Ferenc tehát lenn ül a Kaszálóban. Hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, a notesze hátsó kartonborítóját letépte, középen kettéhajtotta, és letette Mari ágya elé a földre. A Mari ágya felé eső oldalon az áll: Ich esse schnell etwas im Gasthaus. Ich komme gleich. Nem teljesen idiomatikus, mert a lap másik oldaláról fordította, amelyen az áll: Gyorsan bekapok valamit a vendéglőben. Mindjárt jövök. Ferenc először ezt fogalmazta meg, de aztán elvetette, mert arra gondolt, hogy Mari a némethez szokott, az megnyugtatóbb lesz neki. Ez aztán az empátia, Ferenc. A Kaszálóban viszont nem megy olyan flottul. Bár a vendéglő nincsen tele, Lieberné esténként a konyhában van, Pius ilyenkor már nem segíthet, és Lieber szolgál fel egyedül. A törzsasztalnál négy férfi ül, és Jasst játszanak.  Ferenc sem a kártyajátékot, sem a férfiakat nem ismeri, notabilitásoknak tűnnek. Lieber tálcával a kezében újra meg újra megáll mögöttük, és figyeli a lapjárást. A férfiak nem figyelnek rá. Lieber kihozza Ferenc sörét. A megrendelést már felvette: a nap levese (zöldségleves), bratwurst, (sült kolbász hagymaszósszal, röszti). Nagy a hajtás, ugye? mondja Ferenc a kocsmárosnak. Az nem érti, mit jelenthet a hajtás, mégis azt mondja: Persze, persze.

Ferenc kortyol egyet a sörből, és máris úgy érzi, hogy ő is, meg a széke is, amelyen ül, szélesebb, puhább, melegebb. Na, gondolja. Hans, kiált Lieberné a tálalóablakon át, két disznósajt. Lieber megy, hogy kihozza a disznósajtot, és látja, hogy az asszony két bratwurstot tesz a serpenyőbe. Hány bratwurstod van? kérdi. Arra gondol, hány megrendelés. Kettő, mondja az asszony. Nem kettő, hanem három, mondja Lieber. Eltart egy darabig, amíg Lieberné a harmadik bratwurst megrendelőjét megtalálja a földön, és egy harmadik kolbászt is a serpenyőbe tesz. Ferenc mostanra félig megitta a sörét. Arra gondol: Miért van tulajdonképpen mindig kisebbségi érzésünk? A saját népére gondol, a régi országából. Itt is ugyanolyan slendriánok, gondolja, hosszabb ideje várok az ételre, mint a halászlére a Fortunában, bár bizonyos kerülőutakra szükség volt, ha az ember meg akarta tudni, mikor van a Fortunában halászlé, de ettől még nem vagyunk alacsonyabb rendűek. Lieber megérkezik a zöldséglevessel: Tessék Schalk úr, a napi leves. Ferenc szórakozottan mosolyog. Megkavarja a levest, fogja a kanalat, ugyanaz a leves, mint a múltkor, jut eszébe. Zacskós zöldségleves. Mindenesetre a meleg folyadék a sör által az üres gyomorban okozott elbizonytalanodott lelkiállapotot kellemes önértékelésbe fordítja vissza. Örök problémánk, gondolja Ferenc, hogy azt hisszük, európaiként kell elfogadtatnunk magunkat, holott senki sem néz ázsiai hordának bennünket, csakis mi magunk. Lieber épp bedugja a fejét a tálaló ablakán, és azt a mondja a feleségének, aki merőkanállal meri a reggel elkészített hagymaszószt a sült kolbászra: Nem kéne mégis valamit csinálni? Semmi közünk hozzá, mondja az asszony, lehet, hogy talált valakit, aki vigyáz a kislányra, a mi Piusunk is egyedül van odafönn. Az más, mondja a kocsmáros, és átvesz két tányér bratwurstot rösztivel. A Jasst játszó urak asztalához lép. Tessék, kérem, kettő bratwurst, mondja. Bak, kiáltja az egyik úr, olyan hangosan, hogy mindenki odanéz. Kiteszi