Kristín Marja Baldursdóttir: A sirályok kacagása (részlet)
Kristín Marja Baldursdóttir: A sirályok kacagása (részlet)

Amikor elvonult a sötét tél, az utakon csupa göröngyöt hagyva maga után, a gyerekek úgy gondolták, ideje, hogy új játszóhelyet keressenek maguknak a környéken. Aggával az élen a kikötő felé vették az irányt, és valami raktárépületbe keveredtek, ahol rengeteg kötelet és úszót találtak, az emeleten meg szerszámokat. Az egyik nyitva hagyott tárolót a boltos Mási használta áruraktárnak.

A gyerekek egészen véletlenül elkezdték magukba tömni az ott talált sok doboznyi édességet, és hosszasan falatoztak, pontosabban addig, amíg Magnús és Gústaf, a rend őrei meg nem lepték és be nem vitték őket az őrsre. A Fekete Máriának csúfolt rendőrautón jöttek értük, mint valami gengszterekért, még ha nem is kellett megtenniük többet pár száz méternél. Viszont lehet, hogy jobban jártak volna, ha az a bizonyos besúgó mégsem súg be, mert az elfogott rendbontók emésztőrendszere éppen ekkorra kezdett elégedetlenkedni és azonnali hatályú kibocsátást követelni.

Az egész csapat cifra hasmenést kapott a kihallgatáskor, teljes tehetetlenségbe taszítva ezzel a három rendőrt. Olyan bűz terjengett az őrsön, hogy az egyik részeg, akit éjszakára benntartottak, sírva kérlelte Þórðurt, hogy engedje ki. A kétméteres biztos úr, aki hosszú szolgálati évei során még sosem látott ehhez foghatót, mérgében úgy járkált fel-alá, mint egy dühödt oroszlán. Végül megparancsolta a két társának, hogy tüntessék el az egész bagázst, vigyék őket haza, és beszéljenek az anyjukkal. Amikor Mási, a boltos a kölykök felől érdeklődött volna, azzal fenyegette, hogy letartóztatja, ha nem húzza el a csíkot azon nyomban. Az őrsöt megbénító bűztől Þórður harcos hangulatba került. Szóval a fiatal rendőrök a lehető legegyenesebb úton hazaszállították a tetteseket, akiket az anyjuk nem fogadott éppen tárt karokkal. Néhány helyen még a fakanál és a vállfa is előkerült.

Aggát bezavarták a fürdőszobába tisztálkodni. Hamar elfogadta a sorsát, az viszont bántotta, hogy Magnús is belekeveredett az ügybe. A fiatal rendőr aznap felelősségteljesen és komolyan viselkedett, és kutyakötelességének érezte, hogy beszéljen a gyereket nevelők fejével. Éppen fennkölt szónoklatot tartott nagyanyának az állampolgárok jogairól és kötelességeiről a bejáratban, amikor meglátta odabent a kiengedett hajú Freyját. A nő kérdőn pillantott felé. Magnúsnak egyszerre elállt a szava, megigézve levette a sapkáját, és tiszteletteljes rajongással nézett.

A dáma udvariasan rámosolygott, aztán folytatta házbeli sétáját. A rend fiatal őre elfelejtett minden dörgedelmet, egy ideig még a sapkáját gyűrögette, aztán megindult a kapu felé.

Természetesen ezek után a legapróbb mozgolódást is figyelte a háznál. Agga akárhányszor fel- vagy lement a lépcsőn, ki- vagy befelé tartva, látta, hogy a férfi fejébe húzott sapkával, zsebre tett kézzel áll a rendőrség épülete előtt, és a házuk irányába néz. Agga azon gondolkozott, megspóroljon-e neki egy felesleges kört, és elárulja-e, hogy Freyja csak vacsora után szokta elhagyni a házat, de aztán eszébe jutott, milyen megalázó volt, hogy a Fekete Máriába tuszkolták, és inkább annyiban hagyta a dolgot. Felőle Magnús akár egész álló nap bámulhatta a házukat.

Ahogy esti nyugalom ereszkedett a falura és a legtöbben nyugovóra tértek, a dáma hosszú sétára indult. A macskával együtt hagyta el a házat, de a kapunál elváltak útjaik. Az állat a tengerpart felé lódult meg, ő pedig a hegyet vette célba.

