A harmadik lakás reggel óta. Az utolsó mára. Kényszerűségből belebocsátkozom a kalandba. Beszélgetünk. Félek, hogy keresztüllát rajtam, hogy egyszerre csak lejátszódik mindez, ami a fejemben forog. Abnormálisan izzadok. Mintha most mindjárt valami szörnyű dolog történne. És majd akkor elhallgatok, összerezzenek. Úgy tizenöt évvel ezelőtt Dolores tanított mélyeket lélegezni. Visszaemlékszem erre, és elkezdek mélyeket lélegezni a nagy ablakú kis konyhában, ahonnan ritkaságszámba menő gazdag tetőkollekcióra nyílik kilátás. Lélegzem, és szemügyre veszem a tetőket. Válaszolok a kérdésekre. Kávéval kínálnak, elfogadom. Most fog megtörténni. Rá fog pillantani az újság címoldalára, s rám ismer. Tetszik ez a lakás, kuckós, minden tetszik most, az elvárásaim zuhannak lefelé, akárcsak a szemhéjam. Csak nehogy összeroskadjak mindenestül. Sok a fény is, ez talán fontos. Úgy döntök, figyelek, és csak akkor szólalok meg, ha kérdeznek. Pontosan ez történik most.  Harminc éves vagyok. Igen, dolgozom. Írással foglalkozom. Á, szép, művész vagy. Én zeneszerző vagyok. Előtted egy fiatalember lakott itt a képzőművészeti akadémiáról, látod, itt maradtak a rajzkartonjai, ha kellenek, nyugodtan használd fel őket. Könyveket írok, most is dolgozom egyen. Nincs most itt nálam. Van kutyám, középtermetű. Nem, még nem találtam meg az igazit. Okés ez nekem, egyedül lenni. Igen, kettesben könnyebb. Sajnálom, hogy elveszítette a feleségét. Huszonvalahány négyzetméter, különálló konyhával. Nem kell kiabálnia, hallom. Ez a régi bejárat, az udvari, a személyzetnek volt fenntartva. A bejáratot kettéosztották, két ajtó egymás mellett. A másik ajtó mögött egy negyven-ötven éves nő él, munkavezetőként dolgozik egy boltban, kora reggel távozik, késő este érkezik, senki nem jön hozzá. Vele osztozol a kis folyosón, ezen itt. Ezt a közös ajtót mindig zárni kell, mindig, még ha egy percre is mész csak ki. Átellenben, a mögött az ajtó mögött egy nyugdíjas újságírónő él, aki a saját folyosóján egy másik kiadó lakással osztozik. Alattunk egy fiatal lány lakik, szereti hangosan bömböltetni a zenét, azóta ismerem őt, amióta ekkorka volt, ni. Most egyedül él, a szülei visszavonultak valahová a városon kívülre. Ő is egy kiadó lakással osztozik a folyosóján. Ezeket a lakásokat a személyzetnek építették, azok az uraságok rendelkeztek felettük, akik ott, ezekben a szemben levő lakásokban éltek. Igen, mondta már. Nem kell kiabálnod. Elnézést. Itt, a folyosón van egy mélyhűtő, fiókos, valószínűleg nem fogod használni, de nem tudom hová tenni. Ezt a hűtőszekrényt pedig, ami a konyhában van, a megboldogult nagynéném hozta Németországból, a hatvanas években, már akkor is használt volt, de jobb sok mai gyártmánynál. A néném sokat utazott, nagyvilági nő volt, no de sose ment férjhez. Így aztán rám maradt a lakás, mint legközelebbi hozzátartozójára. Kicsit fura a fogantyúja, de így ni, kattannia kell, akkor zárul be, vigyázz erre. A nénikém olyan volt, mint egy hörcsög, minden tele volt itt zsúfolva, én meg sajnáltam kidobálni a cuccait, csak őrizgettem mindent... Aztán jöttek a régiségkereskedők, ezért a csillárért jó árat kínáltak, de mivel hiányzott róla egy gömb, inkább megvettem azt, pedig nem volt olcsó – most meg nem bírom eladni. Nem akaródzik eladni. A néném sokszor megsegített, háború volt, küldözgetett a feleségemnek, aki akkorra már megbetegedett, gyógyszereket, a Vöröskereszten keresztül, csomagban. Pénzt is küldött nekünk, a néném takarékos volt. A diplomáciában dolgozott, jól keresett. És nagy megtakarított pénzösszeget hagyott maga után. Voltak páran, akik abban az időben teherautóval jártak át Boszniába, Szarajevóig, a Vöröskeresztnek dolgoztak, csomagokat kézbesítettek. Mélyeket lélegzem, minden rendben lesz, most rendben lesz, gondolom. Minden rendben lesz. Beköltözöm október végéig, ma október 14-e van. Van kutyád, engem nem zavar. Viszont az ember kötődni kezd hozzájuk nagyon, ők meg elmennek, tudod. Ez szenvedést okoz. Van elég konnektorod a konyhában is, meg itt, a folyosón is, csakhogy az albérlők