Ködön át gyötrő, csalóka képed

Ködön át gyötrő, csalóka képed
Nem tudtam sehogy tapintani. 
„Istenem!” – súgtam, mi számra tévedt,
Bár eszembe sem volt szólani.

Isten neve nagy madárként röppent
Mellemből elő. Egy pillanat -
Sűrű szürke ködgomoly előttem,
S az üres kalitka elmaradt.

(1912)

A tenyeremből fogadj el örömmel…
 
A tenyeremből fogadd el örömmel
E kis napot és e kevéske mézet,
Mint Perszephoné méhei akarták.
 
Nem oldható el megkötetlen csónak,
Nem hallhatók a prémbe burkolt árnyak,
Nem győzhető a félsz életvadonban.
 
Más nem marad nekünk meg, csak a csókok,
Oly bolyhosak, akár a cseppnyi méhek,
Kik meghalnak, kaptárból kirepülve.
 
Duruzsolnak az éj rengetegében,
Az ő honuk a Tajgetosz vadonja,
Az ételük - idő, mézfű, a menta.
 
Fogadd örömmel – ím, e vad ajándék -
E száraz gyöngysor holt méhtetemekből,
Kik nappá varázsolták át a mézet.

*

A versek eredeti címe: Образ твой, мучительный и зыбкий; Возьми на радость из моих ладоней...