És nem menekülhettem az éber álomból,
amelyben megláttam a fertőzött bolhákat 

az átázott szövetek fonalaiban
a szabó kandallójánál

a vén Eyamban.
Aztán rámeredtem

a falu határkövére,
a kancsal játékkockára a hat sötét lyukkal,

melyek ecettől túlcsorduló gyűszűkként
tisztítják meg a pestises érméket.

Mindez Emmott Syddall és Rowland Torre
bús históriáját juttatta eszembe,

a tiltott csillagon született szerelmesekét
két oldalán a karanténnak, 

szótlan kacérkodásuk átívelte a folyót,
míg a lány nem jött többé.

De elaludtam újra,
és most róla álmodtam,

a száműzött jaksáról, aki egy elvonuló felhővel 
üzent elveszett feleségének,

egyetlen felhővel, amely tevecsapások és csordák 
nyomainak földi térképét követte,

csermelyeket, melyek nyaklánchoz hasonlatosak,
legyezőfarkú pávákat, színes elefántokat,

legelők és sövénykerítések
hímzett takaróit,

bambuszerdőket és hósapkás csúcsokat,
vízeséseket, patakokat,

széttárt szárnyú darvak hieroglifáit
és a csillogó lótuszvirágot eső után,

mikor a levegő
ritkás, delejesen áttetsző,

és az utazás nehézkes néha, elhúzódó, 
de így a jó.

***

A fordító jegyzete:

Éppen egy éve májusban jelentették be, hogy Simon Armitage lett Anglia huszonegyedik koszorús költője (​Poet Laureate of the United Kingdom​). A címet, amelyet a díj történetének első női díjazottjától, Carol Ann Duffy-tól vett át, tíz éven át viselheti. “Ez nagy elköteleződés, de ha megkérdeztek volna harminc évvel ezelőtt, hogy mire vágyom, ez is a listán lehetett volna. Úgy vélem, azt a fajta megközelíthető, mindenki számára nyitott költészetet művelem, amelyre még sokáig szüksége lesz ennek a címnek“, nyilatkozta a Guardiannek tavaly.
Az első koszorús költőként írt versét ugyanitt publikálta (​Conquistadors),és itt közölt, ​Lockdown című verse is a Guardianben jelent meg mintegy két hónappal ezelőtt. A ​Vesztegzár​at a világszerte tomboló koronavírus-járvány ihlette, de a vers sokkal rétegzettebb ennél, hiszen Armitage megidézi benne a Derbyshire megyei Eyam falu önkéntes elszigetelődését egy 17. századi bubópestis-járvány idején, illetve Kálidásza ​A ​felhő-hírnök (Méghadúta)​ című ősi indiai alkotását is, melynek egyébként Goethe is nagy rajongója volt.