Csók

Fel, gyönyörűm, kicsiny galambom,
Te lázadó, szépséges asszony,
Járandóságom add ki hát.
Pont annyi csókod érje szájam,
Amennyiért rég Veronában
Űzte a költő Lesbiát.

De mért érném be ennyi csókkal,
Ily kevés tüzes cuppanóssal,
Ha Catullusnak ez elég.
Catullus biz kevésre vágyott,
Kevéssé izzhatott a vágy ott,
Hogyha számolni bírta még.

Flóra ezer szines virággal,
Zöld partot könnyen át nem árnyal,
Ezer új kalásszal Ceres,
Nem ad bő termést tág határnak,
S ezer szem szőlőt présnek ádhat,
Bacchusnak bora sose lesz.

Ahány virág virít a réten,
Szőlő s kalász érik az évben,
Te éppen annyi csókot adj.
S én mindet visszaadva sorra,
Ügyelek hálára, modorra,
Viszontcsók nélkül ne maradj.

Tudod melyik csókod kivánom,
Ha rámszáll a boldog álom?
Nem azt a frank aprószeműt,
Amit szűz istennőnk szemérme
Nyom bátyja szőke szép fejére,
Ebből ne adj, ez csak lehűt.

Azt add, amit kínál Olaszhon,
S amit a tüzes istenasszony,
Szerelmesének, Marsnak ad.
Akkor, úgy érzem énnekem, már,
Nem is kell semmi égi nektár,
S nem érdekel az égi had.

Egy másik csók

Ha rózsaszín nyakadnak íve
Felém hajol, s átölelem,
És szép szemed szemérmesen
Lehúnyod épp reám tekintve,

Lelkem a vágy olvasztja meg,
Melytől amúgy is izzik egyre,
És remegek, hogy szét ne vesse
E nagy gyönyör, s az élvezet.

Később, ajkam tiédre nyomva,
Midőn felüdít engemet
Ambróziás leheleted,
Szedem virágait csokorba;

Illatárasztó sóhajod,
Mikor nyelveink összefolynak,
S bolondos kedvvel játszadoznak,
Enyhíti hőm, mely benn lobog.

Ekkor érzem, az istenek már
Teletöltötték poharam,
S boldogan, kéjjel, hosszasan
Árad belém az égi nektár.

Szerelmesem, ha a tökély
Előtti kéj immár enyém lett,
Miért nem adsz helyt a tökélynek,
Hogy enyém legyen mind a kéj?

Félsz tán, hogy örömöm elérve
Hirtelen istenné leszek,
És hogy elszállok nélküled
Az örök öröm mezejére?

Szépségem, ne riasszon ez,
Mert a lakod, légyen akárhol,
Míg élek, nékem égi páholy
S a paradicsom maga lesz.

*

A fordító jegyzete:

A szerző a Pléiade egyik alapító tagja, a Francia nyelv védelme és magasztalása (Défense et Illustration de la Langue Française) című elméleti munka (afféle kiáltvány és ars poetica) szerzője. Rómában teljesített több éves diplomáciai szolgálatot, amely során belelátott a politika és a felsőbb körök erkölcstelen, törtető, kegyetlen világába, és ennek megéneklésével ő vált a francia szatirikus líra egyik legkiemelkedőbb alakjává. Tíz éves költői pályafutásában nagy fejlődési ívet ír le, az itt bemutatott két vers az ifjúkori költemények közül való.

A versek eredeti címei: Baiser; Autre baiser