Mihai Eminescu: Az égen feltűnő csillagig

Az égen feltűnő csillagig
Olyan hosszú-hosszú az út,
Hogy várnunk kell egy évezredig,
Míg végre nálunk is kigyúlt.

Lehet, hogy rég kihunyt útközben,
A kék távolban, épp ottan,
És sugara csak mostan szökken
Szemünk elé, hisz fellobban.

A holt csillag leszentült képe
Lassan égbe emelkedik.
Nem láttuk, de biztos volt léte,
Most látjuk, s már nem létezik.

Ugyancsak, amikor a vágyunk
Elvész egy sötét éjszakán,
Majd el fog jönni miutánunk
kihunyt szerelmünk – igazán.

*

A vers eredeti címe és megjelenési helye: La steaua, in: Integrala Eminescu. Gunivas, Bukarest, 2020.