Sok eső volt. Megáztak a mokaszinjaim.
Te 54 perce alszol, nincs többé
akinek írnom. És viszolygok attól, hogy
retorikai bukfenceket vessek. Te ott vagy
rémálmaiddal és a nyugatról érkező
villámlással, mennydörgéssel.
Vagy végre csábító álmaiddal ott,
és egyfajta lelki békével, amely melegít,
és felfrissíti a leheleted.
A szeretésről szeretnék beszélni veled,
de tudom, hogy ez kötelez. Még a mindennek
kitett, függőséget okozó csillagjegyűeket is,
amilyenek mi, ráveszi, hogy fintorogjanak,
állig húzzák a vastag takarót, és arra
gondoljanak: aki ajándékoz, veszíteni fog.
Egy agyagszívet én mégis bármikor
adok neked. És elfogadom,
hogy a kis vidéki temetőben bomlok szét.
Csak a világoskék pizsamámba bújtan.
A Lithiumot hallgatva. És nézve, ahogy
könnyeznek a szófogadó rokonok,
a cigányok, akik nem ütöttek hozzám
soha, a rögszín körmű nők. Mert
te alszol, Patricia, és álmodsz, mint
egy róka vagy mosómedve, és szabad vagy,
s az álmod messzire visz
el tőlem, világokon túlra.

*

A vers eredeti címe: Lithium (Dansul șearpelui).