Walt Whitman két háborús verse

Régi háborús álmok

Éjjeli álomban szenvedő arcok sokasága,
előbb haldokló sebesültek tekintete (azok a leírhatatlan tekintetek),
majd hátukra vetett holttestek szélesre tárt karral –
álmodom, álmodom, álmodom.

Természetről, mezőkről és hegyekről,
a vihar után ragyogó égről, az éjjeli hold túlvilági fényéről,
gyengéden megvilágítja, ahogy árkot ásunk, sáncot rakunk,
álmodom, álmodom, álmodom.

Rég elmúltak az arcok és az árkok és a mezők,
a vérfürdőn kőszívvel léptem át, el a halottaktól,
mindig előre, mindig tovább – most éjjelente velük
álmodom, álmodom, álmodom.

A táborhely nyugtalan tüzénél

A táborhely nyugtalan tüzénél
keringenek körülöttem a gondolatok, ünnepélyesen és lassan és meghatóan –
de előbb megfigyelem az alvó sereg sátrait, a mezők és erdők halvány körvonalát,
a sötétben szétszórtan parázsló tábortüzeket, a csendet,
amiben néha egy-egy fantomalak mozdulata kísért,
a bokrokat, a fákat (ahogy rájuk nézek, mintha lopva engem figyelnének),
és feltekerem a gondolat menetét, csodás és gyengéd gondolatok
életről és halálról, otthonról, múltról, szerettekről és azokról, akik nincsenek itt,
ahogy a gondolatok ünnepélyesen, lassan menetelnek, a földön ülök
a táborhely nyugtalan tűzénél.

*

A versek eredeti címe: Old War Dreams; By the Bivouac’s Fitful Flame.