Egy lagúna itt csodaszámba megy.
Két hónappal ezelőtt még semmi sem volt:
jiddis betűk a porban,
pipacsok szelleme.
Traktorok baljós ekéi
szántották a földet.

A decemberi esők
zöldes remegést
és leheletnyi mélységet hoztak a tájnak,
épp annyit,
hogy a flamingók
csőreiket iszapba fúrhassák,
s a lecsapolt meder alján
jelentések után kutakodhassanak.

Senki sem tudja, mit keresnek pontosan.
Olykor úgy tűnik, a vizekből olvasnak.

Feltámad a nádas.
Ibolyává és rózsaszínné lesz
a mezők barnasága.

Az egyik madár
megdermedt egy pillanatra,
aztán találomra elindult
egy kis tócsa közepe felé –
szilárd egyensúlyát fitogtatva,
szeszélyes léptekkel menetelt a hullámok közt.

Az álló szoboralakban végtelen szépség
és végtelen pusztaság.
Egy lábon állva a világ
mindig épp összeomlani látszik.

Autók bukkannak fel a kanyarban,
s lassan elúsznak a város felé tartó egyeneseken.
Ha némelyikük megáll,
egy férfi száll ki lányaival.

A partról figyelik a csodát.