Szemeiben összeszedte a névtelen holtakat
sok halottat hagyott rám
(Yehuda Amichai)

Alig emlékezett vissza néhány szóra,
gyerekkori foszlányaira annak az ördöngős nyelvnek,
feledésbe merült zúzmaráira,
egy erdő és egy torony emléke maradt meg,
azt mondta, Magyarország, és én mire gondoltam volna,
ha nem vámpírokra és párbajozó huszárokra.
Nem volt meleg víz, de még télen is
boldoggá tette a hideg vízsugár.
Maradék sötét hajtincsei kíméletlenül lebegtek
a patio kőlapjain a szennyvízcsatorna felé,
mind makacs partizánok egy messzi háborúban,
látták hogyan fogyatkoznak minden rajtaütés során.
Nagymama restellte a szomszédok előtt,
hogy cigány tolvajnyelven óbégat,
de nagyapa kijelentette, hogy a legnagyobb csoda
a világon az, ha elindul a zuhany és víz folyik belőle.
Mi más jöhetne egy működő zuhanyból
ha nem víz, gondoltam én, míg ő szárította
ritkuló sörényét, kiálló bordáit,
s ránézett a karján kitetovált kék számjegyre.

*

A vers eredeti címe és megjelenési helye: Abuelo cantaba en la ducha, in: El don de la pobreza, Colección Poesía de la Diputación de Cáceres, 2019.