Apa mindig esőkabátot hordott,
és egy szürke napernyőt tartott a kezében.
Szerette a nőket, és állandóan eljárt,
kémfilmekben játszott,
ő volt a zár az ajtón,
máskor egy nyitott ablak
a sivatag szívében.
Mindig nagyon szerette a kalapokat.
Anyának is nagyon szép kalapjai voltak,
gyönyörű, fejetlen,
veszekedő pávákkal a tetejükön.
A bátyám egy átlátszó,
kristály hattyú volt,
nagyon sebezhető,
tele repedésekkel,
nehéz volt megállni,
hogy ne lökjem fel és nézzem végig, ahogy eltörik.
Én pedig elragadó voltam,
mindig fehérbe öltöztem,
és a magány tortáját
faltam egy ingatag erkélyen ülve.
Aztán anyámat elnyelte egy tükör,
apám beleszeretett egy madárba és elrepült,
a bátyám feleségül vette az Éjszakát,
az erkélyem pedig a tengerbe omlott.
A családomból nem maradt más,
csak egy albumnyi árny
vég nélkül hajszolják egymást a sötétben.

*

A kontrollfordításért köszönet Boda Benjámin Gábornak.