Nézz már magadra, Alícia! A fáradtság bekúszott a füleden át és most tiszta lila tőle a szemed körül. A felsőtested egyre aszottabb. A melled is megy össze. Egyre csak hervadsz, aszalódsz, ki vagy száradva.
Forog a csirke a sütőben. Már aranylik a bőre. A konyhában babérlevél illata, meg a konyaké. A konyak a sült csirkéhez kell. Amúgy meg a kis pohárból nem érdemes inni. Nem, Alícia, ne csináld. Délelőtt tizenegykor bekonyakozni nem tesz jót az emésztésnek. Délelőtt tizenegykor a konyak nem vezet jóra. Délelőtt tizenegykor a konyak nem vezet sehova.
Forog a csirke, bukfencezik körbe, újra és újra. Jégkocka? Nem, Alícia, ne. A konyak nem az a fogás, amit hidegen kell szervírozni. A konyak csak egy korty. Odacsap.
Forog a csirke és vajszaga van. Tiszta zsír az ujjam. Markoltam a vajat, úgy kentem be vele a csirkét.
Belefúrtam az ujjaimat a vajtömbbe. Nem szeretem a késeket.
Belefúrtam az ujjam kétszázötven gramm csúszósságba. Belevájtam a körmöm. Nem sajnáltam.
A hűtő hidege a csontomig hatolt.
A kemény vajkocka lassan megpuhult. A kemény vajkocka lassan elveszítette a formáját.
Azt hiszem, félek a késektől. Mert vágnak, mert szúrnak, sértenek. Mert ha olyan kerek egy késnek a vége, akár a szemgolyódat is kivájhatod vele, plotty, kipottyan és kész.
A vaj állapota múlandó. Nem szeretem a vajat. Csak addig tartja magát, amíg egy meleg fuvallat szét nem csapja.
Bekentem zsírral a csirke bőrét. Tapicskoltam, csúszkált a kezem. Maradt rajta néhány tollpihe. Fehér tollpihe. Szomorú tollpihe.
Konyak délelőtt tizenegykor. Csak egy kis kóstoló. Na, csak egy pohárkával. Csak egy kis kortyocskát.
Minden készen áll?
Terített asztal tíz főre. Lapostányér, mélytányér. Középen piros gyertya ég, mert az olyan meghitt, mert az olyan vidám. Szinte minden kész. Tudod, hogyan kell csinálni a dolgokat. Tudod, hogyan kell vigyázni magadra. Csirke, aki a sütőben forogsz, ínycsiklandó, ígéretes illattal töltöd meg a lakás minden szegletét.
Hamarosan megszólal a csengő. Rekedtes berregés, amitől összeszalad a szemöldököm. Összerezzenek.
Én meg majd kinyitom az ajtót.
Jaume és Carles az. Meg a család. A kis Lua, akinek olyan vékony a hangja, hogy hányingerem lesz tőle. Alícia néninek szólít.
Csirke, aki a sütőben forogsz, pörögsz, te családi csirke, karácsonyi csirke, mert az van ma.
Szilvát nem tettél mellé?
Maria mama nem szereti a bőrét, belemegy a fogába és nem tudja kiszedni. A tányér szélére teszi a nedves csirkebőrt. Megrágott, kiköpött csirkehéj. Nyálas hártyácska a tisztára szopogatott csontok közé köpve.
Apa, anya, Consol nénikénk.
Tudtad, hogy Maria mamának műhajból van a kontya? Mert hogy félig kopasz? Mert hogy nagyon öreg. Számolgatod a perceket, vajon neked mennyi hiányzik még a műkontyhoz, hogy eltakard a fejed egy maroknyi póthajjal. Vagy szép fehér tollakkal. Vagy szép szürke tollakkal.
A csirke lassan aranybarnára sül. A magányos csirke, mert nincs mellette szilva.
Hosszan belekortyolok a konyakba. Napóleon, ó, Napóleon.
A csirke megpirul. Hamarosan csöngetni fognak.
Én majd a sarokra ülök, odateszek egy széket, közel a konyhához. Talán gyomorkeserűvel fogom kínálni őket. Meg valami kis harapnivalóval, hogy kibírják vacsoráig. Aztán mosolyogva az asztalhoz terelek mindenkit.
– Toni nem jön? – kérdezi anyám. Anyám, aki anya, aki nagyanya, aki anyós. Nászasszony anya, meg minden más, aminek csak lenni lehet.
Te meg nem mondasz semmit, sűrű a csend, mint egy kocka vaj.
Napóleon, ó, Napóleon.
Jöhet a szokásos karácsonyi műsor.
Kár ezért a Toniért. Napóleon, ó, Napóleon.
Rendes fiúnak tűnt. Napóleon, ó, Napóleon.
Sorra veszik a gyerekeket, akiket nem fogok megszülni. Pedig senki se kérte.
Ki sem festetted magad? Fehér az arcom.
Ki sem festetted magad? Lila a szemem.
Ki sem festetted magad? Csúszik a konyak.
Munkahelyet váltottál?
Tudod te egyáltalán, mit akarsz?
Jaumét és Carlest is előléptették. Napóleon, ó, Napóleon.
Lakást vettek. Napóleon, ó, Napóleon.
A te kis kuckód is nagyon cuki, nem azért.
Ki sem festetted magad? A szemem alatt lila karikák.
Ki sem festetted magad? Bulizni voltam.
Ki sem festetted magad? Leöntöm magam benzinnel.
Olyan elveszettnek tűnsz, mind aggódunk. Meggyújtod te a gyufát?
Csirke pirul az elektromos sütőben. Édességet eszünk és kávét iszunk. Feketén, cukor nélkül.
Félek a kanalaktól. Ha elég kicsi, akár a szemgolyódat is kivájhatod vele, plotty, kipottyan és kész.
Hamarosan csengetnek. Újabb karácsony.
Most már jól meggondoltad?
Ezt most mivel magyarázod?
Elfogy a konyak.
A csirke bukfenceket hány a sütőben.
A vaj nem vaj. A vaj olaj. A vaj elpusztítható. Törékeny. A vaj...
A csirke odaég a saját ketrecében. Napóleon, ó, Napóleon.
Bekenem a padlólapokat is a vajkockával, kiszabadítom a lábam a cipőből.
Tiszta zsír a kezed. Tisztára csúszik a lábad. Olyan vagy, mint egy meztelen csiga. Mint egy meztelen csiga, aki arra vár, hogy megsüljön a csirke, amíg a padlón csúszik-mászik.
Hamarosan csengetnek és elfogyott a konyak. A hangos berregés beleég az agyadba.
Ki sem festetted magad?
Kár ezért a Toniért.
Ki sem festetted magad?
Pedig olyan jó fiú volt.
Csúszkálok fel-alá a konyhában, tiszta vaj mindenem.
Ki sem festetted magad?
És akkor most mihez kezdesz?
Mindjárt csengetnek. Újabb karácsony.
És akkor kinyitod az ajtót, úszol a vajban. Hirtelen megcsap a forróság.
Kinyitod az ajtót, úszol a zsírban
és akkor, szépen lassan,
bemászol a sütőbe
és nekiállsz forogni.
A mű eredeti címe: Soberano, soberano