a bakot, szóval a biztos nyerő lapot, elviszi az ütést, kitesz egy újabb lapot, újra azt kiáltja, hogy bak. Lieber ott áll tányérokkal a kezében, és nézi a partit. Megy, mint a karikacsapás, mondja a bakos úr a partnerének. Hans, kiált ki Lieberné a tálalóablakon. Lassan a hagymaszószon is bőr képződik, jóval zsírosabb, lisztesebb, mint a köménymaglevesen. Lieber a törzsasztalon félreállítja a tányérokat, és azt mondja: Tessék, kérem, a bratwurst, itt marad arra az esetre, ha befejezik, jó étvágyat. A játékosok nem figyelnek rá. Ferenc asztalára is oda akarja tenni a bratwurstot, Ferenc még nem végzett a levessel. Lieber, hogy helyet csináljon a tányérnak, kezdi odébb rakni a fűszertartót, amikor Ferenc leteszi a kanalat, és azt mondja: Elviheti. Eltolja a tányért, amit Lieber azonnal megért. Valami baj van? kérdi. Ferenc szórakozottan mosolyog. Feri, a levest kérdezi. Ferenc fölnéz, azt mondja: Semmi, semmi, csak sietek. Lieber elveszi a levesestányért, elé tolja a bratwurstot, elmegy. Még egy sört legyen szíves, kiált utána Ferenc. Hú, hogy néz ez ki, a sötétbarna, sűrű hagymás szószra gondol a bratwurston, ezek is barbárok, és mi az a bak tulajdonképpen? Levágja a bratwurst végét, bemártja a szószba, bekapja. Remek. Megissza hozzá a maradék sört, Lieber épp jön a frissen csapolt korsóval. Tessék, kérem, még egy söröcske, rendben? Nagyszerű, mondja Ferenc, köszönöm. A röszti ezzel szemben nem az igazi, jobban át kellett volna sütni, de ez Ferencnek nem tűnik fel, mert az ő hazájában sosem igazán ropogós a krumpli. Kortyol egyet, ez tényleg jó, ez a helyi sör. Újabb darabot vág a bratwurstból, amely, őszintén szólva, grillezve mégiscsak jobb lenne, szószt, röstit tesz rá, bekapja, forró, a túl vizes krumpli tartja a meleget, egy korty sörrel hűti le az egészet.  Hogy a fenében van ez, hogy mi mindig úgy viselkedünk, mint egy stréber diák, aki boldog, ha a Nyugattól egy jó jegyet kap, amikor láthatnánk, sőt látnunk is kéne, miféle játszma zajlik itt? Miféle játszma, Feri? Áh, hagyjuk, gondolja Ferenc, túl sok ez egy emigránsnak. Mi túl sok? Hogy állandóan szemmel tartsa ezeket a kevéssé attraktív mechanizmusokat. Igen? Igen, gondolja Ferenc. Iszik a söréből. Lieber is kortyol egyet a poharából, amely ott áll a sörcsap mellett, most egy pillanatnyi szünet állt be. Ez megint felönt a garatra, gondolja arról az úrról, aki előbb kijátszotta a bakot, most pedig a sült bratwurstját eszi, és az ötödik sört issza hozzá. Lieberné átdugja a fejét a tálalóablakon, benéz az étterembe. Lieber újra kortyol egyet. Mindketten figyelik a termet. Cseppet sem olyan sürgős neki, gondolja Lieber Ferencről, aki levág egy darab bratwurstot, a karikát megint letolja a villájáról, az evőeszközt keresztbe rakja a tányéron, a sör után nyúl, és hátradől, hogy kortyoljon egyet a söréből. Lieberné arra gondol: Mindig a négyes asztal a szerelmeseké.  