Üres

A szélnek megvan a maga logikája.
És te az idő sótlanságával haladsz szembe.
Károg benned a hely szaga.
Lyukas kézzel pörgeted halálod.
Ragaszkodsz a szél sziszegéséhez.
Megégeted magad a töredezettség lángján.
A lélek habjánál vegyített könnyekből kreálod szertartásaidat
A verspokolból tör fel szétzúzott mítoszod
          Menj
                   Menj
                            Menj
Ne állj meg a kántálás csúcsán
          Látom őket visszhangodból közeledni
          Látom, amint ott hagyják köhögő kísérőiket
Menekülj,
kövesd a szél próféciáját

Miért "nem tudok írni"?

(1)
Mert erősebb vagyok a gondolatnál,
          és gyengébb a nyelvnél.

(2)
Mert több vagyok az illúziónál,
          és kevesebb a ténynél

(3)
Mert tökéletesebb vagyok a nem-létezésnél,
          és tökéletlenebb a létezésnél.

Ismét "Godot-ra várva"

Ez előző messzeségben
Legyőzött prófétaként vártam rá
Időskorpiók döfködtek
A vad kor szavai megköveztek
A gyengeség a sziklákba ivódott
Szóltam, hogy jönnie kell
De elhagytak mindannyian
Vártam, míg elpárolognak a dátumok
... ... ... ... ... .
Nem jött semmi, csak a halál.

Trilógia a tengerért

(1)
A nárcisz vágya
Absztrakciót rajzolni a végtelenbe
Tintát választ az illatomból
És még mindig írok.

(2)
Egy ibolya megpihen, hogy megmerítkezzen
Ebben a zöld viharban
Tollam medúzaként úszik
Arcom sziklás kiemelkedés
Ajkam mohamaradvány
És én még mindig beszélek.

(3)
A part a nyáj kezdeménye
Halak halásszák a tenger színét
Szemem felhőszagot érez
És én még mindig nézem.