A tömegben ugyanazokra a meleg és hideg pontokra találok, mint amikre az óceánban.
Ülünk álmomban
Volkswagen bogarad a folyó homokos partján parkolt.
Mereven, egyenesen előre nézek az anyósülésről
Folyó és ég
fehér, mint a tél, egy faág újbegyei belenyúlnak a képbe.
Korhadó fa szaga keveredik naptól megrepedt műanyaggal és porral,
cigarettafüsttel megspékelve.
Más álmok méheket és bombákat vetítenek,
zaj és erőszak katalógusa.
Ez másmilyen mégis ugyanaz.
Azt kívánom, hogy emelkedjen fel a víz és nyeljen el minket, a kocsit és mindent.
Azt kívánom, hogy halak úszkáljanak a szélvédőnél,
kíváncsian csendes közlekedők,
aligátor-ormányú kajmánhal és édesvízi doboshal.
Akarom mondani, hogy ments meg, de csak a radír szó jut eszembe.
Megformálom a decízió szót, de diverzió lesz belőle.
Megpróbálom a divízió szót, de dimenzió lesz belőle.
Balszerencsére gondolok, és hallom, amint kinyílik egy esernyő, erre azt mondom, köszönöm.
Úgy néz ki, mintha esne a hó, pedig gyapotfa-virág hullik,
Halmokba gyűlve sodródik a gyapot.
Farönkre akadva úszik lefelé a folyón.
Farönkre akadva.
Farönk bölcső.
Gyapjas helyeken ragadtak meg gondolataim.
Vadsárga fürtű nárciszok a folyóparton,
a hiúság ámokfutása.
Fogaim szorosra csavart izzók, szédülök ízüktől.
Csak ébredésemmel érhet véget az álom.
A folyón felfelé új világot alakít magának a hód.
*
A vers eredeti címe: Downriver
