Az 1920-as ’30-as években kevés ismertebb amerikai író akadt Sherwood Andersonnál (1876–1941), és ez nem csupán országa határain belül volt igaz – Gertrude Stein kora legjobb stilisztájának tartotta őt. Termékeny író volt, szinte minden műfajban alkotott, írt regényt, novellát, verset és drámát. Nem csupán a korabeli kritika, de az utókor szerint is vele indult útjára a minden ízében amerikai próza. Olyannyira, hogy formabontó, közvetlen és élő hangon megszólaló, mélyen lírai stílusával egész nemzedékeknek kövezte ki az utat, amelyen később nem kisebb írók jártak, mint Hemingway, Steinbeck vagy Faulkner. Anderson, a számtalan szakmát megjárt, nem éppen klasszikusokon nevelkedett szerző az utókor számára maga is klasszikussá vált. Életének egy Charles Bukowski által is megverselt fogpiszkáló vetett nem várt véget 1941-ben. („Látom, amint Sherwood Anderson lenyeli / azt a fogpiszkálót, mely végzett vele”[1])

Röviddel első kiadásuk után sorra jelentek meg művei francia és német fordításai. Magyarra három regényét is lefordították az 1920-as években (A nagy ember; A sötét nevetés; Tar), majd jókora kihagyás után, 1964-ben a Winesburg, Ohio címet viselő novelláskötete, 1972-ben pedig egy újabb regénye (Házasságok) látott napvilágot itthon.

Gyurkó László szerint Anderson egyéni hangja – amely a modern lírai realizmus egyik első mesterévé teszi a világirodalomban – a Triumph of the Egg című kötetére forrott ki, melyet kritikusai egybehangzóan a szerző mesterművének tartanak, és amely 1921-ben jelent meg első ízben, New Yorkban. A kötet nagy része ugyanakkor a mai napig nem elérhető magyar nyelven.[2]

A tojás diadala, ez a színes lenyomatgyűjtemény a korabeli amerikai életről nem csupán jól lapozható emlékkönyv a jövő generációinak, hanem elsősorban örök mementó az ember legbensőbb természetéről, amely a rohanva változó időkben is mélyen változhatatlan. A sebesen zakatoló második ipari forradalom, és az általa porfelhőként kavart társadalmi átalakulás pusztán hátteret ad a kép előterében álló embernek.

A kötet írásai portrék a legjavából: olykor ironikus vagy édesbús karcolatok, máskor kanyargósan mesélős történetek vagy megszállott alapossággal papírra vetett látomások. Társadalomábrázolása nem csak mély, de átfogó is, látószögéből sosem esnek ki a perifériára szorultak, a feketék, a lecsúszottak, a különcök. De az általa megörökített hétköznapi emberéleteket Anderson sohasem teregeti ki prózaian, direkt közlésekkel olvasója elé. Didaktikusság nélkül nyújt érzékeny szociális kritikát, kifinomult humorú, mégis megrendítő társadalom- és lélekrajza mindenkor az olvasóra bízza az értékítéletet.

Az egykor festőként is tevékenykedő Anderson expresszionista stílusban „fest” a szavakkal is. Szóképei valóban képek abban az értelemben, hogy írásaiban minden színnek és formának, az akár csak a prepozíciókban megbúvó irányoknak, vagy a kötőszavakkal, központozással odavetett mozgásnak és kontrasztoknak óriási jelentősége van. Ezek a finoman elejtett, mégis nagy pontossággal elhelyezett jelek árulkodnak beszédesen arról a – legtöbbször csak a felszín alatt rejtőző – valódi cselekményről, amely maga a héjába zárt, kitörni csak nagy küzdelmek árán képes élet.

Műveiben nem csupán a tájleírások, de a karakterek megszólalásai is szinte kivétel nélkül szimbolikus jelentőséggel bírnak, alig akad mondata, amelynek ne volna az elsődleges jelentés mellett – akár többfajta – átvitt értelme is. Novelláit ugyanúgy írja, ahogyan költeményeit: ösztönösen, mégis lázas műgonddal, egyetlen felesleges vagy lecserélhető töltelékszó nélkül.

Nem csupán fordítói, de olvasói szempontból is izgalmas a gazdagon rétegzett szövegek valamennyi síkjának feltérképezése: ennek szemléltetésére teszek kísérletet, elsőként a Férfi barna zakóban (The Man in the Brown Coat) című prózavers délutáni közlésével, amelyben Anderson saját portréját festi meg, nem kevés iróniával. Anderson prózaverseinek fordításával – legjobb tudomásom szerint – itthon még senki nem próbálkozott.

*

Jegyzetek:

[1] Gyukics Gábor fordítása

[2] Három novellától eltekintve: Tudni akarom, miért (I Want to Know Why, 1979, Osztovits Levente fordítása) a Meggyújtatlan lámpák (Unlighted Lamps, 1985, Gy. Horváth László fordítása) Háború (War, 2010, Szlukovényi Katalin fordítása)