Ott turbékol a Steiger házaspár az új épületből. A négyes asztal félreeső helyen, egyfajta fali fülkében áll. Fogpiszkálót, kiált az az úr, akit Ferenc az imént baknak nevezett, a törzsasztaltól Liebernek. Lieber leteszi a poharát, odamegy az asztalhoz. Lieber, mondja a bak hangosan, mondja meg a feleségének, hogy rendesebben terítsen, elfogyott a fogpiszkáló. Az üres rekeszre mutat a sótartóban. Azonnal, mondja a kocsmáros, és odamegy a sótartóval a pulthoz. A felesége már nincs a tálalóablakban. Lieber bedugja a fejét a konyhába, Annemarie, mondja, hol a fogpiszkáló? A fiókban, mondja az asszony. Lieber kihúzza a fiókot. Itt nincsen, kiáltja. Akkor hozz egy másik asztaltól párat, kiált az asszony. Kínos, de mit lehet tenni, Lieber odamegy az ötös számú asztalhoz, elnézést, Schalk úr, és kiveszi a rekeszből a fogpiszkálókat, de hármat azonnal visszacsusszant, feleslegesen, amit a felesége, aki az egész manővert másképp kivitelezte volna, mármint egy sima sótartócserével, azonnal átlátott volna, hisz egy efféle nem használ fogpiszkálót. Lieber ismét útban van a csapszék felé, a fogpiszkáló diszkréten az öklében, miközben Ferenc az utolsó falat bratwurstot eszi, és nevet magában.  Kár, gondolja, hogy mielőtt visszatette, nem próbálta ki őket, akkor lenne igazán perfekt az egész. Még épp időben, kiált a bak, megint olyan hangosan, hogy mindenki odanéz. A fogpiszkálóért nyúl, amit Lieber a sótartóban elé helyezett. Ezt rögtön magával viheti, mondja a bak, és nyújtja az üres bratwurstos tányért, miközben másik kezével a fogát piszkálja. Tempó, Szepi, mondja a partnerének, játsszunk tovább. Hé, Kari, mondja a négy Jassejátékos közül a harmadik, nem hajt a tatár. Ha kártyázni jövök, akkor kártyázni akarok, mondja a bak, és a lapok után nyúl. Ez meg kicsoda? kérdi a Steiger párosból a fiatalasszony a négyes asztalnál. Kari Meier építési vállalkozó, mondja a férje. Ez is benne van? kérdi a fiatalasszony, és állával körülbelül abba az irányba bök, ahol a Kaszáló-telek és a bontási terület van. Naná, ez mindenben benne van. A fiatalasszony az asztalra könyököl, állát a kézfejére támasztja, és csábítón rámosolyog félig leeresztett szemhéja alól, a szeme szemceruzával a halántékáig kihúzva.  Ez most mit jelent, gondolja a férje, mi köze ennek Kari Meierhez? Meg kéne mondani neki, hogy semmi, a fiatalasszony épp észrevette, hogy a Kari Meier-téma tulajdonképpen egyáltalán nem érdekli. Fredi Steiger bizonytalanul visszamosolyog: Akarsz még valamit, kincsem? A fiatalasszony mosolya még intenzívebb, most egész határozottan gondol valamire, s a tekintete is, amint véli, egyre macskásabb. Fredi Steiger elvörösödik, lopva benéz a terembe, nézi-e őket valaki, de nem, a mellettük lévő asztalnál akárki úr ül a házból, az a magyar vagy milyen, az nem számít. Fredi Steiger ismét rámosolyog a feleségére, és azt mondja: Én viszont innék még két deci vöröset. De kincsem, mondja a fiatalasszony, és megpróbál durcásan csücsöríteni, ami nem teljesen sikerül, mivel keskeny az ajka, és a piros rúzst, amelyet rendszerint a felsőajak megnagyítására használ, már jócskán leette. Maga is érzi, hogy a durcás ajak nem olyan, amilyennek lennie kéne, táskájából előveszi a pudriét meg a szájrúzst. Fredi kihasználja a pillanatot, és Liebernél rendel még két deci Beaujolais-t. A felesége magasra tartja a pudrié tükrét, és felbandzsít, hogy ellenőrizze a fehér nylon hajpánt pozícióját, emögött tornyosodik a tupírozott haj. Megigazgatja a lelapult fekete frufrut a nylon hajpánt előtt, és anélkül, hogy tekintetét levenné a tükörről, azt mondja: Ez meleg, ez a krapek, ha kíváncsi vagy a