kirángatták őket, nem tudják, hogyan kell őket használni, nem kell rángatni, finoman kell kihúzni. Megjavítottam mindet. Eltelt egy óra, háromkor a rendőrségen kell lennem. A mobilom egyfolytában pittyeg az értesítések miatt. Ki kellene kapcsolnom, kikapcsolom. Nyolc év. Nem, nem itt jártam egyetemre. Találtam munkát és itt maradtam. Már nem tudtam megállapítani, honnan jön a rezgés, a testem vagy a telefon bocsátja-e ki. Rendőrség, nyilatkozat. Verőfényes október 14-e. Az asztalon egy nagy doboz gyufa, 5 x 3 centis, rajta egy rajz, csónakkal és üveggel, meg a felirat: PORTO CRUZ. Gyufásdoboz, amit senki se tud zsebre tenni. Nem, köszönöm, nem dohányzom. Még egy hazugság, gondolom rezzenéstelen arccal. Mindenki hazudik, a könnyebbség kedvéért. Valamilyen haszonért. De én nem így csinálom, én érdek nélkül hazudok. Csak arról, amit legszívesebben elhallgatnánk, de én nem hallgatok. Most szívesen rágyújtanék. Ezekkel a vászonredőnyökkel gyengéden bánj, jól működnek, csak figyelj erre a zsinórra, ezzel engeded le és húzod fel a vásznat, de ne gyűrd meg, össze ne nyomd a belső ablaktáblával, könnyen szakad és nehezen lehet ezt az anyagot beszerezni, felszerelni. Lakott itt egy kedves fiú, rögtön a néném halálát követően, a kétezres évek elején, egy újságíró, tényleg nagyon kedves fiatalember volt. Aztán elköltözött valahová, de sokáig volt itt, tetszett neki ez a hely. Tíz perc múlva a rendőrségen kellene lennem. Nyilatkozat. Vajon eláll-e tőle, vajon csak én adok-e majd nyilatkozatot. Biztosan valami szörnyűség történik majd. A lehető legmélyebbeket lélegzem. Mélyeket kell lélegezned, higgyél nekem, az segít. Gyalogoltunk, éjszaka volt. Valamelyik szilveszter a sok közül, amit ünnepelni szokás. Dolores fekete kabátot visel, a hajtókáján valami piros, talán virág, az arca sápadt. Mélyeket lélegezz, mélyeket lélegezz, el fog múlni. Nem tudhattam még akkor, hogy szerelmes vagyok belé. Eltelt fél élet azóta. Indulnom kellene, így végül befejezem a felelgetést. Igen, el tudnám hozni a foglalót, igen, holnap egykor, megfelel. Félek megnézni a mobilon az üzeneteket. Mégis megteszem, miközben lefelé haladok a második emeletről a félköríves lépcsősoron. Lesz a foglalóra, lesz elég pénz, valami történni fog, valami mindig történik. Dolores elutazott Boszniába, egyedül leszek a rendőrségen, egyik üzenet se tőle jött, csak nehogy elálljon, nem szabad elállnia, az nem lenne jó, én nem vagyok elegendő. Túl meleg van egy október 14-éhez képest. Túlságosan izzadok. Edzés után az öltözőben a pólóm mindig száraz, még szaga se szokott lenni, még érezni rajta némileg a puhító illatát. Most büdös vagyok, valami alattomos izzadság szagát érzem. Néhány e-mail, közülük kettő sürgős, lesz elég a foglalóra, ma este, ma este. Dobozok, el kéne mennem a boltba dobozokért. Csak a legalapvetőbb dolgok, befér egy autóba két fuvarral. A könyveket majd később, nem kellenek a könyvek. Ágynemű, kabátok, cipők, két lábas. Apám vette a lábasokat, két kis lábast, a legkisebbet és a kicsit. Az elmúlt nyolc év. Most már nem beszélünk. Nyilatkozat. És rosszul vagyok. Kell nekem egy nagy lábas, spagettinek. Senki se főz spagettit egy személyre. Befér minden egy autóba. Most majd én egyedül, Dolores pedig vissza fog jönni Boszniából, a vizsgálóbíró azt mondta, hogy visszajön, jelentkezik a hívásra. Fontos, hogy megmondjuk, mi történt, valami történt. Mi történt. Megtörtént. A test és a telefon rezgése a zsebtől felfelé, a mellkas irányába terjed. Szerencsétlen körülmény. Katasztrófa. Nem jó, hogy megtörtént. Jó, hogy megtörtént. Mindig jó valamire. Levehetném a kabátom, meleg van. Ing és alsóing is van még rajtam.  Hol van az az ingem, a rohadtmeggy színű. Rég nem láttam. Tetszik, ahogyan az az ing áll nekem. Hol van az az ing? Most jó lenne, ilyen változékony időben. Lehet, hogy meggondolja magát holnapig, lehet, hogy elolvassa az újságot és közli velem, hogy jobb ajánlatot kapott a lakásra. Nem fogja megérteni, vagy meg fogja, de senki sem akar problémákat. Lesz elég a foglalóra, lesz elég pénz a foglalóra.