalom, az „emlékezet helye” csupa olyan anyagi vagy szellemi entitás megjelölésére szolgál, amely az idők folyamán egy nagyobb közösség számára a történeti és kulturális örökség szimbolikus összetevőjévé vált. Márpedig Nora és munkatársai imponálóan lucidus (és valóságos nemzetközi trendet teremtő) tanulmánykötet-sorozatukban

az emlékezet szimbolikus francia helyeinek listájára nemcsak a trikolórt, a Marseillaise-t, Napóleon Code civiljét vagy éppenséggel a gall kakast vették fel,

 de szintúgy  Pierre Larousse nagyszótárát, Victor Hugo hárommillió gyászoló jelenlétében megrendezett nemzeti temetését, Voltaire halálának centenáriumát és Marcel Proust regényfolyamát is.