Egy nővel való együttlétkor elképzelni, hogy egyedül van az ember – a fantázia ilyen megerőltetése egészségtelen.

Feleségül venni egy nőt, akinek korábban viszonya volt valakivel, ütközik az erkölccsel. Nem ütközik viszont az erkölccsel viszonyt folytatni egy nővel, aki korábban házas volt.

Az érzés, amely más öröme láttán eltölt, minden esetben önző. Ha mi magunk szereztünk a másiknak örömet, akkor az öröme felét magunknak vindikáljuk. Ám ha annak vagyunk tanúi, hogy embertársunknak valaki más szerez örömet, akkor az örömet teljes egészében átérezzük: érzésünk egyik fele irigység, a másik fele féltékenység.

A becsület a lelki organizmus féregnyúlványa. Funkciója ismeretlen, ám gyulladást okozhat. Sértődésre, megbántottságra hajlamos embereknél bátran lenyisszanthatjuk.

A sovinizmusban nem annyira az idegen nemzetek elutasítása az ellenszenves, mint a saját nemzet iránti hódoló szeretet.

A vallás, a morál és a patriotizmus olyan érzések, amelyek akkor lépnek működésbe, amikor megsértik őket. Találó a szóhasználat, mely szerint aki könnyen megbántódik, az „szívesen” sértődik meg. Az említett érzések semmit nem szeretnek annyira, mint amikor megsértik őket; szó szerint kivirulnak az istenteleneket, az erkölcsteleneket és a hazátlanokat kárhoztató panaszkodásban. Levenni a kalapot a monstrancia előtt távolról sem akkora elégtételérzés, mint leverni a máshitűek vagy a rövidlátók fejéről.

Életünket és vérünket a hazáért! De az idegeinket?

Minő társaságkedvelő ember volt a bajor király, aki egyedül ült a színház nézőterén! Én játszani is magam játszanék.

A szociálpolitika kétségbeesett vállalkozás: tyúkszemműtétet hajtani végre a rákos betegen.

Istentelen korszakban a sajtó az isteni gondviselés, amelynek sikerült az önnön mindentudásában és mindenütt jelenvalóságában való hitet is meggyőződéssé fokoznia.

A spiritizmus az asztaltársaságok metafizikája. Érthető, hogy rázni kell a törzsasztalt, ha az a cél, hogy megjelenjék körükben a szellem. Egy [csaló] médium leleplezése üdítő változatosság azoknak, akiknek máskülönben legföljebb egy-egy kibicet sikerül leleplezniük. A spiritizmus a vastagbőrűek mániája. Csak olyan emberek éreznek előbb-utóbb kényszeres késztetést a szellem materializálására, akiktől az anyag szellemivé transzponálása olyan távol áll, mint elefánttól a kötéltáncolás.

Rejtély számomra, miként lehet azért elismeréssel vagy csodálattal adózni egy teológusnak, mert hosszas vívódás után eljutott oda, hogy ne higgyen a dogmákban. Számomra mindig azoknak a teljesítménye érdemelt hőstettnek kijáró elismerést, akik vívódásuk nyomán odáig jutottak, hogy higgyenek a dogmákban.

A pszichiáter úgy viszonyul a pszichológushoz, ahogyan az asztrológus az asztronómushoz. A pszichiátria tudományában az asztrológia mindig is játszott bizonyos szerepet. Valaha cselekedeteink az égitestek állásától függtek. Azután keblünkben fedezték fel sorsunk csillagait. Majd jött az öröklődéstan. Most pedig dajkánk keblén vannak a sorscsillagaink; hogy tetszik-e a dajka a csecsemőnek, az a majdani ifjú és felnőtt egész életére döntően kihat. Mindenért, ami később történik, a gyermekkori szexuális benyomásokat tesszük felelőssé. Vívmány volt leszámolni a hiedelemmel, mely szerint a szexualitás az érettségi bizonyítvánnyal kezdődnék. De semmit sem helyes túlzásba vinni. Ha elmúltak is azok az idők, amikor a tudomány megtartóztatta magát az ismeretektől és a felismerésektől, azért még nem kéne magunkat gátlástalanul átadnunk a nemiség kutatása élvezetének. „Atyám – mondja gúnyosan Gloster fattya – a sárkányjegy alatt közösködött anyámmal, s születésem a Nagymedve alá esik, azért vagyok én durva és korhely.”[1] És mégis szebb volt a Naptól, a Holdtól és a csillagoktól függni, mint az intellektualizmus sorshatalmaitól!

A vallás feladata: vigasztalni a kivégzésére váró emberiséget; a politika feladata: tenni róla, hogy az emberiségnek elege legyen az életből; a humanitásé: megrövidíteni számára a siralomházban töltött időt és már az utolsó vacsoráját megmérgezni.

