Éljünk, Lesbia drágám, és szeressünk,
a vének szigorát, az ócska pletykát
egy fillérnél többre ne is becsüljük!
A nap tud lenyugodni, kelni folyton:
bennünk hogyha a röpke fény kihuny majd,
egy éj jön csak, a végtelen, nagy alvás.
Csókolj hát meg ezerszer, s újra, százszor,
aztán másik ezerszer, újra százszor,
s ismételd meg ezerszer, újra százszor!
És csókot ha sok ezret adtam, adtál,
eltévesztjük a számolást magunk is:
úgy nem tudja a sok gonosz se, hogy hány
csókunkért is irigykedik hiába.