– Eredj utána – mondta egyszer nagyanya Aggának, és persze Freyjára gondolt, nem pedig a macskára, amivel egyébként sem tudott volna mit kezdeni.

Gyakorló répatolvajként Agga hozzá volt szokva a kerítésen átugráláshoz, ezért eleinte nem esett nehezére a feladat, de aztán Freyja szaporázni kezdte a lépteit, így végül kénytelen volt feladni. Fogalma sem volt, merre mehetett a dáma, mindenesetre nagyanyának hangos lihegés közepette azt mondta, valahol a lávamezőn tűnt el a szeme elől, a sziklafalnál. A hölgyek nagyon csodálkoztak, Agga szerint pedig ez a sétálgatás is igazolta a dáma gonoszságával kapcsolatos gyanút.

– Nem normális, ha valaki így sétál – mondta Dódó, és valósággal aggódni kezdett nénikéje szellemi egészségéért.

Tudni akarta, a családban volt-e valakinek hasonló baja. Nagyanya azt mondta, nem hallott ilyesmiről, de az ő ágán gyakran előfordult a visszér és az érelmeszesedés. Kijelentését bizonyítandó fel is tette az erektől kéklő jobb lábát a konyhai sámlira.

Amikor jóval éjfél után végre nyílt a bejárati ajtó, nagyanya felriadt álmából.

– Sétálni voltál? – kérdezte Freyját.

– Igen, mozogtam egy kicsit – érkezett a válasz a háromórás séta után.

Freyja reggelenként meglehetősen sokáig tollászkodott. Egyik nap Agga a legfelső lépcsőfokról figyelte, mi történik az északi szobában. A szeánsz első lépéseként a dáma ledobta magáról a köntöst, és egy szál rózsaszín csipkebugyiban állt a szoba közepén. Úgy nézett ki, mint egy meztelen kirakati bábu, sehol egy kiálló csont a bőre alatt, a végtagjai hosszúak voltak, és dús keblét sem tette tönkre holmi szoptatás. Mell- és harisnyatartós fűzőt húzott elő a fiókból, amit csak úgy tudott bekapcsolni, ha apró levegőket vett, és még jobban beszívta az egyébként is lapos hasát. Vagy két mérettel lehetett kisebb a fűző a kelleténél, és olyan szorosra húzta derékban, hogy Aggának már a látványtól megfájdult a hasa.

Miután felöltözött, kibontotta vastag hajfonatát, és egyesével kefélni kezdte a tincseket. Egészen lassan haladt, Agga el is aludt a lépcsőn. Freyja hajkoronája vízesésként zúdult alá, és sejtelmesen csillogott: se nem vörösen, se nem kéken, talán leginkább sárgára hasonlított a színe, mint a macska bundája tavasszal.

A dáma fogott egy vastagabb első tincset bal oldalról, megcsavarta, és hajfésűvel rögzítette a füle mögött. Közben úgy mozgott a válla, mint aki nehéz terhet cipel. Megismételte a mozdulatokat a jobb oldalon is, aztán az egész haját összefogta hátul, kontyba csavarta, hajtűkkel megtűzte, és kendőt kötött rá. Ezzel befejezte a reggeli készülődést. Aggának egészen elzsibbadt a felsőteste a földön gubbasztástól. Gyorsan leszaladt a padlószőnyeggel borított lépcsőn, még mielőtt a dáma felállt volna, de valahogy az volt az érzése, hogy nem maradt észrevétlen.

(A könyv nemrég megjelent a Metropolis Media gondozásában.)

A cikk szerzőjéről
Kristín Marja Baldursdóttir (1949)

Az izlandi Sólyom-rend lovagkeresztjével kitüntetett izlandi író. Első megjelent regénye az 1995-ös A sirályok kacagása, amelyből színdarab és A sirály nevetése címen Edda-díjas film is készült.

A fordítóról
Veress Kata (1989)

Fordító, tolmács, az Észak folyóirat szerkesztője. Elsősorban germán nyelvekkel dolgozik. Legutóbbi fordítása: Kristín Eiríksdóttir: Elín (Polar, megjelenés alatt).