véleményemre. Kicsoda? kérdi Fredi. Schalach úr, mondja Steigerné, és lopva Ferencre pillant. Fredi ellentmond, hiszen gyereke van, de nincs felesége, mondja Steigerné, gyerek, ugyan, mit jelent ez, lehet, hogy nem is az övé. Bekattintja a pudriét, visszateszi a táskájába, előveszi a Mary Longst, egyet az újra lefegyverzően piros ajkak közé vesz, adnál tüzet, kincsem. Uram Jézus, micsoda nők ezek itt. Nocsak, honvágy a hazai nők után, Feri? Pillanatnyilag csupán Ica után, gondolja, Ica után délben az ágyban, csak egy sört kellett volna innom, vagy még egyet, két sörnek megsemmisítő a hatása. Megint fel kell nevessen. Mit töketlenkedünk mi állandóan magunkkal, gondolja, tulajdonképpen teljesen rendben vagyunk. Nem. Ferenc hirtelen minden szempontból kijózanodik. Nem ez a helyzet. Nem vagyunk rendben. Alkoholmámoros öntömjénezés, már csak a cigány hiányzik, hogy a maga érzelgős módján húzzon hozzá. Ekkor a bak felkiált: Az Isten basszon meg Szepi, hogy a faszba játszol. De Ferencet ez sem tudja elterelni attól, hogy alámerüljön a kedvetlenségben, ami nem kevésbé jellemző a fajtájára, mint az alkoholmámoros öntömjénezés, legfeljebb két sör után mindkettő egy kicsit hamarabb jött a kelleténél, talán épp, mert hiányzik a cigány, Feri? A szarkazmus pillanatnyilag nem helyénvaló, gondolja dühösen Ferenc, annak, hogy nem vagyunk rendben, a történelmünkhöz van köze, nem a cigányhoz meg a sörhöz.  A történelmetekhez. Igen, a történelmünkhöz, ami nemrég még úgy nézett ki, hogy a nép egy része rabszolgákból állt, szerencsére ezt itt nem tudják. Lieber, ordít ekkor a bak, von Arxnak nem kellett állandóan könyörögni. Arra gondol, hogy az ilyen Jass-estéken von Arx, ahogy kiürült a pohár, hozta a frisset. Lieber csapol egy pohár sört, odamegy vele a törzsasztalhoz. És, gondolja Ferenc, többé sose mondom azt, hogy mi is harcoltunk az osztrákok ellen, az más, mondják, és igazuk van, mert ez törleszkedés. A szabadságharc törleszkedés lenne? Igen, gondolja Ferenc dühösen, törleszkedés az európai történelemhez, hogy mi is, ugyebár, harcoltunk az idegen uralom ellen, miközben mi sem illik hozzánk jobban, mint egy totalitárius rendszer. Most azért túl messzire mész, Feri. Na és, gondolja Ferenc, az állapotok engem igazolnak, megint egy totalitárius rendszer kellős közepén ülünk, míg ezeknek a trotliknak mégiscsak van egy úgy-ahogy működő demokráciájuk. Feri, te is tudod, hogy most félremagyarázod a tényeket. Nincsenek tények, gondolja Ferenc, csak a félremagyarázás van. Jól van, Feri, ha ilyen a hangulatod, nincs sok értelme vitázni veled, mennyi az idő tulajdonképpen? Ferenc az órájára néz, te jó ég, már fél tíz. Kiegyenesedik, szemével keresi a kocsmárost. A bejáratnál áll, épp kikísérte a vendégeket a hetes asztaltól, Hool és Kranz urakat, valamint egy harmadik, ismeretlen urat. Miközben még tartja nekik az ajtót, egy másik úr lép be sötétkék, túl rövid esőkabátban, vizes ernyővel. Csak nem esik? kérdi a kocsmáros, kidugja a fejét, tényleg. Lesegíti az úrról a kabátot, a fogasra akasztja, s a vendéget a hármas számú asztalhoz vezeti, amely eddig üresen állt. Igenis, azonnal hozom a söröcskét, mondja, miközben az úr helyet foglal. Hogy Ferenc intett neki, nem látja, a felesége viszont a tálalóablakból