tüdőd csendesen működik a csillagok alatt
oldalról, a párnán fekve
látom a legjobban, milyen fáradhatatlanul
tágítja a mellkasod
bizonyára épp meggyőzöl valakit valamiről
aztán az álom átvezet egy hosszú folyosóra
tele fenyegető kilincsekkel

a feneked elernyed, a lábaidat is ellazítod
a sötétség engedélyt ad: kezembe veszem a kapcsolót
megsimogathatom pihenő lábszárad
válaszra nem várva, mi amúgy sem tetszene

Ezt hallgasd meg:
mindig elegánsan voltam elégedetlen veled:
semmilyen csúnya grimasz
vagy észrevehető hegek
de telhetetlen vagy, mint egy zsírsav
nem bámulnak utánad
soha nem kerülsz szorult helyzetbe mindig van nálad zsebkendő

a beszakadt bőr vagyok a körmöd mellett
tudtad, hogy a keresztneveink mennyire leíró jellegűek, mennyire
meghatároznak minket?

Képzeld csak magad elé:
Pedro – széles kalap és bőrnadrág, szegecses öv
Isabella – tiszta, hideg, megközelíthetetlen szőke
Cyril – kedves, de csúfolódó, ritkás szakállal
Horst – sörivó, egyenes jellem, pocak és kopaszság
Malika – olyan jó, hogy már nem él
Én – te, én

*

A vers a Petőfi Kulturális Ügynökség idén megjelenő cseh költészeti antológiájában is szerepelni fog; eredeti cím: Jména.