Napóleon lóháton szállt alá a csatába.
Nagy Sándor lóháton szállt alá a csatába.
Grant tábornok leszállt a lóról és begyalogolt az erdőbe.
Hindenburg tábornagy állt a hegyen.
A hold felkelt a bozótos felett.

*

Históriát írok a dolgokról, amiket a férfiak csinálni szoktak. Három ilyet megírtam már, pedig még fiatal ember vagyok. Mindezidáig leírtam vagy három-négyszázezer szót.

A feleségem valahol itt van, ebben a házban, ahol órák óta csak ülök és írok. Magas asszony, a haja fekete, enyhén őszbe vegyül. Füleljen csak: épp halkan feloson a lépcsőn! Egész nap nesztelenül jár, ahogy a házimunkát végzi a házunkban.

Ebbe a kisvárosba egy másik városkából jöttem, Iowa államból. Az apám munkásember volt, szobafestő. Ő nem vitte olyan sokra, mint én. Én munka mellett kijártam az egyetemet és történetíró lettem. Ez a ház, amelyben ülök, a saját házunk. Ez az én saját dolgozószobám.  Mindezidáig három nép történelmét megírtam. Államok születését, csaták történetét regéltem el. A könyveimmel találkozhat a könyvtárak polcain. Úgy sorakoznak ott peckesen, mint az őrszemek.

Magas vagyok, akár a feleségem, vállaim kissé beesettek. Ámbár merészen írok, félénk ember vagyok.  Szeretek zárt ajtó mögött, magányosan munkálkodni ebben a szobában. Sok itt a könyv. Nemzetek masíroznak bennük fel és alá. A szobában ugyan csend van, de a könyvek lapjain hatalmas égzengés-földindulás megy ám!

*

Napóleon lenyargal a hegyről és csatába vágtat.
Grant tábornok begyalogol az erdőbe.
Nagy Sándor lenyargal a hegyről és csatába vágtat.

*

A feleségem komoly, majdhogynem szigorú tekintetű asszony. A vele kapcsolatos gondolataim olykor megrémítenek. Délutánonként elhagyja a házat, amelyben lakunk, és sétál egyet. Olykor vásárolni megy, olykor egy szomszédhoz látogat el. A miénkkel szemben egy sárga ház áll. A feleségem egy oldalajtón távozik, majd továbbhalad az utcán a házunk és a sárga épület között.

A házunk oldalajtaja becsapódik. Pillanatnyi várakozás. A feleségem arca elsuhan egy festmény sárga háttere előtt.

*

Pershing tábornok lenyargalt a hegyről és csatába vágtatott.
Nagy Sándor lenyargalt a hegyről és csatába vágtatott.

*

Az elmém felnagyítja az apróságokat. Az íróasztalom előtti ablak kicsiny, keretbe foglalt teret alkot, mint egy festmény. Minden nap előtte ülök és nézem meredten. Azzal a különös előérzettel várakozom, hogy valami fenyegető közeleg. Megremeg a kezem. Az arc, amely keresztülsuhan a képen, olyasmit tesz, amit nem értek. Suhan, majd megáll. Jobb kéz felől bal kéz felé halad, azután megáll.

Az arc eszembe ötlik, majd kimegy a fejemből – az arc itt lebeg lelki szemeim előtt. Kiesett ujjaim közül a toll. Csendes a ház. Elfordult rólam a lebegő arc tekintete.

A feleségem ohiói lányként egy másik városkából jött ide, ebbe a kisvárosba. Bár tartunk cselédet, a padlót sokszor a feleségem söpri fel és olykor ő veti be az ágyat, amelyben együtt alszunk. Esténként együtt szoktunk üldögélni, de én nem ismerem őt. Nem tudom levetni burkomat. Barna zakót viselek, és nem tudom lehántani kérgemet. Nem tudom feltörni önmagam. A feleségem roppant gyöngéd és lágyszavú asszony, de képtelen feltörni önmagát.

A feleségem elhagyta a házat. Nem tudja, hogy ismerem élete minden apró gondolatát. Tudom, mi járt a fejében kislányként, egy ohiói városka utcáin lépkedve. Kihallottam legbensőbb gondolatait, megneszeltem lelkének rezdüléseit. Hallottam a rémület néma sikolyát, amikor a szenvedély először lett rajta úrrá, és ő a karomba gömbölyödött. Hallottam ismét a félsz motozását, miközben ajka bátorító szavakat suttogott fülembe azon az első estén, miután összeházasodtunk és ideköltöztünk, ebbe a házba.

Különös volna, ha itt ülhetnék, ahogyan most, miközben saját arcom suhanna át az ablakkeret és a sárga ház alkotta képen. Különös volna és gyönyörű, hogyha összetalálkozhatnék a feleségemmel, ha a jelenlétébe férkőzhetnék.

A nő, akinek az arca épp az imént suhant át a festményemen, semmit sem tud rólam. Semmit sem tudok róla. Elment, távolodik az utcán. A benső hangok zsibonganak a fejében. Én itt vagyok, ebben a szobában, éppolyan egyedül, mint bármely valaha élt Isten-alkotta ember.

Különös volna és gyönyörű, ha elérhetném, hogy arcom átsuhanjon a festményemen. Ha suhanó arcom megjelenhetne a feleségem előtt, ha megmutatkozhatna bármely férfi vagy nő előtt – na, az volna csak a különös és gyönyörű.

*

Napóleon lóháton szállt alá a csatába.
Grant tábornok bement az erdőbe.
Nagy Sándor lóháton szállt alá a csatába.

*

Megmondom kereken: olykor egy arc képében itt lebeg a szemem előtt e világ egész élete. A világ öntudatlan arca kimerevedik és mozdulatlan áll előttem.

Miért is nem szólok másokhoz egy szóval sem legbensőbb valómból? Miért nem voltam képes egész közös életünk során, soha áttörni a falat, amely elválaszt a feleségemtől? Mindeddig leírtam már vagy három-négyszázezer szót. Hát ne volnának szavak, amelyek az életbe vezetnek? Egy nap szólni fogok magamhoz. Egy nap még örökül hagyom magam!

*

A szöveg eredeti címe és megjelenési helye: Sherwood Anderson: "The Man in the Brown Coat". In: The Triumph of the Egg; A Book of Impressions from American Life in Tales and Poems. B. W. Huebsch Inc., New York, 1921.

*

A fordítás időtartama alatt a fordító a Petőfi Irodalmi Múzeum Babits Mihály műfordítói ösztöndíjában részesült.