Céltalanul

Hirtelen a hátam mögött a Nap
valami veszélyt jelzett

Látom egy másik énemet,
ki átlépked éj és idő felett,
tatárka hűvösségét szopogatva
Látom, a kezem nincs itt,
a Föld sötét mélyén van
Magasra lendít egy csokor csontvirágot,
a rítuson a törzsek 
hadd hívják az ősök szellemét

Látok egy falat, a Nap alatt öregszik
Minden közmondás borba temettetik 
Mikor a zene ritmusa szökdel a báránybőrön,
látok egy dalnokot,
ahogy lobogó lángnyelvével
a szürreális talajt pásztázza

Nem vagyok itt,
hiszen van egy másik énem,
ki épp a másik irányba tart

*

A vers kínai címe:  反差 (Fancha)
Eredeti megjelenési helye：火焰与词语：吉狄马加诗集
北京，外语教学与研究出版社，2013, 7
(Huoyan yu ciyu: Jidi Majia shiji, Peking, Foreign Language Teaching and
Research Press, 2013, 7)

A fordító jegyzete:

Jidi Majia a kortárs kínai költészet egyik legmeghatározóbb alakja, számos díjjal kitüntetett, nemzetközileg is elismert kínai költő. 2017 augusztusában, az “új kínai vers” megszületésének 100. évfordulója alkalmából a Cambridge Egyetem Fűzfalevél Költészeti Életműdíját vehette át. 40 éve alkot és publikál, kínai és saját kisnemzetisége nyelvén, a yi nyelven is. Műveit eddig több, mint harminc nyelvre fordították le, többek között angol, orosz, francia, spanyol, cseh, lengyel és német nyelvekre.

Jidi Majia eredeti neve Jidi Lüeqie Majia Lage (吉狄·略且·马加拉格), azaz „Majia, Jidi Lüeqie fia”, s a Közép- és Dél-Kínában élő, nyolcmilliós lélekszámú yi nemzetiséghez tartozik. A yi, másnéven nuosu nemzetiség egy nagyon ősi nemzetiség, akik saját vallásuk és kultúrájuk közegében élnek, saját nyelvvel és írásrendszerrel rendelkeznek, sőt saját eposzaik is fennmaradtak az utókor számára. Jidi Majia ugyan kínaiul alkot, de a származása miatt erősen ragaszkodik saját “népének” hagyományaihoz, történelméhez, s alkotásaiban is mindvégig saját identitását keresi, ezért az ő költészete más kortárs költőtársaiéhoz viszonyítva sajátos és összetéveszthetetlen, mind tartalmilag, mind pedig stílusát tekintve.

Liangshan-hegy, sűrű erdők, rejtőzködő falvak, elnyúló hegyláncok, “ősök földje”, kard, istenember, “mindennek van lelke”, halhatatlanság, anya és nő… – csak néhány kulcsszó, amelyek jelzik, hogy mennyire meghatározó számára mind a mai napig a hagyomány és az ősi, múlt időkből való táplálkozás. Az ő költészete által, miután megfejtettük, egy csodálatos világ tárul fel előttünk. A papírra nyomtatott szavak és sorok mögül egy követ szól hozzánk, akitől megtudjuk, hogy a legenda szerint családja és végső soron “nemzete” is egy “sárkánysas” véréből született furcsa fiú, az “istenember” Zhiga Alu leszármazottja…

Jidi Majia Kínában már az 1980-as években ismert költő lett. Az akkori pezsgő költészeti milliőben a költővé válás sok fiatal idealista álma volt, Bei Dao, Yang Lian ennek a generációnak a példaképei. Jidi Majia 1985-ben publikálta első versgyűjteményét, Ének az első szerelemről címmel, amellyel később országos díjat is nyert. Korai költeményein érezhető az új költészeti irányzat hatása, amelyből alkotói technikáját merítette, de aztán hamar rátalált saját identitására és kifejezési módjára, azaz a nuosu népdalok gyökereihez visszanyúló költői megnyilvánulásra. Kötetei, mint például Elfeledett szavak (1998), Idő (2006), Szavak és láng (2013), Én, a hópárduc...(2017) , illetve Folyó (2019) címmel nem csak kínai, hanem nuosu nyelvű kiadásban is megjelentek.

Az Én, a hópárduc… című hosszúverse az egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású költeménye, e Föld minden, a modern civilizáció agresszív terjeszkedésétől veszélyeztetett, a túlélés útját kereső népcsoporthoz szóló óda. A költő e műben a saját népcsoportjának egyedülálló értékeit is hangsúlyozza, a nuosu legendákra, eposzokra és totemekre utalva.

A magát világpolgárnak valló költő aktív társadalmi szerepet is vállal, az országos Kínai Írószövetség alelnöke és több nemzetközi költészeti fesztivál alapítója. A Qinghai-tó Nemzetközi Költészeti Fesztiválra vagy a Chengdu Költészeti Hét nevű rendezvényekre például már számos magyar költőt is meghívott. Magyarországon először 2017-ben járt, amikor az akkor magyar nyelven megjelent Én, a hópárduc című kötete apropójából megrendezésre került egy különleges, kínai-magyar költészeti est Budapesten az Országos Széchényi Könyvtárban. A kötet azért különleges, mert kortárs kínai költő első önálló magyar nyelvű verseskötete. Másrészt egy József Attilának írt verset is tartalmaz, ugyanis Jidi nagyon szereti József Attila verseit, ittjártakor Balatonszárszóra is ellátogatott a költő emlékházába.

Jidi Majianak hamarosan megjelenik a második magyar nyelvű kötete, Repedező Bolygónk címmel. A címadó hosszúverset a költő az új koronavírus tavalyi kitörése után az otthon töltött karantén idején írta, amelyben – szembesülve a gyors terjedés és a kiszámíthatatlan befejezés valóságával – emberi és filozófiai nézőpontból vizsgálja a járványt. Amikor „a bolygó és az emberiség egyszerre öltött álarcot”, ő versben fogalmazta meg gondolatait, kérdéseket intézve a bolygóhoz, ám a versben lévő bolygó valójában a mi valódi életünk, az emberiségről beszélve pedig általában az egyes emberről szól. E kötet különlegessége – többek között – az, hogy a nagy szír költő, Adonis költeménye is szerepel benne, amelyet kifejezetten a címadó vers tiszteletére írt.

Kontraszt című versében szintén megjelenik a költő egyik alapkérdése, az identitás. Néhány képet látunk csak, a tőle “megszokott” motívumokkal: rítus, dalnok, ősök szelleme, múlt és jelen történései – amelyek mégis mélyebb tartalmat hordoznak: a nuosuk sokrétű, sőt sokszor melankolikus lelkiállapotát, lelki gyötrődéseit és a szellemi lényegiségüket. “Én” tartok valahova, “másik énem” viszont nincs itt, messze van.

Az “én” és “egy másik én” két különböző és ellentétes egyéniség, a költő ezzel teremti meg a költemény belső feszültségét, amely azt a helyzetet érzékelteti, hogy a költő és összességében a kínaiak a hagyományos kultúra és a modern civilizáció közötti éles szembenállás állapotában rekedtek. Így tehetetlenül el kell viselni a modernizáció elkerülhetetlen és olykor kegyetlen velejáróit és hatásait, mert ezek, az önzőség, a fetisizmus, az információs robbanás stb. lassan felemésztik a még megmaradt igazi értékeket. Hozzáállását tekintve a költő itt is – ahogy a legtöbbször – csak elmondja a jelen történéseit, múltbéli (valós vagy vélt) eseményeket is beleszőve, a kérdésekre azonban nincs válasza, csak csendben töpreng…