igen. Hans, Schalk úr fizetni akar, mondja, amikor a kocsmáros a pulthoz lép, hogy csapoljon. Mégsem megy a fizetés, mert a bak odacsapja a kártyáját az asztalra, és ordít: Szepi, nem játszom veled többet! A vitát, bár az nem tér el az én-tököt-játszom-és-akkor-te-jössz-a-makkal-sémától, Lieber kocsmáros a számlatömbbel a kezében mégis izgatottan figyeli. No és Ferenc tűkön ül eközben? Nem. Miért nem? Mert miközben szemével a kocsmárost kereste, felfedezte a négyes asztalnál a párocskát, és azóta is azt kérdi magától, honnan ismeri ő ezeket, különösen a fiatalember tűnik ismerősnek. Őt biztosan látta már, de nem itt, nem ebben a környezetben. Csak a bak ne üvöltözne annyira. Meg a másik, aki azt ismételgeti: Kari, osztunk újat, oszt spongyát rá. Ferenc a bal válla fölött Fredi Steigerre pillant. Na látod, mondja a fiatalasszony. Ez mégiscsak egy hülye liba, gondolja Fredi Steiger, de azonnal elhessegeti ezt a gondolatot és azt mondja: Kincsem, miért kell rögtön erre gondolni? De furcsa, gondolja Ferenc, ez nem ide tartozik, valahol egészen másutt láttam. De hol, Feri? Nyáron, hőségben. De hol? Ez az, hol, gondolja Ferenc, többen voltak ott, mások is, mit kiabál ez meg? Liebernére gondol, aki a tálalóablakon át a férjét hívja. Feri, tulajdonképpen itt lenne az ideje, hogy hívd a kocsmárost, másfél órája egyedül hagytad a gyereket, Fredi Steigeren a lakásban is gondolkodhatsz. Nem, gondolja Ferenc, az érthetetlen emlékek egy bizonyos pillanathoz kötődnek, most, itt, az asztalok fölött sűrű, forró, napszagú levegő lebeg, itt és most kellene ráfókuszálni, hogy kiélesedjen a kép. Hát cseréljünk partnert, mondja most az a játékos, aki egész idő alatt a bak megnyugtatásával próbálkozott. Partnercsere, partnercsere, ordít Kari, ilyet csak üzleti úton csinálok. Na, Kari, akkor most viszont állj le, mondja a negyedik játékos, aki eddig hallgatott. Ezt nem kellett volna. Egyrészt mert Karinak nem lehet parancsolgatni, úgy beszél, ahogy neki tetszik, és most betelt a pohár, hazamegy, Lieber, fizetek, mindenki nyalja ki a seggét. Másrészt mert az ordítozásban mindjárt elenyészik a vezérszó, az üzleti út, pedig az Fredi Steiger identitásának megtalálásában Ferenc segítségére lett volna. Mindenesetre a lárma kicsalogatja Liebernét a konyhából, maga csapolja a korsót a hármas asztalnál ülő vendégnek, és elmentében odaszól Liebernek: ötös asztal fizet. És bár Kari azt mondja: Nem, először én fizetek, a kocsmáros még időben lelép, mert Kari elköveti azt a hibát, hogy azt mondja, kilenc söréből négyet büntetésből a Szepi fizet, itt aztán vége a tréfának, gondolja Szepi, nem erről volt szó, így a vita fedezékében a kocsmáros mehet kasszírozni Schalk úrhoz. Bocsásson meg, mondja neki, kicsit zűrös ez a mai este. Ferenc a szórakozott mosolyával elővesz egy tízfrankost. A kocsmáros számol: napi leves egy frank, bratwurst rösztivel háromtíz, a két sör hetven rappen. Négynyolcvan, mondja. Hétből kérek, mondja Ferenc. Hogyan? kérdi a kocsmáros. Adjon vissza három frankot, mondja Ferenc. Nem kell ilyen sok borravalót adni, mondja a kocsmáros. Rendben leszünk így, mondja Ferenc. Merszi boku, mondja a kocsmáros, remélem, ízlett.

A szöveg eredeti címe és megjelenési helye: Im April, 2006, Zürich, Ammann Verlag.