Minden műalkotás fölösleges. Megalkotni őket szükséges ugyan, de bárkinek is megmutatni nem. Aki hordoz magában művészetet, annak nincs szüksége idegen impulzusra. Akiben nincs művészet, az úgyis csak az impulzust látja. Az első esetben a művész kéretlenül tolakszik, a másodikban prostituálja magát. Mindkét esetben szégyellheti magát.

A kutya először szimatol, aztán emeli föl ő is a lábát. Az eredetiségnek ez a fajta hiánya nem kifogásolható. Ám hogy az irodalmár olvas, mielőtt írna, az kiábrándító.

Okulás végett az írónak többet kéne élnie, mint olvasnia. Saját szórakoztatása végett többet kéne írnia, mint olvasnia. Így olyan könyvek születhetnek, amelyeket olvasva a közönség okulhat és szórakozhat.

Ha valamely dolog művészi, az nem feltétlenül válik kárára a közönségnél. Túlbecsüljük a publikumot, ha azt hisszük, hogy az ábrázolás kitűnő voltát rossz néven veszi. Tudniillik egyáltalán nem törődik az ábrázolás milyenségével, és bízvást elviseli az értékeset is, ha az ábrázolás tárgya történetesen megfelel plebejus érdeklődésének.

A jó szerző mindig tart attól, hogy a közönség észreveszi, mely gondolatok jutottak csak utólag eszébe. A közönség azonban sokkal elnézőbb, mint ahogyan hiszik, merthogy azokat a gondolatokat sem veszi észre, amelyek benne vannak a műben.

Mindig úgy kell írni, mintha első és utolsó alkalommal írnánk. Annyit mondani, mintha ez lenne a búcsú, és olyan jól, mintha vizsgáznánk; most lépve először a nyilvánosság elé.

Bérkocsiban, át a Práteren: a ló előtt ott van maga a világ. A kocsis számára akkora a világ, mint a ló fara. A gavallér számára akkora, mint a kocsis háta. A bámész népnek pedig már csak akkora a világ, mint a gavallér arca.

Istennek hála, gyakran lőttem túl a célon, de csak ritkán mellé.

A tapasztalatok olyan tartalék, amelyet a fösvény rakosgat félre apránként. A bölcsesség olyan örökség, amelyet a tékozló sem képes fölélni.

A józan parasztész azt mondja, hogy egy bizonyos pontig „még képes és hajlandó a művésszel tartani”. A művésznek addig a pontig is vissza kéne utasítania a kíséretet.

Olykor engem is meglegyint az emberszeretet. Nevet a Nap, újra ifjú a világ, és ha ma valaki tüzet kér tőlem, képes leszek… nem is tudom… nem kéretném magam sokáig; adnék neki!

Az ember egy egész hétig elzárkózhat a világtól. De létezik egy bizonyos penetráns vasárnapi érzés, amely alól sem pincelyukban, sem hegycsúcson, sőt, még egy liftben sem tudja kivonni magát.

El tudom képzelni, hogy egy csúnya nő a tükörbe nézve meg van győződve róla, hogy a tükörképe a csúnya, nem ő maga. Így látja önnön hitványságait a tükörben a társadalom, és ostobaságában azt gondolja, hogy én vagyok a hitvány.

Éjjel az íróasztalnál a szellemi élvezet előrehaladott stádiumában zavaróbbnak érezném egy nő jelenlétét, mint egy germanista betolakodását a hálószobába.

Sok minden, ami az asztalnál ízetlenség, az ágyban fűszer. És fordítva. A legtöbb kapcsolat azért olyan boldogtalan, mert elmulasztják az asztalnak és az ágynak ezt az elkülönítését.

A logika ellensége a művészetnek. A művészet azonban nem lehet ellensége a logikának; a művészetnek valamikor meg kellett ízlelnie és egészen meg kellett emésztenie a logikát. Hogy azt állíthassuk, kétszer kettő öt, tudnunk kell, hogy kétszer kettő négy. Persze aki csak ennyit tud, azt fogja mondani, hogy a másik állítás téves.

A látszat embere mindenre képes: tud vétkezni, és képes a megbánásra. Ámde a bűntől nem lesz rosszabb, és a megbánástól nem lesz jobb.

A mai irodalom: a betegek által felírt receptek.

Engem személy szerint csak az kavar föl, ahogyan megfosztják az emberiséget a méltóságától, valamint az a készség, amellyel eltűri ezt. Személy szerint csak egy szellemi sorozás ellen berzenkednék. És az ellen, hogy alkalmasnak nyilvánítsanak.

A történész nem mindig fordított próféta, de az újságíró mindig olyan valaki, aki utólag mindent előre látott.

*

Jegyzetek:

[1] Shakespeare: Lear király; I/2. Vörösmarty Mihály fordítása.