lelép az első égbolt
az égbolt előtt a hiristaki passzázs, az amerikai
hírügynökség, lambodis vendéglője a szent antalnál
az égbolt előtt
aztán a szerájok, amikre sosem gondolunk, çırağan, yıldız, theodóra
kávéscsészéi, napok, utcák,
a kert, ami előtt egyik este ültünk, az égbolt előtt a táj, amit iii. szelim
csak bámult minden reggel, és azt mondta, milyen gyönyörű
az égbolt tudod ami ilhan berk minden versében leszáll
a piacokra, házakra, tudod ami csipkét ver a fogvatartottaknak, kezükbe adja
tudod ami egy reggel az újonnan született gyerek elé teszi, mi ez
kérdezi az anyjától
tudod amit sok pénzért ahogy tök ingyen nézzük ahogy a nőket,
ahogy a gyerekek szemében még jobban szeretjük
ahogy a jóreggelt földkerekségben berrin taşant említi
ahogy komphajókról, vonatokról leszáll és körülnéz
tudod ahogy mikor senki nincs otthon és elszunnyad, ahogy levetkőzik
és lemosdik, tudod ahogy felállnak a mellbimbói
tudod ami száz oldalt ami ezer oldalt is megtöltene ahogy reggelenként
tudod ahogy esténként fogjuk és elindulunk, visszatérünk
tudod ami olyan szép, hogy ölni tudnál érte, ami pipacsokra, lányokra,
gyerekekre hasonlít
megnyitja őket
tudod ami olyan mint egy lepedő
tudod az a fehér
tudod az a gyilkos
na az az égbolt
felkelt a galata-toronyról
és elment a tengerrel.

*

A szöveg eredeti megjelenési helye: Ilhan Berk: Toplu Şiirleri. Istanbul: Yapı Kredi Yayınları, 2008.