Arra ébredek az éjszaka közepén,
hogy Freud, Nietzsche és József Attila
a napenergia váltakozó szerencséjéről tárgyalnak,
és gazdag, idős keleti hölgyeket fogadnak a szálloda portáján.
Körbeviszik őket a városban,
megmutatják nekik a Hősök terét,
és szexshopokat is, hogy szabadulhassanak a gúzsból.
Amikor az épített műemlékek erőszakosságának
rejtett igazságáról kérdezi bárki hármójukat,
Attila a maga Duna-dalait kezdi énekelni,
míg a törökkori törökfürdőben
az ősök jelképes véráldozatot mutatnak be újszülött patriótáknak.
Egy késő esti fantázia-kószálás után
a zsidónegyedből
visszatérek a hotelhallba
hamis havannát szívok
nagaszaki napjaimat álmodom újra –
pillangókat óvok meg azonnali haláluktól,
és késként élezem Goya képeit.

                                                    *

A fordító jegyzete: 

Még az özönvíz előtt: PesText, 2019. Ült az indiai költő a kocsmaasztalnál, és verset írt. Közben ivott. Egy pesti kocsmaasztalnál. Angolul írt. Sört ivott, kettő, talán három korsóval is bevert, míg elkészült a vers. Számítógépbe írta. A fordítója közben egy másik asztalnál ült, és fröccsöt ivott.  Amikor kész lett a vers, átolvasták közösen. Aztán a költő átküldte e-mailben a fordítónak. Ő pedig ott helyben lefordította magyarra. A költő angolul, a fordító magyarul olvasta föl a kocsmában a verset. Még az özönvíz előtt.